Muzsika, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1974-06-01 / 6. szám - FASANG ÁRPÁD, IFJ.: Szabó Miklós
szerkezetű Humoreszkje kiapadhatatlan fantáziával szárnyalt Franks keze nyomán, Brahms Intermezzóiban végtelen gyengédséggel szóltak a borongós melódiák. Beethoven utolsó zongoraszonátájának első tétele lenyűgöző pátosszal bomlott ki, a mű végkicsengése pedig szinte anyagtalanul tündökölt, sugárzott az egyre aprózódó mozgás, a trilla-füzérek lehelletfinom megszólaltatásával. Frankl Péter több ráadással búcsúzott az őt ünneplő közönségtől. Ha szólóesten nem is, zenekari koncerteken néhány fiatal zongoristánkat is meghallgathattuk. JANDÓ JENŐ Prokofjev szinte még kamaszkori I. Zongoraversenyét játszotta a Rádiózenekar Erdélyi Miklós vezényelte koncertjén (márc. 27.) A mű valósággal tobzódik a hangszer virtuóz lehetőségeinek mámorában: a fiatal Prokofjev egy zongoraverseny első díjára pályázott vele (el is nyerte a díjat). Jandó Jenő előadása azért volt kiváló, mert remek technikai adottságokkal felvértezett zongorista lévén, maga is élvezettel, örömmel szólaltatta meg a mű nehéz, de hálás szólamát. Ez az est egyébként egy szép, s nálunk meglehetősen ismeretlen Stravinsky-művet is bemutatott. A tulajdonképpen színpadi zenének készült Perséphone előadásában a zenekar mellett énekkar és tenorszóló vesz részt. Perséphone eredetileg a színpadi játékban is résztvevő szerep. Az előadás csak egyes részleteiben sikerült (nagyon jó munkát végzett pl. a kórus), ami nem csoda, ha a magyarországi, nagyon hézagos, szinte csak most kialakuló Stravinsky-interpretációs gyakorlatra gondolunk. Papp Éva vonzó főhős lenne, de gyenge a hangja. A gondosan felkészült Fülöp Attila túlságosan is saját hangjához-egyéniségéhez igazította Eumolpos szólamát. Abban a reményben hallgattuk a Perséphone előadását, hogy az első lépcsőfok egy majdani érettebb, igazabb megszólalás felé. A RÁDIÓZENEKAR egy másik hangversenyén (ápr. 2.) Ránki Dezső Ravel G-dúr zongoraversenyével működött közre. A mű — szerzőjének véleménye szerint — „vidám és csillogó, anélkül, hogy mélységre vagy drámai hatásra igényt tartana." A darab nemrégiben Entremont előadásában kifejezetten unalmasnak tűnt. Ránki megmutatta, hogy ragyogóan szellemes, elragadóan szórakoztató, könnyű, habos, élvezetes darab: a közönség a finálé kétszeri eljátszását is kikövetelte magának. A sikerből a Lehel György vezette zenekar is méltán vette ki részét. Értékes volt a hangverseny másik két száma is: Mahler Des Knaben Wunderhornja (Andor Éva és Gáti István elismerést érdemlő közreműködésével) varázslatos és mélyértelmű zenekari színekben pompázott. Ravel La Valseának hangorgiája mögött is felsejlett a mű keletkezését kiváltó nosztalgikus raveli hangulat. A zenekar ápr. 11-i estjén HIROJUKI IWAKI vezényelte. Az igen határozott, céltudatos vendégkarnagy összeszedett, jó produkcióra ösztönözte az együttest: a Mozart szimfóniából (K. 338) különösen a vonóskar csiszolt, szonárus hangzása marad emlékezetes. Muszorgszkij— Ravel: Egy kiállítás képei c. művének egymással élesen kontrasztáló, monumentális tablókká növelt, helyenként döbbenetes erejű előadásában is győzte a zenekar a karmester diktálta nem mindennapos iramot, s a jó összhatás feledtetni tudta a kisebb kisiklásokat. A műsor második számaként Szegedi Anikó Kadosa Concertinóját játszotta. Mind a mű, mind az előadás meleg fogadtatásra talált. HIROJUKI IWAKI (Diner Tamás felv.)