Művészeti Szalon, 1928 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1928-11-01 / 11-12. szám
Budapest Svábhegyi Szanatórium magaslati (430 mi) klimatikus, diétás gyógyintézet a város belsejétől 15 percnyire. ÜDÜLÖK idegbetegek, vérszegények, asztmások, gyomor- és bélbetegek, cukor-, vese-, szívbetegek és egyéb belső bajokban szenvedők részére. ZONGORAVETEL RIZALOjyfc70U*A LEGNAGYOBB GARANCI ERRE AZ ÉV ÓTA FENNÁLLÓ II 11 ■ II .......j II V * W ..FÖRSTER" VIIACMAi A Ciuj Jtreacuna 1.i 53. MFS nniOKI AJELENKOR LICTÖKE J nLLUUIUKLETEsEBB RESZELOCCPE KÍVÁNATRA hosszabb lejáratú kedvező FIZETÉSI FELTÉTELEK. KÉRJEN PROSPEKTUST általánosságban kifogásolt rajzok alapján — nem lehet eldönteni. Ide alapos vizsgálat szükséges s ez aligha fogja a bíráló föltevését és állítását igazolni. Merő tévedés és fejlődéstörténeti képtelenség az is, amit a bíráló az egyik bonyhai Bethlen-kastély 1675-ben faragott kőkapujáról ír. „Íme — mondja — a kőbe vésett székely kapu, bizonyságául annak, hogy — mint minden műipari produktum — az is előbb az úri rend használatában alakult ki s azután jutott le a néphez, melynél fenmaradt, mikor előképei már majdnem hírmondó nélkül elpusztultak.“ Itt, ha beszélhetünk hatásról, épen ellenkezőleg: a népies motívumoknak az úri rendnél is helyet nyert, sajnos, korunkra szinte egyetlenül maradt alkalmazásáról beszélhetünk. De a bonyhai szép kőkapu nem székely kapu, hanem késői renaisance épületkapu, magyaros díszítményekkel, amelynek formájában és alkalmazásában semmi köze sincs a székely kapuhoz, mely tudvalevőleg sohasem az épületnek, hanem mindig a teleknek, az udvarnak a díszes utcai bejárása. Itt csak a díszítmények népiesek s ezek emlékeztetnek a székely kapuk díszére. Egyik díszítő motívumukat — ugyancsak Erdélyben — fába faragva előbbről megtaláljuk, mint Bonyhán, 1673-ból, Dés mellett, a szentbenedeki gr. Kornis-kastély lépcsőkarfájának egyik hímes oszlopán. (Pásztortűz 1924. 8. I.) De hasonló motívum kissé korcsulva és jelezve előfordul majdnem kétszáz évvel később, 1855-ből, dunánnyi, györmegyei parasztkapun is. (A M. N. Múzeum néprajzi osztályának Értesítője, 1911, 156. I., 5. ábra.) Az bizonyos, hogy a bonyhai és szentbenedeki emlékek mesterei közös motivumkincset használtak s ha ez más alkalmazásban a Dunántúlon, parasztkapun is megtalálható, kőben pedig egyebütt sehol, akkor mégis csak több a valószínűsége annak, hogy ez a motívum valaha az egész magyarság díszítőkincséhez, mintsem csak az úri rendéhez tartozott. Hasonló tévedések és téves következtetések vannak az ötvös és ónmives emlékeket illető bírálati észrevételekben. Ezekkel más alkalommal foglalkozunk. Végül meg kell állapítanunk, hogy a bíráló tárgyi tévedéseinek jelentékeny része a kötet szűkszavú, hiányos képmagyarázatainak a következménye. Ily sok, új és szép rajzanyaghoz nem elegendők 1—2 soros képmagyarázatok. Ha a szöveg és jegyzetei nem beszélnek a képekről, akkor ez a feladat a képmagyarázatra vár. Sebestyén a falak látóképein kívül mindenütt elég bő magyarázó szöveget írt a képei hátára. Ezek kellő fölhasználására azonban, úgy látszik, hogy a könyv megjelenésének siettetése miatt nem volt már elég idő, így aztán igazat kell adnunk a bírálónak, ha a szűkszavú képmagyarázatok mellett pl. egyik „ajtókeretnél tűnődnünk kell, hogy kőből vagy fából faragták-e azt?“ Azonban ezt Sebestyén képszövegei megmondták s nagy kár, hogy a birálónem érdeklődött ez iránt. Hiszen nem kellett volna meszszibbre fáradnia, mint hivatali helyiségéből, a Régiségtárból, a M. N. Múzeum földszintjéről ugyanazon épület emeletére, a könyvtárba, hol a képeket megőrizték — s ezzel a tévedések egész sorától kímélte volna meg — elsősorban önmagát. De ez csak Sebestyénre lehet mentség, akinek semmi befolyása nem volt a képmagyarázatok kiadására; nem mentség azonban a kiadócégre, melynek siettetéséből a könyvnek ez a hiánya keletkezett Ezt is pótolni lehetne azonban, akár egy megfelelő, bő képmagyarázó füzettel, akár úgy, ha az új erdélyi rajzanyagot egy külön füzetben kellő magyarázó szöveggel újra kiadnák. Ebben az esetben ugyanott ki lehetne adni a művésznek azt a 25—30 kimaradt rajzát is, melyek az anyagot teljesebbé tennék s neki is ideje volna a sietés miatt kevésbbé sikerült néhány rajza helyett nyugodtan kidolgozott, szebbeket nyújtani A rajzok 90 százalékánál azonban erre semmi szükség sincsen. Azok méltó díszei a becses családtörténeti munkának s értékükből semmit sem von le az, ha egy bírálat helytelen nézőpontja olyan mérték alá állítja azokat, ahova természetüknél fogva nem tartoznak. „Rohelpeple" K. L.