Muzsika, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1972-06-01 / 6. szám - Vásárhelyi Magda és Reschofsky Sándor halálára
Vásárhelyi Magda A harmincas évtized első felében a nagy tehetségű zongoristák egész sora hagyta el — jelentős részük a jeles pedagógus, Keéri-Szántó Imre növendékeként — a budapesti Zeneművészeti Főiskolát. Köztük három fiatal lány: Zoltán Magda, Névay Ilonka és Vásárhelyi Magda. Egyik növendék-koncertjük után lelkesen fedezte fel őket többek között dr. Tóth Aladár is, aki Vásárhelyi Magdáról így írt: „... nagy sikert aratott Vásárhelyi Magda — akire már a múlt szezonban is felhívtuk a figyelmet — belülről, a lélekből fakadó, keresetlen zongorajátékával, összefogó erejű, ösztönös muzikalitásával." 1933-ban kapott művész-tanári diplomát, s az imént idézett, s hasonló méltatások értékes áravalójával indult koncertezni, közönséget hódítani hazai és külföldi pódiumokra: Bécsbe, nyugat-európai s főleg skandináv városokba, ahol az elsők között hirdette meg — több ízben férje, Szegedi Ernő társaságában — Bartók zongoramuzsikájának egyedülálló szépségét is. A klasszikus, romantikus és modern zene kiváló tolmácsolója, kiegyenlített pianisztikus kultúrájú művésze ezután a hangversenydobogót a katedrával cserélte fel: előbb a Székesfővárosi Zenetanfolyam, majd a Fővárosi Felsőbb Zeneiskola, később a Bartók szakiskola tanáraként nevelte az újabb zongoristanemzedéket. Szoros szálak fűzték a rádióhoz is, mint a gyermekkórus szakfelügyelőjét. Növendékeit a nagy alkotók s a halhatatlan művek alázatos tiszteletére tanította, ugyanakkor igyekezett természet adta képességeiket, egyéni tehetségüket minél teljesebb kibontakozáshoz segíteni. Megtanított arra, hogy a technikai tudás, az élesre fejlesztett hallás, a fölényesen biztos hangszerismeret egymagában nem elegendő — a művész igazi élményt, maradandó hatást csak a lélek belső tüzével, sugallatos erejével kelthet igazán. Ennél többre, nemesebbre pedagógus nem nevelhet. Tanítását sok jeles zongoristánk — köztük leánya, Szegedi Anikó is — sokáig fogja őrizni és a művészi gyakorlatban sikerrel kamatoztatni. Reschofsky Sándor Sokoldalú, gazdag muzsikus-pálya fejeződött be Reschofsky Sándor, a jeles zongoraművész, zeneszerző és pedagógus halálával. Hosszú, szüntelen munkában töltött élete a zene világának három nagy tartományában zajlott le. 1887-ben született Temesvárott. A szülővárosban megkezdett tanulmányait a budapesti Zeneakadémián folytatta, mint Szendy Árpád és Koessler János növendéke. A művészdiploma birtokában Európa-szerte sikerrel hangversenyezett, majd hazatérve elsősorban a komponálásnak szentelte idejét, melyet később a szorgalmas pedagógiai munkával hozott harmonikus egyensúlyba. Kompozícióira az artisztikus formák s a gazdag kolorit jellemző. Hozódott a keleti témákhoz, erről vall Kleopátra és Keleti álom című operája (mindkettőnek a szövegét is maga írta), s táncjátékai közül A mennyei találkozás s a kínai ünnep. Itt ezenkívül szimfonikus- és versenyműveket, gyermekoperát, különböző hangszerkombinációkra (hárfa-fúvó, hárfa-vonósok) kamarazenei kompozíciókat, dalokat, réz- és fafúvókra előadási darabokat. 1926 óta Budapesten élt, komponált és tanított, s számos, a zongorajáték technikai fejlesztését szolgáló kitűnő munkát adott közre. Közülük a legjelentősebb a Bartók Bélával közösen szerkesztett s ma is használatos Zongoraiskola. Kiváló pedagógus volt, sok jeles zongoristánk emlékezik vissza hálával tanulságos óráira. Mint zeneszerző szerencsés ízléssel, nagy kultúrával ötvözte össze az újabb magyar zenei stílust az európai utóromantika hangvételével. Szerényen élt, sokat, fáradhatatlanul dolgozott; csöndben, szinte észrevétlen távozott — 85 éves korában. Megőrzésre és megbecsülésre érdemes életművet hagyott maga után. (a. i.)