E. Szabó Margit Aranylemezek (Budapest, 2006)
A gyapjútól a papírig, az anyagtól a szellemig E. Szabó Margit munkásságáról Aki úgy gondolja, hogy ebben a kiadványban egy több évtizedes textilművészi pálya dokumentumait látja - és remélhetően élvezi - az nagyjából azt kapja, amire számít. De már itt az első sorokban tájékoztatnunk kell az olvasót arról, hogy az évek folyamán E. Szabó Margit pályaíve másfelé is elágazott, s mind szellemileg, mind pedig technológiailag igen szerteágazóvá vált. Persze igaz, hog’alkotóművészi életműve itthon és külföldön elsősorban kárpittervezőként, s azon belül is szőnyegtervezőként ismert, s így munkásságát - végső soron - jogosan kapcsolják össze a nagy békésszentandrási szövői hagyományokkal, de egyrészt az évek folyamán textilmunkáinak materiális sávja is kibővült, másrészt művészi arculata az egyre intenzívebb festői, rajzolói tevékenység során képzőművészetivé is vált. E művek jelentősége pedig szellemileg és minőségileg olyan súlyú, hogy e kötetben - hiszen most már életművében is - immár jelentős szerepet játszanak. E. Szabó Margit az utóbbi években már sorra olyan kiállításokat rendez, melyeken textilművészeti munkáival szoros szimbiózisban láthatók - nevezzük most így az egyszerűség kedvéért - papírmunkái. E bemutatókon azonnal szembesülünk egy igen egyéni atmoszférával. Míg nagy hagyományú ornamentikára épített szőnyegeiben különösebben nem keressük a jelképszerűséget (bár ha keressük, meg is találjuk), addig papírművei esetében azonnal megcsap minket egy erős és hangsúlyos jelképszerűség. Festményei, nagyméretű rajzai, melyek sok-sok, jellemzően azonos vagy ehhez közelálló, repetitív elemből építkeznek, mint valami nap- és energiaforrások jelennek meg szemünk előtt, melyek ráadásul tovább is vetítik a ráeső fénynyalábokat. Ha így egységesen nézzük meg kollekcióit, akkor mindig nagyon emelkedett, ideákkal teli benyomásaink lesznek, sokféle asszociációt keltően. S ahogy összetett műtárgy-együtteseit szemléljük (textil, papír - sík, tér - festmény, grafika - két és három dimenzió) megerősödik bennünk ez a jó érzésű emelkedettség. Ennek a jellemzően tapasztalható ünnepélyességnek egyik oka a színhasználatban és alkalmazásban rejlik, valamint az egyéni formavilágban, formaalakításban. 2003. novemberében megrendezett egyéni kiállításának ezt a címet adta: Aranylemezek. S már ez a cím is jelezte, hogy itt az aranynak, mint színnek és mint szimbólumnak egyaránt jelentősége lesz. Az arany árnyalatoknak valóban kiemelt hangsúlya van, ám nem leegyszerűsített közvetlenséggel. Az aranyról tudjuk, hogy az emberi kultúrák történetében mindig milyen nagy fontossága volt. Az Ószövetségben elsősorban a szakralitás jelképe, igaz, hatalmi jellegzetessége is előtérbe kerül, de Jób a Mindenható jelképének tartja és Isten dicsőségének színét, anyagát látja benne. S itt olvasható egy fontos rokon fogalom: az aranykor, mely E. Szabó Margit műveit és kiállításait látva is eszünkbe juthat, s mely, ha eljön egyszer, fényesség lesz és örökké tartó világosság... Nem is véletlen, hogy ilyen címmel is készített gyönyörű gyapjú szőnyeget, amely e könyvben is látható. Az Újszövetségben is sok olvasható az aranyról, az idők beteljesüléséről, a megdicsőülésről, a boldogságról. Érezzük az alkotó értelmezésének hangulatát is, mely szerint az arany valami titokzatos, valami „súlyos súlytalanság”, sejtetés és sejtelmesség is, egy áradó befogadás. Az arany „belélegzése” életigenlés, utal létezésünk, létünk misztikumára, arra a csodára, ahogy az élő nyújtózik az arany/os napfény felé. S megjelenik az ezüst, amely némi ellenhatásként más titokzatosságokat hordoz, hűvös, légies, átlátható és áttetsző jelenlevés, az elmúlás sejtetéseként az éjszaka tartozéka. Fontos, hogy ez a szakralitás éppenséggel lehet pogány szakralitás is, ha egyszerű anyagokra készült művekről van szó, melyek ráadásul nem is tarthatók igazán képzőművészeti műnek (pedig azok), s persze nem is alkalmazott művészeti tárgyak (pedig azok), hanem valami sajátos új minőségük, terrénumuk és aurájuk van. Azt is tapasztalhatjuk, hogy e különleges munkásság során E. Szabó Margit milyen leleményekkel telién teremti újjá a jacquat d-kártyák már használaton kívüli anyagát. Egy 2002-es kollektív kiállításra már különös tárgy együttest készített, melynek katalógusában utalt is arra, hogy a síkból a térbe lép, amikor a jacquat dkártya külső „héjként” szerepel és körcikkelyekből valósul meg gömbje. A textilszövést a 19. század első éveiben forradalmasító francia mester gépesítette, mai kifejezésekkel: szinte automatizálta, „beprogramozta” a szövést, a később nagy „karriert befutó” lyukkártya vezérléssel. Az immár használaton kívülre került jacquard-kártya pedig alkalmas volt gondolati és térbeli építkezésre. Lefegyverzőek E. Szabó Margit nagyméretű rajzai, melyek szőnyegszerűek is, de szuverén rajzok is. Sajátosan visszaköszön bennük valami a szőnyegtervezésből, szövésből, struktúrából, hiszen míg ott is nagy szerepe van a mechanikus ismétlődésnek, addig ezeknél is jelentősége van tehát egy sajátos repetíciónak, ismétlődésnek, s mivel itt közvetlenül a kéz az alkotó és nem a szövőszéken jön létre a mű, ezeknek mindig ember-meleg atmoszférájuk van, néha-néha felbukkanó véletlenekkel, esetlegességekkel. Jellemzően sok rajzi elemet látunk, organikus formákat, melyek aztán összességükben utalnak annak makro- és mikroméreteire, szerkezetére, de fontos bennük a fényhatások összetettsége, utalásainak emelkedettsége is. S ahogy e könyvben is élvezkedve befogadjuk oszlopainak hengergrafikáinak (találó kifejezés a művésztől!) erdejét, rendjét, rendezetlenségét, zenei és más kulturális asszociációinak tömegét, egy olyan egységes object-együttes hatását érezzük, amely valami forró égésre, tán Afrikába is vihet minket... Ne hagyjuk szó nélkül: e kiadvány fotográfusa - Molnár Géza - rendkívüli empátiával és leleményességgel rendezte kompozíciókká e tárgyakat, nem is beszélve meleg, árnyalatgazdag fényeiről, képeiről. Fr. Szabó Margit egyszerű alapformákból építkezik, melyeket dimenzióikban képes felnagyítani, s a természetre utaló motívumok mellett archaizáló szemlélete is feltűnik. Ősi kultúrákban jártas, de nem közvetlenül idéz, hanem ezek hatását átereszti személyiségén, mely aztán az alkotás folyamatában személyessé transzponálja motívumait, képelemeit. S ehhez a hangulathoz szervesülnek harmonikusan szőnyegei, mivel e sorok írója - önkényesen - felborította a szigorúan vett kronológiát, bár kétségtelenül az az igazság, hogy korábbi szőnyegtervezői pályafutásából emelkedett ki a festői, papírművészeti munkásság. Szőnyegei pedig (szintén?) a historikumban gyökereznek. Van, ahol Hellász kultúrájára utal, a mediterránumra vagy épp Közép-Európára, van ahol tán még a reneszánszra is, de ezekben még további kultúrák beépíthetőségét is bizonyítja, megidézései, felidézései e munkáiban mindig érzékenyek, finomak. E kiadványban is érezzük (látjuk) azt az erős hatást, amely egyfajta osztrák-német kultúrkörből érkező inspirációra utal. Bécs atmoszférája, Mozarttól a szecesszióig szinte kimeríthetetlen motívum együttest teremt az alkotó számára. Szőnyegeiben feltűnik a technikai gazdagság, gyapjú szövött és csomózott művei mellett dolgozott igen erős gyapjú hatású műszálakkal, ismertek immár a műfajt szemléletileg erősen megújító rongyszőnyegei, sőt papírból készült szőnyegei is. 4