Muzsika, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám - KÁRPÁTI JÁNOS: Kurtág György 2.
26 Természetesnek érezzük, hogy bizonyos műfajok levethetetlenül hordozzák legjobb hagyományaik egy részét, így Kurtág első opusza, a Vonósnégyes is érthető módon támaszkodik legközvetlenebb műfaji előzményeire, a Bartók-vonósnégyesekre, ahogyan azok is közvetlen — bár időben távolibb — leszármazottjai Beethoven kvartettjeinek. Kurtág György zeneszerzői rangját — vagy mondjuk inkább így: egyéniségének nagyságát — az mutatja a legjobban, hogy vonósnégyese nem úgy tűnik fel, mintha a „hetedik" Bartókkvartett lenne és nyoma sincs benne annak a stilisztikai epigonizmusnak, mely a mai magyar zene nem is egy jelentős személyiségét e műfajban megkísértette. Kurtág vonósnégyesélyenként az „anyag" hasonlóságát is magával hozza, anélkül, hogy idézetnek vagy akár reminiszcenciának tűnnék. A vonósnégyes III. tételének sűrű, imitáló szövésű hangfelülete például Bartók suhogó, villódzó hangvének partitúráját szemlélve Tóth Aladár plasztikus jellemzése jut eszünkbe, melyet Bartók III. vonósnégyeséről írt: „. . .olyan ez a kis partitúra, mint valami finoman szőtt dróthálózat, melyben a legmagasabb feszültségű villanyosság kering". Azt kívánjuk ezzel kifejezésre juttatni, hogy Kurtág itt nem bizonyos meghatározott melodikai és harmóniai szerkezeteket vett át Bartóktól, hanem szövésmódot, a négy hangszer együtt játszásának rendszerét, a kontrapunktikus és a homofon szerkesztés olyan sajátos kombinációját, mely egy harmadik, új minőségként jelenik meg előttünk. Állításunk igazolására álljon itt egy idézet a partitúrából, szinte találomra kiválasztva! A „szövet" hasonlósága azután keteleit juttatja eszünkbe a III. és IV. vonósnégyesből, bár azt sem szabad elfeledni, hogy ilyesféle részletekkel Berg Lírai szvitjében is találkozhattunk. A vonósnégyeshez hasonlóan a zongora műfaja is spontán hordozója bizo- Vivo Tempo arco