Muzsika, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-01 / 1. szám - Kodály Zoltán Németországban

latai válnak mondatokká: „Minden emberért, aki szenvedést okozott, el kell mennie egynek, aki segítséget hoz." Körülnézek. Kutatom a körülöttem ülők ar­cát. Ezek az emberek, úgy érzem, a testet öl­tött szavak. „Valamennyiünknek el kell készülnünk arra, hogy az élet meg akar fosztani bennünket a jóságba és igazságba vetett hitünktől. Erről a hitről és lelkesedésről mégsem szabad lemon­danunk. Ha az eszmények összeütköznek a valósággal, és ebben az összeütközésben a megváltoztathatatlan tények győznek, ez még nem jelenti azt, hogy le kell tennünk fegy­verünket a tények előtt, legfeljebb csal­ annyit, hogy eszményeink nem voltak elég erősek, mert nem voltak bennünk egészen tiszták, nem vertek mély gyökeret és nem szárnyaltak a magasba." Hallunk a civilizáció és kultúra révén ránk nehezedő lelkiismeretbeli feladatokról. Az élet szeretetének erőit kell életre kelteni, és kö­telességünk meggátolni minden képességünk­kel az emberiség öngyilkosságát, az atom­háború kirobbantását. Néha öt percig tart fejtegetése, néha to­vább. Kérdésekre válaszol, vitázik. A zene, úgy látszik, ott él Schweitzer körül. Távozása után sokan, főleg a fiatalok még ottmaradnak az ebédlőben. A szakállas ame­rikai fiú leül a zongorához és kíséri egy hol­land kislány fuvolajátékát. A falról fénykép néz le rájuk, Schweitzer orgonál. A szomszéd épületből a leprások orvosának, a japán Ta­kahashinak gitárszava lopakodik a szobába. Majd­ az alkalmi kórus kezdi próbáját. Más­nap ünneplik ugyanis Mathilde Kottmannt, aki negyven éve kezdte el munkáját Albert Schweitzer kórházában. Megkeresem az előszobában kis viharlám­pásomat és megyek az udvaron át a Sans­souci-nak nevezett épületben levő szobám felé. Óriási denevérek röpködnek fejem felett. Schweitzer szobájában még világosság van. Lám, igaz — hisz jól látom —, ott ül való­ban íróasztala mellett, lámpája előtt és dolgo­zik, még ily későn is. Elképesztő ez a kiapad­hatatlan energia. Óvatosan surranok be szo­bám ajtaján, hogy lehetőleg kevés szúnyog­vendégem legyen éjszakai vérszívásra. Vetkő­zem és lefekszem. A szomszéd faluban, Adon­góban áll a tánc, jól hallom a dobokat. A kórház udvarán a feketék különös, bánatos dalba kezdenek. Ez az altatóm. Dr. Márton Kálmán KODÁLY ZOLTÁN Kodály Zoltán az ősz folyamán több hetes németországi utat tett. Először a Német Demok­ratikus Köztársaságba utazott. Nagy zeneköltőn­ket a berlini Humboldt Egyetem filozófiai fakul­tásán díszdoktorrá avatták. Az ünnepélyes aktu­son résztvett Kurt Bork, a művelődésügyi mi­niszter első helyettese és Kárpáti József, hazánk nagykövete is. Kodály meleg szavakkal köszönte meg a kitüntetést, megjegyezve, hogy 57 évvel ezelőtt, mint hallgató járt a Humboldt Egyetemre. A weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskola tiszteletbeli szenátori címmel tüntette ki a komponistát és zenetudóst, s a főigazgató át­nyújtotta neki a Liszt Ferenc emlékérmet. Kodály látogatást tett Eisenachban is, Bach szülőházában, ahol ünnepi műsor keretében kö­szöntötték, s a Wartburg-plakettel és Bach-kiad­ványokkal ajándékozták meg. NDK-beli tartózkodása alatt Kodály Zoltánt fogadta Alexander Abusch, a Minisztertanács elnökhelyettese. A baráti hangú beszélgetés során Kodály elismerően nyilatkozott az NDK kultu­rális életéről, opera- és kóruskultúrájáról. A Művelődésügyi Minisztérium és a Német Művészeti Akadémia hangversenyt rendezett Kodály műveiből; a koncerten megjelent Hans Bentzien művelődésügyi miniszter is. A közönség nagy ünneplésben részesítette a magyar mestert. Kodály ezután Nyugat-Berlinbe, majd Kölnbe és Karlsruhéba látogatott el. Itt is hangversenye­ket rendeztek tiszteletére. Hazaérkezése után Kodály Zoltán nyilatkozott németországi útjának tapasztalatairól. A Német Demokratikus Köztársaságról szólva, elmondotta többek között, hogy ott a koncertek látogatot­tabbak, mint nálunk, a nagyhírű zeneiskolákon sok tehetséges növendék tanul, a mi ének-zenei általános iskoláinkat azonban irigylik tőlünk. Kurt Bork miniszterhelyettes maga is lelkesedett ezért az oktatási formáért. A Német Szövetségi Köztársaságban is kezdik felfedezni a magyar zenét. Ebben segítségükre lehetne — mondotta Kodály —, ha a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat több hanglemezt hozna forgalomba, s juttatna külföldre is; az igény meg­van rá. Nyugat-Berlinben Kodály Zoltán találkozott H. N­. Stuckenschmidt professzorral, hosszabb beszélgetést folytatott vele. Erről az érdekes beszélgetésről az ismert nevű zeneesztéta a követ­kezőkben számolt be a Frankfurter Allgemeins-Zeitung november 2-i számában. Írásának címe: ..Találkozás Kodály Zoltánnal." 6

Next