Muzsika, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám - Szigeti József
A Kodály-év alkalmából nemcsak örömteljes visszaemlékezések kerülnek tollam alá, hanem az önvád is a mulasztásokért: mért nem játszottuk el Piatigorsky és én a nagyszerű hegedű-cselló Duót 1928-as berlini és frankfurti hangversenyeink után szülővárosomban, Pesten is? És mért nem vettük fel ugyanakkor lemezre is? De ha már meg nem történt dolgoknál tartunk, miért nem valósult meg a hegedűversenyterv?! Több mint fél évszázad van az I. Vonósnégyes iránt ébredt lelkesedésem és a dortmouthi kerekasztal-konferencia között. És közben mennyi szép emlék: a Salzburgban elragadtatással hallott Terzetto vonásokra (az 1920-as évekből), New York-i megbeszéléseink az én Háry János Intermezzo-átiratommal kapcsolatban, a luzerni Szimfónia premierje, a „Székelyfonó" . . . Csak későn realizáltam kellő bámulattal a nagy pedagógus, a Népművelő életmunkáját. Alkotásainak dimenzióiban eltörpülnek szerencsére még saját mulasztásaim és azok a hiányérzések is, amelyeket fent említettem. I.Kodály Zoltán rendkívül kulturált ember volt. Különbséget téve jó és rossz között, irtózott az igazságtalanságtól, és mégsem akadt olyan lény, aki ne számíthatott volna részvétére. Nagy tudós volt, alapos ismeretekkel, és rendelkezett a gyermeki gondolkodás megértésének ritka képességével. Szerette hazáját és nemzetének lelkületét kiválóan értette-érezte — de ugyanakkor azt is tudta, hogy más népeknek is kötelességük megőrizni az örökölt hagyományaik feletti büszkeséget. Cicero szellemében, cum gravitate et constantia vivere, komoly ember létére is áradt belőle a humor. Idős korában is Kodály volt a legfiatalabb tagja bármely társaságnak. A fentiek lényegét Kodály muzsikája őrzi — muzsikája, amely Magyarországról és Magyarországért szól a világnak. Utoljára Londonban láttam Kodályt. Mint mindig, ezúttal is szórakoztató és kedves volt, könnyedén szárnyalt a szellem világában. Ebéd után fiatalos járásával végigsétált a Wigmore Streeten nyugati irányban. Az ehhez hasonló mindennapi esetekben is lehet valami különösen emlékezetes, mint Thomas Hardy, a költő mondja. Kodály az egyszerűt méltóságteljessé és a mindennaposat, a szokásosat különlegessé tette. Így teljesítette a művész és filozófus első és végső kötelességét.