Képcsarnok aukció (Millenium Center Aula, Budapest, 2010)

ÁRVERÉSI SZABÁLYZAT 1. Az árverést a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) és a továb­bi árvereztetők megbízásából a Képcsarnok Kft. végzi. A Képcsarnok Kft. mint árverező az árverési tételekről listát ad ki és az árverési tételek az árverés előtti kiállításon megtekinthetők. A lista leírásai kizárólag azo­nosításul szolgálnak, így az árverési vevőknek saját maguknak kell - az árverést megelőzően - meggyőződniük az árverési tételek állapotáról, és arról, hogy azok megfelelnek-e a katalógus leírásának. A Képcsarnok fenntartja a jogot, hogy a katalógusban szereplő egyes árverési tételek árverésre bocsátását mellőzze. 2. Árverezni kizárólag - név, lakcím, illetve cég esetében cégnév, székhely szerint regisztrált - licitáló tárcsával lehet. Az árverési vevők a tárcsa átvételével kifejezik, hogy jelen Árverési Szabályzatot magukra nézve kötelezőnek fogadják el. Jelen Szabályzat az árverésen a licitálók számá­ra hozzáférhető. 3. A regisztrált személyes adatokat (név, lakcím) a Képcsarnok kizárólag saját céljára jogosult használni, kivéve, ha az árverési vevő ezt a jövő­re vonatkozóan megtiltja. A Képcsarnok a személyes adatokat harmadik személy részére nem teszi hozzáférhetővé, és azokat nem hozza nyilvá­nosságra. Adatszolgáltatás önkéntes. 4. Az árverésvezető az árverési tételeket a listában megjelölt sorrendben röviden bemutatja és a kikiáltási árat kihirdeti, az árverési vevők pedig a számozott licitáló tábla feltartásával vételi ajánlatot tesznek. Ha a ki­kiáltási árra több vételi ajánlat érkezik, az árverésvezető a licitlépcsőnek megfelelően emeli az árat mindaddig, amíg csak egy a licitáló marad. Ha az árverésvezető felhívására új ajánlat nem érkezik, leüti a licitárat és a leütéssel létrejön az adásvétel. 5. Az első vételi ajánlat a kikiáltási árnak megfelelő vételi ajánlatot, minden további vételi ajánlat pedig az alábbiak szerint növelt összegű árajánlatot jelent: 8. A vevő a leütési ár után számítva 23% aukciós jutalékot tartozik fizetni. 9. A vevő köteles gondoskodni a megvett tárgy elszállításáról saját költsé­gére és veszélyére az aukció befejeztével, avagy az árverést követő 8. munkanapon belül a galéria címéről. Ennek elmulasztása esetén a Kép­csarnok nem felel a tárgy sérüléséért vagy elvesztéséért. A megvásárolt, de el nem szállított tárgyak esetében az árverést követő 8. munkanaptól számítva a Képcsarnok 500 Ft/nap tárolási díjat számít fel. Amennyiben a vevő az árverést követő 14 napon belül a kép átvételére nem jelentkezik, vételi ajánlata érvényét veszti, a foglaló az árverezőt illeti meg. 10. A kifizetett, illetőleg a megvett tárgyat visszavenni és újra árverésre bo­csátani nem lehet. Kétes esetben azonban, ha a vevő személye nem ál­lapítható meg, vagy az árajánlatot az árverésvezető nem vette észre, az árverés folytatható. 11. Tilos mindenféle összebeszélés, amely arra irányul, hogy harmadik sze­mélyeket szerfelett magas vételár kínálására rávegyen és megkárosítson. Ugyancsak tiltva van mindenféle, az árverési eredményt befolyásoló ösz­­szebeszélés, a nyereségen való osztozkodás vagy az előny ígérése. Az ilyen magatartást mutató árverési vevőt az árverésvezető kizárja. 12. A kiállításon minden tárgy megtekinthető. A tárgyak szavatosság nélkül minden hibájukkal és hiányosságukkal együtt abban az állapotban kerül­nek eladásra, amelyben az árverés idején vannak. Leütés után semmiféle felszólamlást nem veszünk figyelembe, kivéve, ha a tárgy hamis, bár a katalógusban eredetinek van feltüntetve. Ebben az esetben az árverési vevő a Ptk-ban meghatározott módon és időn belül felszólamlással élhet. 13. Az árverési tárgyak kikiáltási áron alul nem adhatók el. A vételár az árve­rési vevők nyilvános vételi ajánlatai alapján alakul ki, ezért a vételárért a Képcsarnok felelősséget nem vállal. Az el nem kelt tételek az árverés végén újra árverésre kérhetők! Utolsó árajánlat (Ft) Az emelkedés (licitlépcső) összege (Ft) 5000-ig 200 5000-től 10000-ig 500 10000-től 20000-ig 1000 20000-től 50000-ig 2000 50000-től 100000-ig 5000 100000-től 200000-ig 10000 200000-től 20000­0. A tárgy vételi jogát leütéssel az az árverési vevő szerzi meg, aki a leg­magasabb ajánlatot teszi, kivéve védett műtárgy esetében, amikor a 2001. évi LXIV. Tv-ben biztosított elővásárlási jogát valamely magyar múzeum 14. Ha a vevő személyesen nem kíván részt venni az árverésen, általa adott megbízás és meghatalmazás alapján a Képcsarnok - a megbízásnak meg­felelően - hivatalból árvereztet. A vételi megbízásban meghatározott ösz­­szeg 20%-át előlegképpen ki kell fizetni. Erről a megbízó fél elismervényt kap. Ha ugyanarra a tárgyra harmadik személy magasabb összeggel ad vételi megbízást, vagy az árverés résztvevői magasabb ajánlatot tesznek, továbbá ha a távol levő vevő limitjével azonos licitlépcső más licitálóra jut, akkor az árverés végén az előleget minden levonás nélkül a megbízó visszakapja, érvényesíti. 7. A vevő a leütési ár 20%-át foglalóként az árverésen készpénzzel azonnal befizetni tartozik. A vételár további részének befizetése va­lamint a műtárgy átvétele az aukció végén a Képcsarnok Csók István Galériájában (Budapest, Váci u. 25.) vehető át. Fizetési határidő: az árverést követő 8. napig. Vételi megbízás adható személyesen a Képcsarnok központjában (Budapest, Szép u. 5.) hétfőtől csütörtökig 9-16, pénteken 9-14 óráig. Interneten és telefaxon küldött vételi megbízásnak az aukció előtt 24 órával kell megérkezniük a Képcsarnokhoz a szabo.krisztina@kepcsarnok.hu e-mail címre vagy a (06-1) 317-3221 faxszámra. Árverésünkön telefonon is licitálhat, melyhez előzetes kapcsolatfelvétel szükséges: (1) 317-1728, (30) 866-7636 Szabó Krisztina

Next