Muzsika, 1999 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1999-11-01 / 11. szám - MALINA JÁNOS: "Rendes előrehaladás" Óbudától Hannoverig: Budapesti beszélgetés Rovátkay Lajossal

18 MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN Rovátkay Lajos zenei tanulmányainak jelen­tős részét Budapesten végezte, a budapesti Zeneakadémia növendéke volt, amikor 1956-ban elhagyta az országot. 1962-től a hannoveri zeneművészeti főiskola orgona-és csembalóprofesszoraként, valamint a régi zenei stúdió vezetőjeként működött. Úttörő szerepet játszott a régizene-interpretáció reformjának, németországi bevezetésében és elmélyítésében. Mint szólista, kamarazenész és együttesvezető Európa-szerte és Ameriká­ban is sikert aratott. Tevékenységét számos rádió- és lemezfelvétel dokumentálja. A ri­porter Rovátkay Lajos óbudai gyermekkorá­nak színhelyén beszélgetett a nemrég nyuga­lomba vonult professzorral. - Hogyan kezdődött? - Hatéves koromban kezdtem zongorázni, és hamar kiderült, hogy fürgék az ujjaim. Ennek ellenére a későn érő típushoz tarto­zom. Fejlődésem mindig hullámmozgássze­rű volt, jól illusztrálva a dialektika ismert törvényeit. Az első, döntő lökést a zenész­pálya irányába a negyvenes évek végén kaptam: ekkor jelen lehet­tem egy Klemperer-próbán a Zeneakadémián. Bach Magnificat nyal próbálták. Az ujjongó hangú zenekari bevezetés után döbbenten ta­pasztaltam, hogy amikor a kórus belép, a zenekar újra elkezdi a be­vezetés anyagát, a kórus deklamációjával egy időben és azzal ösz­szefonódva. Sohasem fogom elfelejteni, mennyire lenyűgözött ez­­a szó szoros értelmében futkosott a hideg a hátamon. Elhatároztam, hogy Bach összes kantátáját tanulmányozni fogom. Tulajdonképpen ezzel a lázas kíváncsisággal és döbbenettel kezdődött minden. Fel­fokozott érdeklődéstől hajtva tanulmányoztam a kantáták partitúrá­it: játszottam, énekeltem belőlük, amit csak tudtam. Eljött az idő, amikor már minden kantátát ismertem, és szinte bármelyik ária­ritornellt kotta nélkül fel tudtam idézni zongorán. Közben elkezd­tem kijegyzetelni és osztályozni az obligát hangszerszólamok rit­musképleteit, a hozzájuk tartozó eredeti artikulációval együtt. Eköz­ben kialakult az artikulációelemek antik verslábak szerinti osztályo­zása. Végső soron az affektus kifejezésének eszközei új megvilágí­tásban jelentek meg előttem. Később mindebben felismertem annak a csodának újabb megnyilvánulását, hogy Bach zenéjében minden technikai mozzanat eleve a kifejezőerőt, affektust hordozó megnyilvánulás is. - Mindez emlékeztet az Albert Schweitzer­féle karaktertipológiára... - Schweitzer úttörő jelentőségű Bach-köny­vében a mozgásmódok és motívumtípusok kifejezőerejének vizsgálata során nagyon sok kérdés megválaszolatlanul maradt, nem utolsósorban fontos látszólagos ellentmon­dások egész sora is, így nincs benne szó a bachi artikuláció koordináltságáról, és antik verslábakról sem. A Schweitzer-könyv két­ségkívül hozzájárult érdeklődésem felkelté­séhez az anyag iránt, de a tulajdonképpeni munkában alig volt segítségemre. Rendszere máig megőrizte fontosságát számomra hang­verseny-tevékenységem és pedagógiai mun­kám során egyaránt. Egyébként amikor 1956-ban nekivágtam a határnak, a kis háti­zsákomban némi ennivaló mellett nem volt más, mint egy csomó teleírt hangjegyfüzet és a hozzájuk tartozó táblázatok. - Kik hatottak rád elsősorban - itthon, azután később, külföldön -meghatározó erővel? - Banalitásnak tetszhet, de mielőtt róluk beszélnék, le szeretném szögezni, hogy úgy érzem, mindenekelőtt két mesterem volt: az öreg Bach és a saját kíváncsiságom. - És a többiek? - Érettségi után a Bartók szakiskolában elsősorban két tanárom ala­kította a gondolkodásomat: Hammerschlag János, aki orgonára, és Sugár Rezső, aki zeneelméletre tanított. - Egyikükről sem esik sok szó mostanában - még Sugárról sem, aki sokkal fiatalabb volt (és akinek­ Hősi ének című darabját, úgy tudom, nagyon nagyra tartod)-, de Hammerschlagról aztán végképp keveset tudunk. - Ő az élénken akcentuált játék- és előadásmód valóságos fanatiku­sa volt. Majdnem szétszaggatásnak tetsző részletességet követelt Bach és a többi régi mester előadásában. Mindannyiunk számára ez volt az első nagy iskolája az effajta megközelítésnek. Hammerschlag­nál egy életre meg lehetett tanulni, hogy nem szabad túl korán (azaz :RENDES ELOREHALADÁS­ ÓBUDÁTÓL HANNOVERIG Budapesti beszélgetés Kovátkay Lajossal FELVÉGI ANDREA FELVÉTELE

Next