A borsodi szénbányászat 220 éves történetéből (Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 2005)
I A BORSODI SZÉNBÁNYÁSZAT KEZDETE, ELSŐ ÍRÁSOS EMLÍTÉSEI A borsodi szénbányászat immár 220 éves múltra tekinthet vissza. Tudvalévő, hogy a borsodi geológiai szénmedence lelőhelyei (telérek) a közigazgatási határokat átlépve kiterjedtek a történeti Borsod, Gömör, Kishont, sőt Heves vármegyék településeire is. A borsodi kőszénbányászat megindulása az 1780-as évekre esik. Ugyanakkor a kezdeti évtizedek magukon hordták a hazai kőszénbányászat gyermekkorának jegyeit: jogi tisztázatlanságok, tőkehiány, megfelelő ipari háttér hiánya, értetlenség, maradiság, stb. A 18. sz. elejére a bányavidékeken állandósult a fahiány. A bánya- és kohóipar hatalmas mennyiségű fát igényelt, nemcsak a faszéntermeléshez, mely ekkor az ércek kohósításának egyetlen tüzelőanyaga volt, hanem a bányaácsolatok, a bányagépek és szerkezetek, az épületek megvalósításához is sok-sok fára volt szükség. Az 1720-as években a hazai bányászatban is megjelenő új típusú erőgépek, a „tűzgépek" (ős-gőzgépek) óriási mennyiségű tűzifát emésztettek fel. A helyzet az 1740-es években vált katasztrofálissá, amikor az uralkodó által támogatott hamuzsírfőzéssel szinte letarolták az erdős területeket. (4 millió kat. hold erdő pusztult el ekkor!) Ilyen kényszerítő körülmények között fordult a központi kormányszervek figyelme a kőszén felé, s tette meg az első lépéseket (nyugat-európai országok példáján) a kőszéntelepek tényleges felkutatására és a bányászati kitermelésének megindítására. 1751-ben a bécsi kamara az összes bányahivatal részére utasítást adott ki újabb és újabb kőszéntelepek kutatására. Nem véletlen, hogy Selmecbánya környékén ismerjük a kőszénkutatás és bányászat legkorábbi emlékeit, vagyis a korszak legfejlettebb bányavidékén. Mária Terézia rendelkezési (1766,1768), amelyekkel jutalmat tűzött ki a kőszénleletek bejelentői számára, Borsod vármegyében is meghozta a kívánt eredményt: Parasznya (1767. szept. 30.), Tardona és Mályinka (1769. nov. 2.) melletti kőszénlelőhelyeket jelentette be Schöner Xavér Ferenc és Fazola Henrik, mindketten érdekelt vállalkozók. Persze, a felfedezéseket és a bejelentéseket nem követte a kőszénbányászat megindulása, évtizedeknek kellett még eltelni ahhoz, hogy például a diósgyőri koronauradalomban felépüljön az első olyan vasolvasztó kohó, amelyik felhasználhatta a kőszenet. Benkő Sámuelnek 1782-ben végzett vizsgálata a borsodi kőszénnel: „Mindebből, valamint a nem fekete mint az angolok szenei szoktak lenni -, hanem sárgásfekete színből arra következtetek, hogy a nekem átadott kőszén minőségét tekintve sok földdel kevert, továbbá bitumennel van szennyezve és bőségesen tartalmaz vizet is, ezért ég nehezen s úgy, hogy a tűzhelynek is kárt okoz. Mindazonáltal ha a szükség úgy hozza magával, talán fel lehetne használni bizonyos kovácsmunkák elvégzésére, amelyek során a tüzet fújtatóval élesztgeti, valamint a vasnak a kövekből való kiolvasztására és mészégetésre. Minderről ezen legalázatosabb jelentésemet terjesztem a tekintetes közönség elé."