Keresztút Borbély Károly (Plébániatemplom, Ravazd, 2004)
Nincs szükség kötélre, Jézus önként vállalja a keresztet. De Borbély Károly nem idealizálja a szégyenfát, mint némely diadalmas barokk alkotás, ahol Jézus valami hanyag eleganciával tartja a keresztet, mint egy teniszütőt. Soha nem lehet természetesnek, magától értetődőnek tartanunk a keresztet hordozó Jézus alakját.A kereszt rettenetesen nehéz és véres volt, talán a leggyötrelmesebb kivégzési mód, amit valaha kitaláltak (mert az ember mindig saját fajtája elpusztításában a legleleményesebb, legkegyetlenebb). “Vétkeinket testében felvitte a keresztfára.” (1 Pét 2,24) Mert a kereszthordozás a megtestesüléssel kezdődött. A kereszt kezdettől nyomta a vállát és egyre nőtt, ez a mostani már csak az utolsó felvonás. Ezért született, hogy emberként meghalhasson. Hogy ezáltal mi is meghaljunk a bűnnek. “Éljünk tehát igaz életet, mert sebei által gyógyultunk meg.” (1 Pét 2,24) A Xlll. állomásra a kereszt már gigantikussá magasodik, összekötve fényt és vért, anyagot és szellemet, eget és földet, új koordinátarendszert adva a szétesett, középpontját vesztett világnak, hogy egyetlen origónk, viszonyítási pontunk Krisztus legyen, a Megfeszített. A véres, holt fa megtermette az élet gyümölcsét. Az isteni bölcsesség így fordítja visszájára a Sátán tervét: ahogy az ősbűn fáról támadt, a bűn orvossága is fáról jön. Borbély Károly merészen és őszintén vállalja Jézus mezítelenségét. Akié az egész világ annak egy öltözet ruhája sem maradt. A testi fájdalom mellett a lelki fájdalom kelyhét is kiürítette. Amelyikünk volt katona, került már kórházba, börtönbe, tudhatja, mit jelent a saját ruhánktól való megfosztottság, a teljes lemeztelenedés, a kivetkőztetés szégyene. A testet öltött Tisztaság kiszolgáltatottsága, amikor Jézus istensége a leginkább elrejtezik, amikor közprédára teszik és megfosztják méltóságától az Emberfiát, figyelmeztet, hogy a világ öncélúan, állati módon megbecsteleníti az emberi testet, meggyalázza a Szentlélek templomát. De arra is figyelmeztet, amit a bibliai Jób mondott: “Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből és mezítelenül térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve”. (Jób 1,21) Vegyük tudomásul, hogy a földi dolgok múlandók, nem szabad ezekbe vetnünk a reményünket, hanem Isten akaratát kell keresnünk mindhalálig. Egyedül Ő képes a romolhatatlan élet mennyegzős köntösébe öltöztetni minket. Borbély Károly keresztútja különös ihletettséggel formálja meg a találkozásokat. Ha nem lenne a töviskoszorú, talán Názáretbe is képzelhetnénk a IV állomást, ahogyan a nehéz gerendát cipelő ácsfiút az anyai szerető jelenlét enyhíti a munkában. Milyen finom üzenet: Mária mindig velünk van, akár a hétköznapok elfoglaltságai, akár életünk nagy szenvedései nyomasztanak. Aztán hogyan lesz az V stációnál még egykedvű, kényszerből segítő Simonból a leggyöngédebb szeretettel lehajló kereszthordozó társ két állomással később! Hogyan engedi meg Jézus azt az örömet, hogy látszólag mi segítsünk neki. Nem lenne rá szüksége, de mindig munkatársakat keres a megváltás művéhez: apostolokat, papokat. 2