Bráda Tibor festőművész kiállítása (Körmendi Galéria, 2006)

KÉTELYEK KÖZÖTT: A TÁJ, A PARK, A VÁROS, AZ EMBER Látszólag könnyű dolgunk van. A műforma szabályos, pontosan leírható és kategorizálható, a technika tiszta, egynemű. Bráda Tibor ezredfordulós években szüle­tett alkotásai szervesen illeszkednek a klasszikus festé­szeti hagyomány által teremtett, nagyobb fordulatok nélkül továbbélő művészeti áramlatba. Abba az áram­latba, amelyet a magyar művészetben­­ Németh Lajos művészettörténész 1972-es megfogalmazása szerint­­a természetelvűség, az eredendő valóságélmény köz­vetítése avat karakteressé: „Ebből fakad, hogy a mo­dern magyar festészetben igen nagy szerepet játszik a konkrét látvány esztétikai élménye, és ami ezzel együtt jár, a festőiség hangsúlya. ... A látványélmény dominá­ló jellege miatt a modern magyar festészet túlnyomó része meg is maradt a konkrét motívum festői realizá­lásánál és a természet utáni kompozíció elvénél...." Három és fél évtizeddel e sorok feljegyzése után meg­állapítható: az időközben rendkívül sokágúvá és szöve­vényessé vált modern művészetben a természetelvű kifejezés, az érzéki festőiség a korábbi dominanciájától megfosztatott ugyan, de erőteljes törekvésként, új és új impulzusokkal gazdagodva, más és más arculatot öltve napjainkban is jelen van. Bráda Tibor szokatlanul nagyméretű, merített, érdes felületű papírívekre ké­szült új pasztell-kompozíciói és akvarelljei szervesen kapcsolódnak ehhez a mély tradíció által éltetett jelen­ségkörhöz, s a természetelvű képalkotás szellemében megfestett, és a valóságélmény által hitelesített mű­vekből a múlt század hatvanas éveinek derekától épülő életműhöz. A spanyolországi, erdélyi, tihanyi indíttatá­sú természetábrázolásokat és városképeket, a fantázia által transzformált tájakat, valamint a furcsa, álomszerű figurákat felvonultató, a köznapiságok és a látomások határán egyensúlyozó alakos kompozíciókat azonban nemcsak a szellemiség és a szemlélet, hanem az alko­tómódszer, a festői praxis is az impresszionista, poszt­impresszionista mesterek munkásságához köti. Bráda Tibor nagy festőelődjeihez hasonlóan mindenkor a ter­mészetben, a festői motívum felfedezésének, meglelé­­sének helyszínén festi meg akvarelljeit, hogy aztán e friss, önmagukban is késszé érlelt munkák mintegy váz­latai, előtanulmányai legyenek a műteremben kidolgo­zott nagy pasztell-képeknek. Távolról szemlélt, tágas horizontot nyitó, romanti­kus érzelmeket ébresztő város, érintetlen, puha, re­megő párában úszó mező és erdőszél, üde vízpart és hegyoldal, felhős ég alatt nyújtózó liget, a francia kert­építészet szellemében megformált park, esetlenül bóklászó alakok magányosan vagy csoportban és egy szabad ég alatt megterített ünnepi asztal - ennyi lehet az ezredfordulós Bráda-képek tematikai leltára. A mű­vek kimunkálása érzékeny és nagyvonalú: részlete­zéstől mentesek, összefogott rendet alkotók, egy-egy motívum kiemelésére hangoltak a finom, tartózkodó kolorittal interpretált kompozíciók. A formák lágyan el­omlók, elmosódó körvonalakkal a mindent uraló fes­­tőiségekbe olvadók, könnyed, finom átmenetekből, érzékeny összeolvadásokból épülők. A mindig a sza­bad térben, a természetben megnyíló festői terek, a megragadott közegek atmoszférája mégis furcsa, lap­pangó feszültséggel telített, a jelenségek és jelenetek a különösségek varázsával áthatottak: a már-már esz­ményi, visszafogott szépség-tükröztetéseket a művész groteszk-ironikus elemekkel és hangvétellel színezi, el­lenpontozza, vagy a sejtelmességek és bizonytalansá­gok, a nyitva hagyott kérdések képi jelenéseivé formál­ja, alakítja. A valóságos emlékkép-rögzítés és a kreált fantázia-kép villódzásában, ambivalenciájában a jól be­vált jelentés-konvenciók megkérdőjeleződnek vagy egészen egyszerűen az érvényüket vesztik, a táj, a park, a város és az emberalak új tartalmak hordozója lesz, de úgy, hogy kölöncként magával vonszolja még a régi, a megszokott jelentésköröket is. A dolgunk tehát valóban csak látszólag könnyű a Bráda-képek befogadása, értelmezése során, mert az érzékeny festői láttatások hátterében, a pazar látvány­élmények és -emlékek ürügyén megfogalmazott, tar­tózkodó eszményi szépség-megjelenítések felszíne alatt, a gyönyörű színegyüttesek mögöttes rétegeiben titokzatos tartalmak munkálnak, transzcendens mély­ségek tátonganak, amelyek egy határtalan, a megis­merhetetlenségek és talányok oly felemelő kételyeivel kecsegtető világra nyitnak előttünk kaput. Wehner Tibor Bráda Tibor kiállítása 3

Next