Muzsika, 1977 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám - BREUER JÁNOS: Szenkár Jenő emlékezete
főzeneigazgatója volt, s valójában ezekben az esztendőkben írt Szenkár zenetörténetet. Az álmosan konzervatív és nacionalista Kölnben első évadját a Kékszakállú, egy Egon Wellesz-balett bemutatásával és Prokofjev Három narancs szerelmese című operájának színrevitelével kezdte. A Prokofjev-mű 1921-ben Chicagóban, az ősbemutatón csúfosan megbukott és míg Szenkár Kölnben fel nem újította, nem volt opera a világon, amely színpadra állítását vállalta volna. „A karmester sok szeretettel dolgozott és nagyon tehetséges" — írta Prokofjev Aszafjevnek 1925. március 21-én Kölnből. Szenkár 1925-ben adta — hosszú időre egyetlen — budapesti hangversenyét; Stravinsky Pulcinella-szvitjét mutatta be nálunk, elsőként ismertetve meg a magyar közönséget Stravinsky ,,neo"-művészetével. „Köln, a templomok, kolostorok és kápolnák Heinrich Heinétől megénekelt városa" (egy Mandarin-kritika kezdődik így) harciasan ellene szegült azonban főzeneigazgatója korszerű koncepciójának. A nyílt összecsapásra sajnos, éppen A csodálatos mandarin ősbemutatójának ürügyén kínálkozott alkalom. Szenkár 1926. november 27-re tűzte ki a premiert, s december 1-re meghirdette a második előadást. A műnek azonban nem volt második előadása. A színházi botrány, amely hevességében csak a Sacre du printemps párizsi bemutatójának eseményeihez fogható, elsöpörte a művet és hosszú évtizedekre árnyékot vetett rá. A tüntetésről és a majdnem egybehangzóan negatív kritikákról értesülvén, november 29-én Konrad Adenauer, Köln akkori főpolgármestere, hatáskörét diktatórikusan túllépve, betiltotta a további előadásokat. Szenkárt — akit a sajtóban prefasiszta ízű támadások értek — magához kérette és súlyos szemrehányásokkal illette. A Kölni Városi Archívumban fennmaradt Adenauer szignált, 1926. december 1-én keltezett feljegyzése: „Mindarról, ami az Operaházban november 27-én, A csodálatos mandarin című pantomim bemutatóján végbement, csupán 29-én, hétfőn reggel, a sajtóból értesültem . . . Követelem, gondoskodjanak róla, hogy a jövőben, hasonló incidensek esetén közvetlentül, telefonon tájékoztassanak." A Mandarin kivégzése sikerrel járt, Szenkárt azonban nem sikerült megfojtani. Bemutatta Kölnben Honegger Judithját, Weinberger Svanda a dudás című operáját, részt vett a németországi nagy Wozzeck-hullámban (kölni bemutató: 1930. október 11.), 1931. szeptember 26-án pedig — külföldön elsőként — bemutatta Kodály Háryját. Érdemnek ennyi éppenséggel nem kevés. Valószínű, hogy vezénylése nem Walter, Furtwängler, Busch klasszisában jelöli ki előadóművészi helyét. De Szenkár Jenő képes volt egy soha nem hallott Bartók-mű partitúráját példásan megtanítani egy olyan korban, amikor e műveknek még semmiféle előadói hagyománya nem volt. És ehhez nem Brúnó Walter emberi dalolása, Furtwängler szinte transzcendentális feszültsége, Fritz Busch klasszikusan tiszta formaérzéke kellett, hanem valami egészen más, és ugyancsak magasrendű muzsikus-képesség. Szenkár Jenő ezzel az adottságával és megszállott lelkesedésével vált zenetörténeti személyiséggé, a legújabb kor előadóművészetének jelentékeny alakjává. Breuer János BARTÓK BÉLA ÉS SZENKÁR JENŐ (1926)