Muzsika, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1972-12-01 / 12. szám - Szigeti József

A Kodály-év alkalmából nemcsak örömteljes visszaemlékezések ke­rülnek tollam alá, hanem az önvád is a mulasztásokért: mért nem játszottuk el Piatigorsky és én a nagyszerű hege­dű-cselló Duót 1928-as berlini és frank­furti hangversenyeink után szülőváro­somban, Pesten is? És mért nem vettük fel ugyanakkor lemezre is? De ha már meg nem történt dolgok­nál tartunk, miért nem valósult meg a hegedűversenyterv?! Több mint fél évszázad van az I. Vo­nósnégyes iránt ébredt lelkesedésem és a dortmouthi kerekasztal-konferencia között. És közben mennyi szép emlék: a Salzburgban elragadtatással hallott Terzetto vonásokra (az 1920-as évek­ből), New York-i megbeszéléseink az én Háry János Intermezzo-átiratommal kapcsolatban, a luzerni Szimfónia pre­mierje, a „Székelyfonó" . . . Csak későn realizáltam kellő bámulattal a nagy pe­dagógus, a Népművelő életmunkáját. Alkotásainak dimenzióiban eltörpül­nek szerencsére még saját mulasztásaim és azok a hiányérzések is, amelyeket fent említettem. I.Kodály Zoltán rendkívül kulturált ember volt. Különbséget téve jó és rossz között, irtózott az igazságtalanság­tól, és mégsem akadt olyan lény, aki ne számíthatott volna részvétére. Nagy tudós volt, alapos ismeretekkel, és ren­delkezett a gyermeki gondolkodás meg­értésének ritka képességével. Szerette hazáját és nemzetének lelkületét kivá­lóan értette-érezte — de ugyanakkor azt is tudta, hogy más népeknek is kö­telességük megőrizni az örökölt hagyo­mányaik feletti büszkeséget. Cicero szellemében, cum gravitate et constantia vivere, komoly ember létére is áradt be­lőle a humor. Idős korában is Kodály volt a legfiatalabb tagja bármely társa­ságnak. A fentiek lényegét Kodály muzsikája őrzi — muzsikája, amely Magyarország­ról és Magyarországért szól a világnak. Utoljára Londonban láttam Kodályt. Mint mindig, ezúttal is szórakoztató és kedves volt, könnyedén szárnyalt a szellem világában. Ebéd után fiatalos járásával végigsétált a Wigmore Street­en nyugati irányban. Az ehhez hasonló mindennapi esetekben is lehet valami különösen emlékezetes, mint Thomas Hardy, a költő mondja. Kodály az egyszerűt méltóságteljessé és a mindennaposat, a szokásosat kü­lönlegessé tette. Így teljesítette a mű­vész és filozófus első és végső köteles­ségét.

Next