Muzsika, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3. szám - BREUER JÁNOS: Magyarázzuk a bizonyítványt
zései felülmúlták az elképzeléseket: a Jézus és a kufárok feledhetetlen megszólaltatása Vásárhelyi Zoltán tehetségének, pedagógiai és művészi munkájának rendkívüli eredményét bizonyította. Szinte alig lehet áttekinteni a Vásárhelyi-sikerek és eredmények végtelen sorát. A dolgok sűrűjébe vágó Vásárhelyi, a nehézségektől soha vissza nem riadó nagy koncepciójú dirigens másik tevékenységi köre a munkásművelődés érdekében bontakozott ki. A Budapesti Általános Munkásdalegylet, a Vasas központi kórus, a Munkásdalszövetség később Vásárhelyi-kórus néven működő énekkara, az 1947-es llangolleni verseny első díja páratlan visszhangot és népszerűséget jelentett a férfikora teljében tevékenykedő Vásárhelyi Zoltánnak. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy — ugyancsak a Munkásdalosszövetségen belül — Jemnitz Sándorral, Vándor Sándorral együtt mennyit tett a népdal és Bartók—Kodály művészetének programmá tétele s a dalárdákban régebben különösen honos Liedertafel kiküszöbölése érdekében! Vásárhelyi Zoltán munkaterülete nem szűkült, hanem egyre szélesedett az érlelő évtizedekkel. Az Acélhanggal aratott sok külföldi siker, a Honvédegyüttes férfikara, majd a Rádiókórus élén kifejtett munka mindig a pedagógus és a művész egységét bizonyította. Szorosan vett pedagógiai munkája a Főiskolán (1942 óta) igazi magvetés, amely nélkül nehéz elképzelni a mai kóruséletet. S a Kórusok Országos Tanácsa élén most is folytatott munkássága lényegében ugyanolyan országos méretekben bontakozik ki, mint az egykori, kecskeméti munka, amely helyi jellegűből vált országos fontosságúvá. Sajnálnunk kell, hogy még az ilyen hatalmas energiatöltésű ember, mint Vásárhelyi Zoltán sem tudott energiáival egyformán sáfárkodni. A kórusvezető, a pedagógus, a zenei művelődés közkatonája és vezére kevés időt hagyott a komponista megszólalására. Pedig kórusművei, remek kelet-európai népdalfeldolgozásai, hangszeres muzsikája nemcsak nagy kultúráról vallanak, hanem egyéni mondanivalóiról, egy lírai alkat megnyilatkozási vágyáról is. Talán a most következő időszak módot ad Vásárhelyi Zoltánnak erre a munkára is. Szívből kívánjuk neki 75. életéve küszöbén a kedvet és a friss egészséget. Raics István teve Magyarázza a bizonyítványt A TÉVÉ Zenei Klubja ebben az évadban — az eddigi jelek szerint — azt a nem is csekély feladatot vállalta magára, hogy a nézőket az előadóművészet rejtelmeibe bevezesse. Jó téma, időszerű is, hiszen magával a zenei előadóművészet nevű misztériummal mind gyakrabban találkozik a tévénéző. Hogy másra már ne is emlékeztetessek, épp eléggé titokzatos volt a karmesterverseny tavalyi győztese, Kobayashi Ken-Ichiro, aki még mondani is alighogy tudott valamit zenekarának, a karmesteri pálca zsonglőrének sem nevezhető, s mégis létrehozta a csodát. A zenei klub most különféle megközelítésekben kutatja e csoda magyarázatát. Anélkül természetesen, hogy vállalhatná, vagy vállalnia kellene az előadóművészet rejtelmeinek mindenoldalú vizsgálatát, e titkok „örökérvényű" megoldását. Elsőként Lukács Pált faggatta meg, ő azonban, bár számtalan hangversenyen adta tanújelét annak, hogy ismeri a titkot, valami határtalan s nyugodt bölcsességgel tért ki a végső válaszok előtt. „Ha én azt tudnám" — ez lehetett volna műsorának mottója. Pedig Lukács Pál, akárcsak Oscar az Álarcosbálban „tudja, de nem mondja" , hanem teszi. Ahogy ő maga zenéről, előadóművészetről beszélt, végtelenül szerényen, rokonszenvesen és okosan, s ahogyan kedvelt tanítványait bemutatta, akik Schubert Arpeggione-szonátájának egyazon részletét teljesen különbözően s mesterük felfogásától is merőben eltérően szólaltatták meg, valamit mégiscsak felcsillantott abból, amit az