Muzsika, 1978 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám - SÁROSI BÁLINT: Népzene 2. - Csak bor mellett; Az énekes dallamdíszítésről
SÁROSI BÁLINT Népzene 2. Csak bor mellett? Mesebelinek látszik ma már az a világ, amikor vasárnap délutáni szórakozásként a falu legényei és leányai az egész úttestet átélő láncban, józanul és jókedvűen dalolva vonultak végig az utcákon. Múlóban van már az az idő is, amikor az együtt poharazgató embereknek nem esik jól a bor egy kis dalolás nélkül. A technika elkényeztet bennünket. Felnőtt fiatalságunk jórésze beéri már azzal, hogy saját dalolása helyett a rádiót, a lemezjátszót, magnetofont hallgassa. A magnetofonszalagról fogyasztott új divatú, mégis konzervzene mellett szinte nevetséges — mindenesetre a régimódiság jele —, ha valaki dalra fakad. Jó-e nekünk, hogy csak bor mellett, sőt, hovatovább már bor mellett sem dalolunk? Ki-ki maga érzi, mire van szüksége. Bizonyára akadnak olyanok is, akiknek nem hiányzik az aktív zenélésnek ez a mindenki által hozzáférhető formája: a dal. Megszűntek vagy erősen megritkultak már a boros dalolási alkalmak: a kényelmes, ráérős baráti összejövetelek, névnapok, disznótorok, bortermelő falvakban a pinceszerezés. És hol vannak már azok a nyomorúságosnak is nevezhető idők, amikor vasárnaponként a falu ifjúsága nyugodtan dalolhatott, mert alig volt más lehetősége a szórakozásra. Tehette ezt akár a fő utcán le-fel sétálva is, mert például az autók nem akadályozták benne. A régi életformával együtt — bármennyire sajnáljuk — le kell mondanunk annak olyan tartozékairól is, amelyeket a magunk számára szívesen megmentenénk. A múltat a zenében sem lehet eredeti formájában életben tartani vagy megismételni. Csak adatokat idézni és tanulni lehet belőle. A néphagyomány atmoszférájában élő elődeinknek a zene — maga az egyszerű népdal vagy szertartási ének — olyan örömöket, élményeket, megkönynyebbülést adott, amelyekre nekünk, rádió-, lemezjátszó-, magnetofon-, televíziótulajdonosoknak is szükségünk van. Ez a természetes élményforrás beláthatatlan idők óta a teljes emberiség számára nyitva áll, s ma is viszonylag csak igen kevesen vagyunk, akiket a civilizáció többé-kevésbé elszakított tőle. Nem valószínű, hogy végleg le tudnánk mondani róla vagy valami hozzá közeli hasonlóról. Igényeink kielégítéséről mindenesetre úgy tudunk a legokosabban gondolkodni, ha ismerjük, hogyan volt korábban. Semmivel sincs kevesebb lelki gondunk, mint elődeinknek volt. Előfordul, hogy szorongunk — többnyire nem is az atombombától és a világ közeli összeomlásának veszélyétől, ahogy manapság hivatásos nagy „szorongók" teszik, hanem egyszerűen azért, mert összegyűlnek apró gondjaink. Nem tudjuk őket megfelelő formában még csak el sem mondani, s nem találunk olyan valakit, akinek könnyűszerrel megnyilatkozhatnánk. Ilyen, nehezen megfogalmazható apró gondok levezetésére kell a készen kapott, egyéni mondanivalónkat is valamiképp magába foglaló dal vagy ének. A magam tapasztalatából is tudom, néhány évtizeddel ezelőtt, budapesti