Muzsika, 1978 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám - SÁROSI BÁLINT: Népzene 2. - Csak bor mellett; Az énekes dallamdíszítésről

SÁROSI BÁLINT Népzene 2. Csak bor mellett? Mesebelinek látszik ma már az a vi­lág, amikor vasárnap délutáni szórako­zásként a falu legényei és leányai az egész úttestet átélő láncban, józanul és jókedvűen dalolva vonultak végig az utcákon. Múlóban van már az az idő is, amikor az együtt poharazgató emberek­nek nem esik jól a bor egy kis dalolás nélkül. A technika elkényeztet bennünket. Felnőtt fiatalságunk jórésze beéri már azzal, hogy saját dalolása helyett a rá­diót, a lemezjátszót, magnetofont hall­gassa. A magnetofonszalagról fogyasz­tott új divatú, mégis konzervzene mel­lett szinte nevetséges — mindenesetre a régimódiság jele —, ha valaki dalra fa­kad. Jó-e nekünk, hogy csak bor mellett, sőt, hovatovább már bor mellett sem dalolunk? Ki-ki maga érzi, mire van szüksége. Bizonyára akadnak olyanok is, akiknek nem hiányzik az aktív zenélésnek ez a mindenki által hozzáférhető formája: a dal. Megszűntek vagy erősen megritkultak már a boros dalolási alkalmak: a ké­nyelmes, ráérős baráti összejövetelek, névnapok, disznótorok, bortermelő fal­vakban a pinceszerezés. És hol vannak már azok a nyomorúságosnak is nevez­hető idők, amikor vasárnaponként a fa­lu ifjúsága nyugodtan dalolhatott, mert alig volt más lehetősége a szórakozásra. Tehette ezt akár a fő utcán le-fel sétál­va is, mert például az autók nem aka­dályozták benne. A régi életformával együtt — bár­mennyire sajnáljuk — le kell monda­nunk annak olyan tartozékairól is, ame­lyeket a magunk számára szívesen meg­mentenénk. A múltat a zenében sem le­het eredeti formájában életben tartani vagy megismételni. Csak adatokat idéz­ni és tanulni lehet belőle. A néphagyomány atmoszférájában élő elődeinknek a zene — maga az egy­szerű népdal vagy szertartási ének — olyan örömöket, élményeket, megköny­nyebbülést adott, amelyekre nekünk, rádió-, lemezjátszó-, magnetofon-, tele­víziótulajdonosoknak is szükségünk van. Ez a természetes élményforrás be­láthatatlan idők óta a teljes emberiség számára nyitva áll, s ma is viszonylag csak igen kevesen vagyunk, akiket a ci­vilizáció többé-kevésbé elszakított tőle. Nem valószínű, hogy végleg le tudnánk mondani róla vagy valami hozzá közeli hasonlóról. Igényeink kielégítéséről mindenesetre úgy tudunk a legokosab­ban gondolkodni, ha ismerjük, hogyan volt korábban. Semmivel sincs kevesebb lelki gon­dunk, mint elődeinknek volt. Előfordul, hogy szorongunk — többnyire nem is az atombombától és a világ közeli össze­omlásának veszélyétől, ahogy manap­ság hivatásos nagy „szorongók" teszik, hanem egyszerűen azért, mert össze­gyűlnek apró gondjaink. Nem tudjuk őket megfelelő formában még csak el sem mondani, s nem találunk olyan va­lakit, akinek könnyűszerrel megnyilat­kozhatnánk. Ilyen, nehezen megfogal­mazható apró gondok levezetésére kell a készen kapott, egyéni mondanivalón­kat is valamiképp magába foglaló dal vagy ének. A magam tapasztalatából is tudom, néhány évtizeddel ezelőtt, budapesti

Next