Tót Endre A megfestett képtől a meg nem festett képig (Szombathelyi Képtár, 2004)
Tót Endre pályájának kezdetét egy vulkán hirtelen kitöréséhez hasonlíthatnánk. A robbanás rendkívül rövid idő alatt, több száz festményt, rajzot hagyott maga után, melyekkel a magyar informel úttörője lett. Ezek a korai munkái először láthatók a kezdettől egészen a festészeti korszakának legutolsó darabjaiig a Szombathelyi Képtárban. (Úgyszintén a Képtár mutatta be először Tót konceptuális munkáit Magyarországon 1993-ban.) Tót már 1970-ben felhagy a festészettel és a fogalmi művészet felé veszi útját. E radikális fordulat után még inkább izoláltságba kerül hazájában. Az elzártságból a kitörést a posta „felfedezése” hozta meg, így a „vasfüggönyt” semmibe véve, a posta útján meglepő en) gyorsan a nemzetközi avantgárd vérkeringésébe kerül(t). Ideái együtt lélegzettek a kor legprogresszívebb áramlataival. Már 1971-ben ott találjuk a párizsi biennálé „Evois” szekciójában, a mail art első - ma már történelmi - kiállításán. Pierre Restany Totot a mail art Yves Kleinjének nevezte, zero-kóddal írt levelei/szövegei után: „postai monochrom”. A hetvenes években igen progresszívnek számító jeruzsálemi Israel Museum egyéni kiállítást rendezett, Rain, Zero és Joy munkáiból. Mivel hazája nem volt diplomáciai kapcsolatban Izraellel, Tót az egész kiállítás anyagát kerülő úton „csempészte” ki Jeruzsálembe. (1975) Tót a hetvenes években Budapesten élve, egyik legismertebb művész volt nyugaton az „Ostblock”-ból, ugyanakkor hazájában alig ismerték munkáit. A nyugat-berlini DAAD-tól 1977-ben egyéves ösztöndíjat kapott. Csak a nemzetközi sajtó tiltakozására sikerült 1978 végén Berlinbe kijutnia, mivel kiutazását az akkori hivatalos szervek hosszú ideig megtagadták. 1980-ban Kölnbe települt át, ahol ma is él. Németországi munkássága egyenes folytatása volt Magyarországból hozott ideáinak. Ezek továbbfejlesztésén, vizualizálásán dolgozott tovább a 80-as és 90-es években. Bár Tót nem mondható (igazán) politikus művésznek, de konceptuális munkáiban indirekt módon reagált környezetére, arra a diktatórikus rendszerre, amelyben oly soká élt. (Talán) A legidevágóbbak utcai zero-demonstrációi és öröm-akciói: Genf, Nyugat-Berlin, Amsterdam, Párizs, Bonn, Viersen, Köln (1976-1980). 2000 őszén a londoni Whitechapel Art Gallery meghívta a „Protest&Survive” kiállításra, melynek keretében angol művészek közreműködésével megismételte a párizsi Champs Elysées-i (1980) demonstrációját. Számos művészkönyvet készített, melyek munkásságának jelentős részét alkotják. A legkorábbi művészkönyvei Budapesten készültek (1971-73). Majd ezeket követte Anglia, Belgium, Svájc, Ausztria és németországi kiadók könyvei legtöbbje a 70-es években. Tót könyveit a Centre G. Pompidou kiállította a „Livres d'Artistes” nemzetközi kiállításán (1985). Munkáinak valamennyi kiadását a párizsi Bibliothèque Nationale megvásárolta 1998-ban ami művészettörténeti értékeiket bizonyítja. 1971-óta rendszeres szereplője nemzetközi kiállításoknak Európában és az USA-ban. Számos tanulmány, recenzió jelent meg róla magyar, német, angol és francia nyelven. Korai munkái valamennyi jelentős magyarországi múzeumban képviselve vannak. Konceptuális munkáit a Museum Ludwig (Köln), Tate Gallery, National Galerie Berlin, Haags Gemeetemuseum (Hága), International and National Collection of Moderna Galerija Ljubljana, National Museum in Warsaw és a Szépművészeti Múzeum Budapest gyűjteményekben. Eddigi életművét összegző két retrospektív kiállításának a címe („Semmi sem semmi” Műcsarnok, Budapest; „Who's Afraid of Nothing”, Museum Ludwig, Köln) is utal a több év tizedes művészi programra.