Muzsika, 1999 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1999-11-01 / 11. szám - MALINA JÁNOS: "Rendes előrehaladás" Óbudától Hannoverig: Budapesti beszélgetés Rovátkay Lajossal
18 MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN Rovátkay Lajos zenei tanulmányainak jelentős részét Budapesten végezte, a budapesti Zeneakadémia növendéke volt, amikor 1956-ban elhagyta az országot. 1962-től a hannoveri zeneművészeti főiskola orgona-és csembalóprofesszoraként, valamint a régi zenei stúdió vezetőjeként működött. Úttörő szerepet játszott a régizene-interpretáció reformjának, németországi bevezetésében és elmélyítésében. Mint szólista, kamarazenész és együttesvezető Európa-szerte és Amerikában is sikert aratott. Tevékenységét számos rádió- és lemezfelvétel dokumentálja. A riporter Rovátkay Lajos óbudai gyermekkorának színhelyén beszélgetett a nemrég nyugalomba vonult professzorral. - Hogyan kezdődött? - Hatéves koromban kezdtem zongorázni, és hamar kiderült, hogy fürgék az ujjaim. Ennek ellenére a későn érő típushoz tartozom. Fejlődésem mindig hullámmozgásszerű volt, jól illusztrálva a dialektika ismert törvényeit. Az első, döntő lökést a zenészpálya irányába a negyvenes évek végén kaptam: ekkor jelen lehettem egy Klemperer-próbán a Zeneakadémián. Bach Magnificat nyal próbálták. Az ujjongó hangú zenekari bevezetés után döbbenten tapasztaltam, hogy amikor a kórus belép, a zenekar újra elkezdi a bevezetés anyagát, a kórus deklamációjával egy időben és azzal öszszefonódva. Sohasem fogom elfelejteni, mennyire lenyűgözött eza szó szoros értelmében futkosott a hideg a hátamon. Elhatároztam, hogy Bach összes kantátáját tanulmányozni fogom. Tulajdonképpen ezzel a lázas kíváncsisággal és döbbenettel kezdődött minden. Felfokozott érdeklődéstől hajtva tanulmányoztam a kantáták partitúráit: játszottam, énekeltem belőlük, amit csak tudtam. Eljött az idő, amikor már minden kantátát ismertem, és szinte bármelyik áriaritornellt kotta nélkül fel tudtam idézni zongorán. Közben elkezdtem kijegyzetelni és osztályozni az obligát hangszerszólamok ritmusképleteit, a hozzájuk tartozó eredeti artikulációval együtt. Eközben kialakult az artikulációelemek antik verslábak szerinti osztályozása. Végső soron az affektus kifejezésének eszközei új megvilágításban jelentek meg előttem. Később mindebben felismertem annak a csodának újabb megnyilvánulását, hogy Bach zenéjében minden technikai mozzanat eleve a kifejezőerőt, affektust hordozó megnyilvánulás is. - Mindez emlékeztet az Albert Schweitzerféle karaktertipológiára... - Schweitzer úttörő jelentőségű Bach-könyvében a mozgásmódok és motívumtípusok kifejezőerejének vizsgálata során nagyon sok kérdés megválaszolatlanul maradt, nem utolsósorban fontos látszólagos ellentmondások egész sora is, így nincs benne szó a bachi artikuláció koordináltságáról, és antik verslábakról sem. A Schweitzer-könyv kétségkívül hozzájárult érdeklődésem felkeltéséhez az anyag iránt, de a tulajdonképpeni munkában alig volt segítségemre. Rendszere máig megőrizte fontosságát számomra hangverseny-tevékenységem és pedagógiai munkám során egyaránt. Egyébként amikor 1956-ban nekivágtam a határnak, a kis hátizsákomban némi ennivaló mellett nem volt más, mint egy csomó teleírt hangjegyfüzet és a hozzájuk tartozó táblázatok. - Kik hatottak rád elsősorban - itthon, azután később, külföldön -meghatározó erővel? - Banalitásnak tetszhet, de mielőtt róluk beszélnék, le szeretném szögezni, hogy úgy érzem, mindenekelőtt két mesterem volt: az öreg Bach és a saját kíváncsiságom. - És a többiek? - Érettségi után a Bartók szakiskolában elsősorban két tanárom alakította a gondolkodásomat: Hammerschlag János, aki orgonára, és Sugár Rezső, aki zeneelméletre tanított. - Egyikükről sem esik sok szó mostanában - még Sugárról sem, aki sokkal fiatalabb volt (és akinek Hősi ének című darabját, úgy tudom, nagyon nagyra tartod)-, de Hammerschlagról aztán végképp keveset tudunk. - Ő az élénken akcentuált játék- és előadásmód valóságos fanatikusa volt. Majdnem szétszaggatásnak tetsző részletességet követelt Bach és a többi régi mester előadásában. Mindannyiunk számára ez volt az első nagy iskolája az effajta megközelítésnek. Hammerschlagnál egy életre meg lehetett tanulni, hogy nem szabad túl korán (azaz :RENDES ELOREHALADÁS ÓBUDÁTÓL HANNOVERIG Budapesti beszélgetés Kovátkay Lajossal FELVÉGI ANDREA FELVÉTELE