Művészeti Szalon, 1926. október - 1927. szeptember (1. évfolyam, 1-12. szám)
1926-10-01 / 1. szám
„látók“-nak sem kell kinyilatkoztatás vagy a tudományos tapasztalás és annak minden eredménye, vívmánya. Ez a „filozófiai és theológiai miszticizmus“ képezi az expresszionizmus alapját. A tragikum ebben az expresszionizmusban az, hogy birkózik a belső „meglátás", az intuíció és az így meglátott képnek a külső formában való megtestesítése nehézségével. Íme az összefüggés a szellem világának áramlatai és a művészi forma között Az expresszionista a legtöbb esetben úgy van a látásával, ahogy én látok, ha elmerengve ülök és gondolataim messze járva nézem-nézem a szőnyegem mintáit, csakhamar élet száll a szőnyeg vonalaiba, formáiba, megmozdulnak azok, összefutnak, összeölelkeznek és ime, mindenféle lehető és lehetlen alakot látok, de csak én látom, más nem. Vagy vegyük a szegény elmebetegek rajzait, ők is látnak, azt le is rajzolják, de én csak úgy tudom meg, hogy mit láttak, ha odaírják. Ők rendesen oda is írják... Az „Embervédelmi kiállítás“ rendezősége is odaírta az ilyen képek alá a szerző „meglátását“. Az expresszionista képet is csak úgy érthetném meg, ha meglátnám én is úgy a téma lényegét, ahogy azt a művész meglátta, ha vele „egyet látok" (Einführungskraft!). De mivel a művész meglátása nem tárgyilagos, nem objektív, hanem subjektív, egyéni, -- én pedig az ő lelke és szelleme világába sohasem látok bele, nem látok semmit, legalább nem azt, amit a művész látott, tehát elvesztettem a tárgyilagos ítélet lehetőségét is. Nem látok Mert nem tudok a művésszel érezni, vagy el kell hinnem, hogy ez az expresszió valóban remekmű, vagy meg kell vallanom, hogy nem látok semmit, illetőleg amit látok, az vászonra vetett őrültség, képtelenség. Mivel pedig az utóbbi megvallásához bátorság kell , azért van, illetőleg volt az expresszionizmusnak „divat"-ja Összefügg az expresszionizmus a spiritisztikus, theozófikus világnézettel is. Az expresszionista a régi „Formkunst“ helyett „Geisteskunst“-ról beszél, kedvenc irodalma a theozófikus, spiritiszta, okkultista irodalom, viszont a theozófia, a spiritizmus, az okkultizmus kedvenc művészete az expreszszionizmus. Az expresszionizmus nagyon vallásosnak tartja magát. Van Gogh mondotta magáról: „Hivő vagyok a magam hitetlenségében!" Azért foglalkoztatja az expresszionizmust a vallásos téma is erősen. Az expresszionizmus is Bábel; a torony az egekig akart érni, akik építették, megzavarodtak. Nem kacagom őket, hanem sajnálom. Tragikus küzdelem, lélek sikoltása, Isten keresése a háttér! Orbán járt fölötte! Az orkán elültével elsimul a tenger, visszatér régi medrébe, így volt ez mindig. A francia forradalom után is elült sok minden és a művészetben minden más szélsőség után gyökeret vert a klassicizmus, mert a szellemi irányzat is az ú. n. „józan felvilágosodás“ lett. Nevezzük inkább kijózanodásnak. Most is — lassan bár — kijózanodunk. Az új irányzat, a „ Nachexpressionismus“ — ahogy Franz Roch nevezi, szintén visszahatás, az expresszionizmus viharza járása után lecsendesedés, pihenés. Kreitmaier már öt évvel azelőtt beszélt „von den Todeszuckungen des Expresszionismus“, most pedig ezt írja: „Der Barometerstand der Kunst" cím alatt: „Gestern noch weigte sich der Zeiger gegen Sturm, heute steht er zwischen schön, wildstill und — sehr trocken“ .* Az új művészi irányzat valóban ott jár a „szép“ és a „nagyon száraz" között Inkább az utóbbi felé hajlik. Valósággal kijózanító. Elcsendesülés, mint ahogy lecsendesül az erdő, ha a nagy vihar elült, a felhők elvonulóban, de messze távol morajlik még, mint ahogy lecsendesedik az epileptikus a roham után, de még nem teljesen normális, munkaképes (Kreitmaier). Worringer Roll könyvének bírálatában azt mondja az új irányról, hogy inkább „krampfhafte Entspannung als entspannte Kraft“, objektivizmusa kínzó, megrémítő, hiányzik belőle a természetesnek és a mesterkéletlennek szabad, meleg lélekzete... Az új irányzat, a ..Nachexpressionismus“, a „Neue Sachlichkeit" lényegét a legjobban úgy értjük meg, ha — amint Kreitmaier is teszi — szembeállítjuk egyfelől az expresszionizmussal, másfelől (mivel új — tárgyilagosság, a régi — tárgyilagosság képviselőivel, nevezetesen) az impresszionizmussal, a realizmussal (naturalizmussal), a klasszikusokkal és a romantikusokkal. VINCENT VAN GOGH SZOBOTKA IMRE FÉRFI FEJ HENRI ROUSSEAU AZ OISE PARTJA * Stimmen der Zeit, 1926. IX., 12. füzet, 453.