Gócs Éva fotókiállítása (Salgótarjáni Történeti Múzeum, 2005)
A pillanat varázsa ,„ó szó elszáll, az írás megmarad”. Ez a mondás igaz a fényképekre is, mert a pillanat elszáll, de a fotó megmarad. Sokan egy-egy felvétel láttán megjegyzik, hogy „rossz a fényképarcom”, pedig számtalan esetben ez nem így van... A fotós, aki hivatásszerűen végzi munkáját gyakran megszállottként kutat, keresi a pillantásokat, a különös arcokat, egy mosolyt, egy könnycseppet, egy grimaszt és valami olyan arckifejezést vagy természeti jelenséget, amelyről készül egy képkocka, de az mindent elmond. A pillanatot „vadássza” és próbálja visszadni mindazt, amit a másodperc töredéke alatt az emberi agy nem képes felfogni, szem nem látja, de a gép ráfókuszál és kattan. Én is ismerek egy ilyen fotográfust, aki a pillanat megszállottja. Nem számít, hogy reggel van, dél, este vagy éjjel. Lát valami érdekeset, egy sokatmondó arcot, egy összefirkált házfalat, egy nevetőgyermeket vagy egy nyíló virágot a betonrengetegben, fogja a gépét és már kattint is. Egyet, aztán még egyet, az utolsó előttit, az utolsót, meg még egyet... „Lantját” soha nem tenné le, a legszívesebben csak pengetné és szebbnél szebb dallamokat játszana. Olyanokat, melyek nem csak fülbe mászóak, hanem szívet melengetőek is. Palaticzkyné Goes Éva ilyen művész a pillanat megszállottja. Ő valóban az, aki a számára legtesthezállóbb szakmát választotta és fotográfus lett. 1968 óta fotózik, szakmunkás végzettségét 1971-ben szerezte meg. 1976-79 között Budapesten dolgozott, ezt követően a Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezetnél volt fényképész műteremvezető. 1984-től alkalmanként, 1998-tól pedig külsősként a Nógrád Megyei Hírlapnak készít felvételeket. Fotóit 1990-ben a Miskolci Galéria, 2000-ben pedig a „Rendszerváltás társadalma képekben” a Budapesti Politikatörténeti Intézet is archiválta. A kanadai miniszterelnök magyarországi látogatásakor a budapesti Kanadai Nagykövetségen is megbízást kapott. Fotózott már a Népszabadságnak, a Blikknek és a Képes Újságnak is. Több fotókiállításon vett már részt - képeit Budapesten, Kaposváron és Egerben is láthatta a nagyközönség. Salgótarjánban eddig kétszer volt önálló kiállítása. Mindegy, hogy esküvőt fényképez, boldog párokat, vagy politikusokat, magyarázó honatyákat. Nem véletlen a két kiragadott példa, hiszen a szívéhez talán ők állnak a legközelebb. Régebben tablóképeket készített, most már többnyire esküvőkön fotózik. Mindemellett naprakész feladatai is vannak, hiszen a Nógrád Megyei Hírlapnak is fotózik. Kiállítás-megnyitókat, iskolai-, valamint átadó ünnepségeket és persze politikusokat. Lázba jön, ha valami érdekeset lát. Hétvégi ügyeletek alkalmával gyakran rohan ki az autóból, hogy elkapja a pillanatot, mely talán csak egyetlen egyszer adatik meg. Képein gyakran együtt mosolygunk, amikor fölbukkan egy-egy olyan képkocka, amely nem mindennapi, s láthatjuk például minisztereinket, akik grimaszt vágnak. Emlékszem, nem is olyan régen mutatott néhány esküvői képet, amelyeket ő készített. Minden egyes felvétel után rácsodálkoztam képeire, de nem csak azért, mert egy szép pár volt rajtuk látható, hanem azért is, mert csodálatosan kidolgozott felvételek voltak. Melengető érzés volt nézni a képeket, olyannyira, hogy szavakkal kifejezni nem lehet. Át kell élni az érzést! Amikor először megemlítette, hogy szeretne egy kiállítást azokból a fényképekből amelyeket a választások és protokoll látogatások alkalmával készített még ő sem gondolta komolyan, hogy megvalósulhat. Olyan világban élünk, ahol az emberek csak saját magukkal foglalkoznak és nem érdekük az, hogy másokat támogassanak. Anyagilag egyáltalán nem, erkölcsileg pedig még úgy sem. Politikusaink egy része nem látja azt, hogy a tiszta víz alján zavaros az iszap... Lehet, hogy látják, de nem akarnak tudomást venni róla? Pedig még az utcák is mesélnek: az összefirkált választási plakátok, az egyre fogyó tömeg a gyűlések, kampányok idején, a falusi kisnyugdíjas, aki még hangját fölemelve mer szót kérni, s persze választ kapni már nem is oly' egyszerű. Marad hát a protokoll szöveg, a jól begyakorolt „munkahelyeket teremtünk”, „senki nem kerül az utcára”, „nem lesz áremelés” és megannyi ígéret, mely már szinte közhely. A mesélő utcák és gyűlések hangulatát próbálja meg visszaadni a képeiben. Többnyire sikerül neki, de gyakran bosszankodik, hogy szerinte nem jók a képei, s még jobbat, még élethűbbet, még kifejezőbbet akar. Olyat, amilyent, ha lehunyja a szemét, maga előtt lát. A tökéletes felvételt arról a pillanatról, amely CSAK egyszer adatik meg. A kép nem hazudik. Lehet ugyan mesterségesen beállított felvétel, de Palaticzkyné Gócs Éva az utcákat járva nem ezt keresi. Fürkésző szempárral kutatja a fotótémát, amelyet úgy akar visszaadni, ahogy ő látja. A felvételei lehetnek ugyan kissé szelídek vagy épp vadak, de nem mesterkéltek, nem szándékosan eltorzítottak. VALÓIDIAK! Képeit nézve az ember bele tudja élni magát a kiragadott pillanatba. Megnevettet, mosolyt, olykor döbbenetet csal az arcokra. Biztos, hogy ezt akarja. ...és még jó néhány évig így is legyen! Juhász Anita Palaticzkyné Goes Éva Támogatók: Nógrád Megye Önkormányzata Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Nógrádi Történeti Múzeum HÍRÁSZ Nyomda, Balassagyarmat