Muzsika, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám - L. L.: Kodály Zoltánné
IC O D AI, Y ZO LT V X W1 0 Emma asszony meghalt. Még ha titkon sejtettük is, hogy elmegy — nem mertünk rá gondolni. Bíztunk abban a legendás életerőben, amely a névnapját köszöntő óvodásokat és a betegágyánál tisztelgő világjárt művészeket is csodálatba ejtette. Bíztunk annak a szeretetnek az éltető erejében, amely közel félévszázada fűzte őket egybe: Kodály Zoltánt és Emma asszonyt. Bíztunk a magunk forréi óhajának erejében: bencsak megérné a december tizenhatodikát, az ő legkedvesebb napját — Kodály születésnapiéit! Nem érhette meg. Elment előbb csöndesen.lrégi fénykép került a kezünkbe: kis falusi luíz napsütötte ajtajában három vándor pihen — Kodály Zoltán, Kodály Zoltánné és Bartók Béla. Kodélyné kezében frissen lépettvirág — mintha a frissen gyűjtött népdalok szimbóluma volna. A dúsan faragott ajtó is hívogató jelkép: aki átlépi küszöbét, virágokkal ékes, napsütötte házba jut ... Mi már tudjuk, hogy a vándorok eljutottak oda. Szellemének sziporkái segítettek lángra lobbantani a tüzet, amely hosszés életének emlékét ma is beragyogja. Talán sírfeliratát fogalmazta meg születésnapi versesköteteinek mottójában: Nem magamnak: Neked írtam: Nem magamnak: Neked éltem!