Művészeti Szalon, 1926. október - 1927. szeptember (1. évfolyam, 1-12. szám)

1926-10-01 / 1. szám

„látók“-nak sem kell kinyilatkoztatás vagy a tudományos ta­­­­pasztalás és annak minden eredménye, vívmánya. Ez a „filozófiai és theológiai miszticizmus“ képezi az expresszionizmus alapját. A tragikum ebben az expresszio­nizmusban az, hogy birkózik a belső „meglátás", az intuíció és az így meglátott képnek a külső formában való megteste­sítése nehézségével. Íme az összefüggés a szellem világának áramlatai és a művészi forma között Az expresszionista a legtöbb esetben úgy van a látásá­val, ahogy én látok, ha elmerengve ülök és gondolataim messze járva nézem-nézem a szőnyegem mintáit, csakhamar élet száll a szőnyeg vonalaiba, formáiba, megmozdulnak azok, össze­futnak, összeölelkeznek és ime, mindenféle lehető és lehetlen alakot látok, de csak én látom, más nem.­­ Vagy vegyük a szegény elmebetegek rajzait, ők is látnak, azt le is rajzolják, de én csak úgy tudom meg, hogy mit láttak, ha odaírják. Ők rendesen oda is írják... Az „Embervédelmi kiállítás“ rende­zősége is odaírta az ilyen képek alá a szerző „meglátását“. Az expresszionista képet is csak úgy érthetném meg, ha meglátnám én is úgy a téma lényegét, ahogy azt a művész meglátta, ha vele „egyet látok" (Einführungskraft!). De mivel a művész meglátása nem tárgyilagos, nem objektív, hanem subjektív, egyéni, -- én pedig az ő lelke és szelleme világába sohasem látok bele, nem látok semmit, legalább nem azt, amit a művész látott, tehát elvesztettem a tárgyilagos ítélet lehető­ségét is. Nem látok Mert nem tudok a művésszel érezni, vagy el kell hinnem, hogy ez az expresszió valóban remekmű, vagy meg­ kell vallanom, hogy nem látok semmit, illetőleg amit lá­tok, az vászonra vetett őrültség, képtelenség. Mivel pedig az utóbbi megvallásához bátorság kell , azért van, illetőleg volt az expresszionizmusnak „divat"-ja Összefügg az expresszionizmus a spiritisztikus, theozó­­fikus világnézettel is. Az expresszionista a régi „Formkunst“ helyett „Geisteskunst“-ról beszél, kedvenc irodalma a theozó­­fikus, spiritiszta, okkultista irodalom,­­ viszont a theozófia, a spiritizmus, az okkultizmus kedvenc művészete az expresz­­szionizmus. Az expresszionizmus nagyon vallásosnak tartja magát. Van Gogh mondotta magáról: „Hivő vagyok a magam hitetlenségében!" Azért foglalkoztatja az expresszionizmust a vallásos téma is erősen. Az expresszionizmus is Bábel; a torony az egekig akart érni, akik építették, megzavarodtak. Nem kacagom őket, hanem sajnálom. Tragikus küzdelem, lélek sikoltása, Isten keresése a háttér! Orbán járt fölötte! Az orkán elültével elsimul a tenger, visszatér régi medrébe, így volt ez mindig. A francia forradalom után is elült sok minden és a művészetben minden más szélsőség után gyökeret vert a klassicizmus, mert a szellemi irányzat is az ú. n. „józan felvilágosodás“ lett. Nevezzük inkább kijózano­dásnak. Most is — lassan bár — kijózanodunk. Az új irányzat, a „ Nachexpressionismus“ — ahogy Franz Roch nevezi, szintén visszahatás, az expresszionizmus viharza járása után lecsendesedés, pihenés. Kreitmaier már öt évvel azelőtt beszélt „von den Todeszuckungen des Expresszionis­mus“, most pedig ezt írja: „Der Barometerstand der Kunst" cím alatt: „Gestern noch weigte sich der Zeiger gegen Sturm, heute steht er zwischen schön, wildst­ill und — sehr trocken“ .* Az új művészi irányzat valóban ott jár a „szép“ és a­­ „nagyon száraz" között Inkább az utóbbi felé hajlik. Valóság­gal kijózanító. Elcsendesülés, mint ahogy lecsendesül az erdő, ha a nagy vihar elült, a felhők elvonulóban, de messze távol morajlik még,­­ mint ahogy lecsendesedik az epileptikus a roham után, de még nem teljesen normális, munkaképes (Kreit­maier). Worringer Roll könyvének bírálatában azt mondja az új irányról, hogy inkább „krampfhafte Entspannung als ent­spannte Kraft“, objektivizmusa kínzó, megrémítő, hiányzik be­lőle a természetesnek és a mesterkéletlennek szabad, meleg lélekzete... Az új irányzat, a ..Nachexpressionismus“, a „Neue Sach­lichkeit" lényegét a legjobban úgy értjük meg, ha — amint Kreitmaier is teszi — szembeállítjuk egyfelől az expresszio­­nizmussal, másfelől (mivel új — tárgyilagosság, a régi — tár­gyilagosság képviselőivel, nevezetesen) az impresszionizmussal, a realizmussal (naturalizmussal), a klasszikusokkal és a roman­tikusokkal. VINCENT VAN GOGH SZOBOTKA IMRE FÉRFI FEJ HENRI ROUSSEAU AZ OISE PARTJA * Stimmen der Zeit, 1926. IX., 12. füzet, 453.

Next