Szög'Art Művészeti Egyesület (Szeged, 2004)

1991-ben reményekkel teli, de lehetőségekkel igen szegény időszakban né­­hányan, szegedi művészek - festők, grafikusok, szobrászok - hozták létre az egyesületet. Cél­juk nem volt egyéb, mint a közös kiállítások lehetőségét megteremteni illetve akarva-akarat­­lanul valamiféle szakmai érdekképviseletet is fel­vállalni. Az alapítók mellett néhány, szintén sze­gedi kötődéssel bíró új tag is csatlakozott az el­múlt évek folyamán a csoporthoz, ami a stílus sokszínűségét erősítette. Nem törekszenek egyre több új tagot soraikba fogadni, bár nem zárkóznak el ez elől sem. Az új tagok fölvételé­nél alapvető kritérium a magas szakmai színvo­nal. A művészetkedvelő közönség előtt nevük külön-külön nem ismeretlen, hiszen mindnyájan két-három évtizede kiállítóművészek itthon és külföldön egyaránt. Sokan próbálták etimológiailag megfejteni a SZÖG-ART szóösszetételt csakúgy, mint annak idején a DADA mozgalomnál is túl sok hang­súlyt helyeztek a szó megfejtésére a valóságos tartalom, azonban ilyenkor mindig rejtve ma­radt. Valóban a névválasztás módot ad esetünk­ben is a nyelvi zsonglőrködésre, mégis nagyot tévedünk, ha a szegedi központú művész­cso­port esetében a nagyon is kézenfekvő jelentésű SZÖG szóból indulunk ki. Azt gondolhatnánk, hogy valamiféle „szegedieskedő” művészek szö­vetkeztek közös zászló vagy program alatt. Adott földrajzi helyen működő művészcsoporto­sulások, iskolák esetében azt szokhattuk meg, hogy a genius loci általában erősen determinálja a műalkotásokat, esetünkben erről nincs szó. Sze­gedhez érzelmi szálak esetleg munkakapcsolatok kötik őket, de műveikben maga a város többnyi­re még ihlető forrásként sem jelenik meg, sőt ellenkezőleg inkább a művészet egyetemesebb tendenciái jelentkeznek művészetükben. Ezen a ponton érhet minket a második meglepe­tés, hiszen az alkotásokat szemlélve rögtön kide­rül, hogy nem közös platformon alkotó, azonos gondolatokat közvetítő művészekről van szó, in­kább meglehetősen szuverén, kiforrott alkotókat tömörít egybe az egyesület. Még az egymásra ha­tásnak is csak nagyon elszigetelt példáival talál­kozhatunk. Ezért nem lehet őket egyetlen stílus­kategóriába besorolni. Vannak közöttük napjaink legfrissebb jelenségeire reflektáló, kereső, kutató művészek, és olyanok, akik inkább a hagyomá­nyos tendenciákhoz kötődnek. A figurativitástól az absztrakcióig számos árnya­latot különböztethetünk meg alkotásaikban. Álta­lában a hagyományosabb technikákhoz vonzód­nak, de az utóbbi időkben néhány művésztől a kísérletező szellem sem idegen. Ez valószínűleg egyre szélesedő nemzetközi kapcsolataiknak is köszönhető, hiszen külföldön számos alkalommal megmérettettek (Krakkó, Stuttgart, Heilbronn, Mirabel, Darmstadter Secession stb.). Az egy év­tizede a Csongrádon működő „Plein air” nemzet­közi művésztelepnek az egyesület a szervezője, s ezen keresztül is számos friss impulzus érte őket, ami a legújabb munkáikban mindinkább felismer­hető. Szakmai elismertségüket a fent említett tárlatok mellett a párizsi, az utóbbi budapesti és római összefoglaló, bemutatkozó kiállításuk is bizonyítja. Nátyi Róbert - művészettörténész Aranyi Sándor H-6724 Szeged, Szende Béla u. 12/b Tel.: 36-62 315 649 1949-ben született Budapesten. A budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium után, 1974-ben diplomázott a Magyar Képzőművé­szeti Főiskola festő szakán. 1982-től tanít az SZTE JGYTFK Rajz-Művészettörténet Tanszé­kén. 1992-től tanszékvezető. A Magyar Alkotó­­művészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja. A Csong­rádi Művésztelep és a SZÖG-ART Művészeti Egyesület egyik alapítója, ez utóbbinak megala­kulásától, 1992-től elnöke. Rendszeresen vesz részt egyéni és kollektív tárlatokon itthon és külföldön egyaránt. Festészet mellet fotózással is foglalkozik. Elismerések: Derkovits-ösztöndíj (1977); A Csongrád megyei Tanács Alkotói díja (1983); Művészeti Alapítvány díja (1990 Csong­rád); Díj a Táblaképfestészeti Biennálén (1994); Pro Juventure (1996); Magyar Kultúra Napja, Kölcsey Érem-Szeged, 2004 Eszik Alajos H-II43 Budapest, Gizella u. 29. Tel.: 36-1 252 1600 1953-ban született Kiskunfélegyházán. 1962— 1977-ig Szegeden él. 1976-ban diplomázik a Ju­hász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1977-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanul, ahol a mai napig is adjunktusként oktat. 1983-85 kö­zött Derkovits-ösztöndíjban részesült. Számos kiállításon vett részt munkáival itthon és külföl­dön egyaránt. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőmű­vészek Szövetségének. A SZÖG-ART egyik ala­pító tagja. Farkas Pál H-7100 Szekszárd, Tanya u. I. Tel.: 36­ 74 313 044 1947-ben született Szegeden. A Tömörkény Ist­ván Művészeti Szakközépiskola után 1971-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd 1977- ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerez diplomát. 1977-től Szekszárdon tanít az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán, ahol 1988-tól a Mű­vészeti Tanszék vezetője. Tagja a Magyar Alkotó­­művészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének. Számos kül- és belföldi tárlaton mutatta be műveit. Kb. 40 köz­téri alkotása került felállításra országszerte és Európa más országaiban. Pl.: Bensons (Fr), Beog­rad (Yu), Zágráb (Hz). Két alkalommal részesült Tolna megyei Művészeti Ösztöndíjban. Fritz Mihály H-6723 Szeged, Tölgyes u. 4. Tel.: 36­62 484 621 1947-ben született Marosvásárhelyen. 1961 óta Szegeden él. A Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola után 1969-ben a Magyar Kép­zőművészeti Főiskola szobrász szakán diplomá­zott. Ez idő óta tanít volt középiskolájában. Tag­ja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesü­letének és a Magyar Képzőművészek Szövetsé­gének. Egyéni és kollektív tárlatokra, megbízó­életrajzok sokra portré-szobrokat, domborműveket, köz­téri figurális szobrokat, érmeket, emlékérme­ket, rajzokat, alkalmazott grafikai műveket ké­szít. A Művészeti Alap tagja. 1988-ban munkái­val kiérdemelte a „Világ legszebb érme” kitün­tetést. Kalmár Márton H-6725 Szeged, Nyíl u. 50. Tel.: 36­ 62 443 626 1946-ban született Szegeden. A Tömörkény Ist­ván Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola után a Magyar Képzőművészeti Főiskola szob­rász szakán diplomázott 1969-ben, azóta volt középiskolájában tanít. 1991-től ennek az inté­zetnek művészeti igazgatója. Tagja a Magyar Al­kotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének. Egyik alapító tagja a SZÖG-ART-nak. Több egyéni és kollektív tárlaton vett részt itthon és külföldön egyaránt. Számos köztéri szobra áll Szegeden és más településeken, pl.: Mórahalom, Kardoskút, Medgyesegyháza, Balástya, Kiskunmajsa. Kass János H-1022 Budapest, Hankóczy u. 21/7 Tel/fax: 36­1 326 6395 1927-ben született. Az Iparművészeti Főiskola kerámia szaka után 1951-ben a Képzőművészeti Főiskolán diplomázik. 1960-6­1-ig a lipcsei Hoch­­ schule für Grafik und Buchkunst könyvművészeti tanszakra jár. 1965-73 között az Új írás folyó­irat művészeti szerkesztője. 1967-198­1-ig a MIF Grafikai Tanszékén tanít. 1973-tól postabélyege­ket tervez. 1959-ben Derkovits-díjas, 1954 és 1967-ben Munkácsy-díj, 1966 és 1977-ben Érde­mes és Kiváló Művész, 1992-ben a Magyar Köz­társaság Érdemrend tiszti kereszt, 1999-ben Kos­­suth-díj elismerésekben részesül. A Brüsszeli Világkiállításon, Moszkvában, Brnóban, Torontó­­ ban, Pozsonyban, Sao Pauloban, magyar vala­ mint német „Szép könyv” versenyeken nyert díjakat. 1966-ban illetve 1977-ben Lipcsében, 1999-ben Frankfurtban a könyvművészet kiállítá­son „A legszebb könyv” díjat kapta. A MFT, az ATIPY ICTA, DCC (London) CDL (Fr), vala­mint Német Könyvművész Szövetség tagja. Sze­ged díszpolgára, ahol 1985-től állandó kiállítása van. Kovács Keve H­l I 19 Budapest, Zámori u. 19. Tel.: 36-1 203 5033 1951-ben született Csongrádon. A budapesti Képzőművészeti Gimnázium után barangolás a világban. 1989-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakán, majd 1990-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola üveg szakán szerzett dip­lomát. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz- Művészettörténet Tanszékének adjunktusa. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesüle­tének. Rendszeresen vesz részt egyéni és kol­lektív tárlatokon itthon és külföldön egyaránt. Számos ólmozott üveg munkája található az or­szág különböző épületében (pl.: Parlament - Bu­dapest, Nemzeti Színház - Miskolc, MATÁV székház) és templomában (Orosháza, Ajnácskő, Fatemplom - Miskolc). Lapis András H-6701 Szeged, Pf. 222. Tel.: 36-62 266 997 Fax: 62 266 965 1942-ben született Kecskeméten. 1974-ben dip­lomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőmű­vészek Szövetségének. Utóbbinak jelenleg is te­rületi titkára. Egyik alapító tagja a SZÖG-ART- nak. Kedvelt műfaja a portré és az akt. Főként érmeket és kisplasztikákat készít. Néhány köz­téri szobra mellett munkái megtalálhatók ma­gán- és közgyűjteményekben egyaránt (például: Móra Ferenc Múzeum, Szeged; Csongrád me­gyei Önkormányzat; British Museum, London; Nemzeti Múzeum, Stockholm). Lázár Pál H-6722 Szeged, Batthyány u. 9. Tel.: 36­ 62 454 565 1940-ben született Győrben. 1958-ban érettsé­gizett a Budapesti Képzőművészeti Gimnázium­ban. 1963-ban a Szegedi Pedagógiai Főiskolán, 1972-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1964 óta szerepel kiállításo­kon. 1982-től az SZTE JGYTFK Rajz-Művészet­történet Tanszékének docense. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Szá­mos önálló kiállítása volt. Képei eljutottak a vi­lág több országába. Lóránt János Demeter H-5400 Mezőtúr, Kossuth u. 40. Tel.: 36-56 351 558 1938-ban született Békésszentandráson. 1959- ben diplomázik a Szegedi Tanárképző Főiskolán. Tagja a Magyar Művészeti Műhelynek, a Magyar Festők és Magyar Vízfestők Társaságának, a Ma­gyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének. Szakmai elismerései: IBA Könyvillusztrációs ki­állítás elismerő diplomája (1964 Lipcse); Rippl- Rónai-díj (1971); Munkácsy-díj (1972); Szegedi Nyári Tárlat nívódíja (1977); Festészeti Biennálé nagydíja (1980); Háborúellenes kiállítás II. díja (1980 Lublin); Nemzetközi Festészeti Biennálé diplomája (1982 Capri); Érdemes Művész (1988); Miskolci Grafikai Biennálé díja (1994); Egri Akvarell Biennálé díja (1994); Tornyai pla­kett (1997). Táblaképei, textiljei és murális mun­kái jelentős hazai és külföldi gyűjteményekben találhatók. Novák András H-6720 Szeged, Tisza L. krt. 38. Tel.: 36-62 318 174 1936-ban született Rákoskeresztúron. A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. 1969 óta él Szegeden, éveken át a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola művésztanára volt. 22 évig a Szegedi Szabadtéri Játékok díszletkivitelezője­ként dolgozott. Rendszeresen készít murális munkákat is. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. A SZÖG-ART egyik alapítója. Szakmai elismerései: Szegedi Nyári Tárlat - különdíj; Szegedért Alapítvány művé­szeti díja. Pataki Ferenc H-6720 Szeged, Réz u. 4. Tel.: 36-62 471 192 1941-ben született Szegeden. A budapesti Kép­ző- és Iparművészeti Gimnázium után 1963-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. 1966 óta szerepel festményeivel és grafikáival hazai és külföldi kiállításokon. Murális munkákat is készít. 1974-1976 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékén tanít. 1978-1990 között folyamatosan részt vesz a makói grafikai művésztelep munkájában. Tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesüle­tének, az 1992-ben újjáalakult Szinyei Merse Pál Társaságnak. 1991-ben rendezték meg gyűjte­ményes kiállítását Budapesten a Vigadó Galériá­ban és Szegeden a Móra Ferenc Múzeum Képtá­rában. Jubileumi gyűjteményes kiállítását 2001- ben rendezték meg a szegedi várban. Számos tárlaton díjat nyert. 1994-ben Szegedért emlék­érem kitüntetést kapott. Popovics Lőrinc H-6791 Szeged, Felszél u. 24. Tel.: 36-62 463 566 1953-ban született Nádudvaron. 1980-ban szer­zett diplomát a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1990-9­1-ben posztgraduális tanulmá­nyokat folytatott a Magyar Iparművészeti Főis­kolán. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetségének. Európa több országában mutatkozott be egyéni és kollektív kiállításokon, főként kőplasztikákkal. Számos köztéri szobra áll Magyarországon. Legmagasabb szakmai elis­merése: Toyamura International Sculpture Bien­nale (Japán) - Special Prize Sinkó János H-6724 Szeged, Kismartoni u. 19/a Tel.: 36-62 31 I 073 1949-ben született Csongrádon. 1972-ben a Sze­gedi Tanárképző Főiskolán, majd 1980-ban a Ma­gyar Képzőművészeti Főiskolán szerez diplomát. 1983 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Orszá­gos Egyesületének, 1997-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. A SZÖG-ART egyik alapító tagja. Jelenleg az SZTE JGYTFK Rajz-Művészettörténet Tanszékének docense. Rendszeresen vesz részt egyéni és kollektív tár­latokon itthon és külföldön egyaránt. Szakmai elismerések: Szegedi Városi Tanács alkotói díja (1983); Díj a Szegedi Nyári Tárlaton (1992); Sze­ged Város Önkormányzatának Alkotói díja (1993); Táblaképfestészeti Biennálé díja (1994 Szeged); Díj a Szegedi Nyári Tárlaton (1997). Szathmáry Gyöngyi H-­ 122 Budapest, Városmajor u. 16. Tel.: 36-1 355 3434 1940-ben született Szatmárnémetiben. A buda­pesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium után 1963-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. 1963-1988-ig a Sze­gedi Tanárképző Főiskola Rajz-Művészettörténet Tanszékén docensként oktatott. 1997-től Buda­­­pesten él. Tagja a Magyar Alkotóművészek Or­szágos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek Szövetségének és a Magyar Szobrász Társaság­nak. A SZÖG-ART egyik alapító tagja. Rendsze­resen vesz részt hazai és külföldi kiállításokon. Több köztéri szobra került felállításra itthon és külföldön egyaránt. Szakmai elismerései: Szegedi Nyári Tárlat fődíja (1975); Derkovits-ösztöndíj (1975-77); Munkácsy-díj (1978); a Sóstói Érem- és Kisplasztikai alkotótelepen a Művészeti Alap díja (1990); Soproni Érembiennálén a Lektorátus díja; Nemzetközi Éremművészeti és Kisplaszti­kai Alkotótelep díja (1997). Zombori László H-6724 Szeged, Szekeres u. 7. Tel.: 36­62 444 593 1937-ben született Szegeden. 1958-ban diplomá­zott a Szegedi Tanárképző Főiskola Rajz-Művé­­szettöténet Tanszékén. Tagja a Magyar Alkotó­művészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének. A SZÖG-ART egyik alapító tagja. Számos egyéni és kollektív kiállításon vett részt itthon és külföldön egya­ránt. Két nagyméretű pannója a szegedi önkor­mányzat tulajdona. Szakmai elismerések: a Sze­gedi Nyári Tárlat festészeti díja (1968, 1970, 1974, 1995); Szeged Város alkotói díja (1975); Délalföldi Nyári Tárlat Koszta érme (1977); Ju­hász Gyula-díj (1978). Aranyi Sándor Eszik Alajos Farkas Pál Fritz Mihály Kalmár Márton Kass J­ános Kovács Keve Lapis András Lázár Pál Lóránt János Demeter Novák András Pataki Ferenc Popovics Lőrinc Sinkó János Szathmáry Gyöngyi Zombori László Levélcím: SZÖG-ART MŰVÉSZETI EGYESÜLET 6723 Szeged, Brüsszeli krt. 37. Telefon: 06­62 424 196 E-mail: aranyi@sgytf.u-szeged.hu SZÖ­G-ART MŰVÉSZETI EGYESÜLET Támogatók: NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM PROFUROL Bt.—Szeged Tepes Ferenc grafikusművész-Budapest Kiadja a Szög-Art, 2003/2004

Next