Püspöky István (Galéria '13, Soroksár, 2004)
Z PÜSPÖKY GRAFIKUSMŰVÉS Galéria ’13 ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Soroksár Az ezredfordulón, az ezredfordulót követő években született alkotásai töretlenül viszik tovább a múlt század hetvenes éveiben megfogalmazott művészeti kérdésfelvetéseket: e művész nagyobb stílusfordulatok nélkül, a pálya kezdeti stádiumában kidolgozott szűk motívumkinccsel sáfárkodva és a tradicionális egyedi és sokszorosító grafikai technikákat megújító, a grafikai/festészeti kifejezéseket ötvöző eszközhasználattal alkotja meg napjainkban is műveit. A Kondor Béla munkásságának lezárulása után színre lépő, a hetvenes évek első felében induló magyar grafikusművész-nemzedék egyik tagjaként a közelmúlt három évtizedének meghatározó jelentőségű életművét építő Püspöky István az ún. valóság elemeit és alakjait emlékszemen megragadó-megidéző azon művészi kifejezés alkotója, akinek lírai árnyaltságú, expresszív hevülettel interpretált, szürreális látomásokkal áthatott művei a szimbólumok, a metaforák és az allegóriák világába emelkednek és emelik a művek szemlélőit. Miként a korai, a legújabb tusrajzokon és monotípiákon - a szentendrei Vincze-műhely merített papíríveire nyomott egyedi kompozíciókon -, és a monoprinteken - az utólagos festői-grafikai beavatkozások nyomait hordozó nyomtatott lapokon - is vissza-visszatérőn megjelenik Püspöky emblematikus madárkalitka-motívuma, fel-feltünedezik a népmesék Argyélus királyfija, és impulzív ihlető forrásként a mögöttes tartományokban jelen van az az irodalmi élményanyag, amelynek matériája (a meséket, Dosztojevszkij és Pilinszky János műveit követően) Kristóf Ágota Magyarországon még alig ismert revelatív prózája. A művész sötét, feketés-barnás-vöröses foltok éles vonal-karcokkal sértett borús látomásai, kusza, a bizonytalan felismerhetőségek tartományába, a nyomszerűségek, az utalások asszociatív forrásvidékére vezérlő grafikai gubancai, és a maguk konkrétságában megjelenített, az idő láthatatlan hullámain hánykolódó madárkalitka-rajzai is mindenkor festőivé érlelt kompozíciókban rögzülnek. Ezek az emóciókkal mélyen átitatott, oly intenzív hatásvilágot kibontakoztató szenvedélyes, az alkotói tudatosságok és gesztusszerűségek határvonalait szükségszerűen összemosó kifejezések egy abszurditásaival konfrontálódó, egyensúlyaitól megfosztott, nyugtalanító világgal szembesítenek. Ez a nyugtalanító világ, a valóságos külső színtér és a belső, a háborgó lelki jelenségek szintetizált világa. Püspöky István festőivé oldódó grafikai műveinek konzekvens motívumhasználata kapcsán a szimbolikus-metaforikus képalkotó alapelemek jelentésváltozásának izgalmas folyamata is nyomon követhető. Aligha kell bizonygatnunk a jelenség felszíni rétegeit érintve csupán -, hogy egy megrajzolt vagy megfestett, esetenként - többek között Haraszty István 1971-es Madárkalitkája és Kő Pál 1975-ös Szárnykészítője révén - tárgyiasított madárkalitka-idézet a kelet-európai régióban mást jelentett a hetvenes-nyolcvanas években, és mást jelent jelenünkben. Az egykor az alapvető szabadságjogok korlátozását, a bezártságot, a rabságot jelképező, általában provokatív indítékokkal megjelenített tárgyról - az alapvető szabadságjogok látszólagos megteremtődésével - napjainkra lefoszlottak a hajdani tartalmak, s ma talán már az egyéni bezárkózás, az önként vállalt elszigeteltség, a védettség eleven jelentésköreit idézőn jelenhet meg egy-egy mű központi kompozíciós elemeként. A művész olykor egy Brunelleschi-kupola megingathatatlan fenségességét idéző, máskor a veszélyekben és fenyegetettségekben leledző, vagy az emlékek ködébe vesző madárkalitkája - és a madárkalitkával egyenrangú, egy-egy domináns motívuma - az állandóságok és a változékonyságok érzékeny metszéspontjait teremti meg. Püspöky István így rajzolja-festinyomtatja mély átéléssel hitelesített korlátleletét. Wehner Tibor művészettörténész As in his earlier works, so also in his most recent tint drawings and monotypes (on the unique compositions of the Vincze workshop of Szentendre, printed on dipped sheets of paper), and on the monoprints (on printed paper bearing the marks of additional graphic painting interventions), Püspöky's emblematic bird-cage motif appears again and again. Also occuring time and again is the folk tale Árgyélus prince. Ever present as an impulsive, inspiring message are the underlying, literary references to the revelatory prose of Ágota Kristóf, whose work follows the traditional tales of Dostoyevsky and János Pilinszky and as yet is still little kown in Hungary. The artist's gloomy visions of dark, blakish-brownish-reddish patches cut with sharp hatch-scratches; his entangled graphical shags leading to areas of vague recognizabilitly; the patch-like and associative sources of hints; and also his bird-cage drawings shown in their self-concretness, tossed on the invisible waves of time, become fixed in compositions ever brought to maturity pictorially. These expressions - deeply saturated with emotions, developing such an intense world of impression, passionate, inevitably merging the border lines of creative awareness and gesture-likenesses - offer us a troubling world confronted with its absurdities and deprived of balance. This is the upsetting world: the real outer scence and the inner one, the synthesized world of peaceless inner manifestations. The exciting process of semantic change in the symbolic-metaphoric image creating fundamentals can also be traced in connection with the consistent use of motifs in the picturesque graphic works of István Püspöky. We don't really have to prove - touching only the superficial layers - that a drawn or painted, sometimes objectized bird-cage quotation - above all by the help of István Haraszty’s Bird-cage in 1971 and Pál Kő's Wingpreparer in 1975 - meant something else in eastern Europe in the seventies and eighties, and it means something else at present. By now the former contents have come off of the object which is usually visualized with provocative motives, once symbolizing the limiting of the fundamental human rights, the cofinement and imprisonment (with the apparent forming of basic human rights). Today it probably appears as the central compositional element of each work, recalling the individual closedness, the selfimposed isolation and the lively semantic ranges of protection. The artist's bird-cage (and each dominant motif equal to the bird-cage), sometimes recalling the unshakable grandeur of a Brunelleschi-dome, other times found in dangers and threats, or lost in the mist of memories, create the sensitive intersection of constancies and variabilities: István Püspöky thus draws-paintsprints his panorama of era verified with deep intuition. Tibor Wehner art historian H is works, bom in the first few years of the new millenium, carry over from the previous century the posed artistic questions expressed in the 1970's. The artist creates his work with subde changes in style, managing with the few motifs worked out in the early stage of his career, while implementing a since renovated, traditionally unique and reproductive means, mixing in graphic/painting expressions even to the present day. Püspöky is a member of the Hungarian graphic artist generation, a movement which came onto the scene after the life work of Béla Kondor. Over the last three decades, Püspöky's body of work ranks among the most significant. His artistic expression embodies and invokes the so- called elements and figures of reality in momentoes. His works are lyrically tinged, interpreted with expressive zeal and inspired with surrealist visions, and lift the viewer up into a world of symbols, metaphors and allegories.