Muzsika, 1973 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám - MÁTYÁS JÁNOS: Kodály: Miserere (1903)
omló hajjal keretezett szép fejről. Személyisége hatalmába kerített — türelmesen és egyre növekvő feszültségben várakoztam. Végül pedig felém fordult, és csak ennyit mondott: „Iszonyatos". Ebben az egyetlen, éles „sz" betűvel ejtett szóban benne volt minden: megvetés, düh, rosszkedv, elutasítás és együttérzés. Nem tudtam azonnal felfogni mire utalt, mivel a „válasz" semmi kapcsolatban nem állt az általam előadottakkal. De — csodálatos módon — mégis jól esett. Csak sokkal később jöttem rá arra, hogyan lehet ezekben a szünetekben — melyek társalgásainak fontos alkotórészeit képezték — gondolatait követni. Úgy kellett figyelni rá, mint az ellenfélre sakkjáték közben, ha a beszélgető partner azt akarta, hogy a kettőjük dialógusa ne két önálló monológ legyen. Az első beszélgetés során ez még nem sikerült, mégis boldogabban és gazdagabban hagytam el a házat, mint ahogy beléptem oda. Azután abban a szerencsében volt részem, hogy gyakran jöhettem Budapestre. Emma asszony még néhány anyai jótanáccsal is ellátott, úgyhogy végül megtanultam az összes „játékszabályokat". És minél beavatottabbá váltam, annál jobban tetszett nekem a maga emelte fal. A gúny humorrá, a fagyos szigor jósággá alakult benne, hallgatása pedig mindent átfogó emberségének kisugárzásává. Alfred Schlee az Universal Kiadó igazgatója Kodály: Miserere (1903) A jelentős zeneszerzők ritkán törődnek saját fiatalkori műveikkel; csak ifjúi szárnypróbálgatásnak tekintik azokat, mert figyelmüket, erejüket újabb problémák, magasabb szintű megoldások kötik le. Annál érdekesebb a mi számunkra ezeknek a műveknek a megfigyelése: önálló, esztétikai értelemben vett életképességük, zenei szépségeik mellett fontos információkat rejthetnek. Tükröződik belőlük, hogy a rendkívüli képességű fiatalember hogyan válik alkotó mesterré, miként alakítja ki egyéni nyelvét, stílusát és formai világát, merre halad zenei és esztétikai orientációja? Ezért remélem azt, hogy a Miserere című fiatalkori Kodály-mű bemutatása hozzájárulhat a majdani teljesebb Kodály-kép kialakulásához. A Miserere ismeretlen, publikálatlan fiatalkori kompozíció. A szerző életében el sem hangzott; az elmúlt év végén mutatta be a Gulyás György-vezette Debreceni Kodály Kórus. A Kodályról szóló tanulmányok, monográfiák nem említik, létéről mindössze két, — idegen nyelven megjelent — műjegyzék ad hírt, azonban ezek adatai is hiányosak illetve korrekcióra szorulnak. Az egyik a Grove-lexikon műjegyzéke, amely csak a címet említi, a másik Eősze László monográfiájának újabb, német és angol nyelven megjelent változata, pontosabban az ott közzétett műjegyzék. Ez jelzi a műfajt és a keletkezési évet is, de abban téved, hogy „Bruchstück aus dem I. Psalm"-ként tartja számon a művet, mert az nem az 1., hanem az 50. zsoltár szövegére készült, s nem félbenhagyott, töredékes kompozíció. A Miserere egyetlen forrása az a kézirat, amelyet a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ritkasággyűjteményében őriznek. Ez Kodály kézírása, 20 soros partitúrapapírra tintával írott tisztázat, amely már a későbbről ismert, grafológiailag kiforrott alakot mutatja. A 19 odal terjedelmű, 105 ütemnyi kompozíció kettős a cappella vegyeskarra készült, az egyenként négyszólamú karokban szólamdivisik nélkül. A szerző az előadási időtartamot nem jelölte, saját mérésem szerint hozzávetőleg 5 perc. A mű faktúrában, formálásban, esztétikai értelemben egyaránt befejezett, kerek egész. Magát a kéziratot is a szokásos kettős vonal zárja le, mellette a befejezés pontos dátuma látható: 1903. IX. 10., tehát Kodály harmadik zeneakadémiai tanéve után írta, a negyedik évet megelőző nyáron. Így a Miserere-t az opus 1. előtt keletkezett művek sorrendjében a baritonszólóra, ének- és zenekarra, orgonára szánt Offertorium (Assumpta est) előzi meg, amelyet egyébként tévesen szoktak 1902-re datálni, mert az autográf kézirat szerint 1901. július 24-én készült el. A rá közvetlenül kö-