Muzsika, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7. szám - ITTZÉS MIHÁLY: Kodály Zoltán és tanítványai
könyv csúszott a 22. oldalon, feltételezhetően az adat átvételekor keletkezett félreértés miatt. Heltai Nándor említett könyvében elsődleges forráskutatás alapján említi, hogy Kodály Frigyes a gimnázium második [tehát nem mind a négy alsó] osztályát végezte a kecskeméti piaristáknál.) A következő két dolgozat szerzője Sárosi Bálint, aki Kodálynak a 19. századdal való szoros kapcsolatát kutatta. A Sárosi-tanulmányok tükrében érthetjük meg igazán, miért tartotta fontosnak a tudós zeneszerző a korábbi generációk zenei világának megismerését, egyúttal meghaladását. Amit Kodály átmentendőnek ítélt, annak tudományos és művészi, sőt korlátozott pedagógiai konzekvenciáit is levonta. A 19. századi magyar népies zene Kodály tudományos munkásságában című tanulmány témáját voltaképpen Kodály maga kínálta fel nem egy nyilatkozatával, amelyekben a gyermek- és ifjúkori zenei világának részeként definiálta a népies dalrepertoárt, s nem kevésbé egyes dolgozataival és azzal, hogy munkatársait a nemzeti zene e népszerű ágának kutatására is biztatta. Sárosi Bálintnál aligha akadna ma méltóbb és értőbb folytatója e területen Kodály munkájának. Tanulmányának kétféle érdeme van. Egyrészt summázatát adja Kodály vonatkozó írásainak, másrészt új adatok feltárásával világít rá a népzenekutató mester páratlan anyagismeretére. Ő nem átallotta gyűjteni a hatalmasra duzzadt csárdásirodalmat, és elemezni a darabokat a stílussajátságok feltárása érdekében. Sárosi bemutatja a zenei szempontokon túl e repertoár társadalmi szerepét is, például a darabok címéből és az ajánlásokból levonható következtetésekkel. A népies zene és a nép- (paraszt-) zene rokonságát is lehetőség szerint példákkal igazolja. Olykor fontos kiegészítéseket tesz a jegyzetekben is. Például amikor a maga feltárta sajtóközlemények részleteivel világítja meg a Kodály gyűjteményében lévő darabok zenetörténeti és hangulati hátterét. (Itt is szükséges zárójeles megjegyzést tennünk, mert — talán csak a nyomdai szerkesztés és nem a szerző hibájából - a 66. oldalon, a 40. jegyzetben a kettőspont után nem következik a népies művek szerzőinek, átdolgozóinak beígért névsora. A 74. oldalon a bokottaidézetnél a szerző neve nyilván téves: Bartók S. helyett a szövegben szereplő Bertók Sándor a helyes.) Nem kevésbé fontos Sárosi Bálint másik összegző-áttekintő tanulmánya: A 19. század Kodály zeneműveiben. Aki kicsit is ismeri Kodály munkásságának „mechanizmusát", tudja, hogy a két munkaterület, a tudományos és a zeneszerzéi állandó kölcsönhatásban működött egymással (s nem kevéssé a pedagógiaival is). A dolgozat voltaképpen a nemzeti mozgalmak feltörekvő évtizedeinek, évszázadának Kodály felhasználta forrásait mutatja be, olykor a távolabbi múltba is visszapillantva és szélesebb nemzetközi rokonságra is utalva, így például a Háry volt avagy menüett-dallamainak (Gyújtottam gyertyát, Á-bé-cé-dé) szereplőket, ti. a császári udvart karakterizáló szerepére való hivatkozáskor. Találunk meglepő utalást is: egy mindnyájunk által nagyon „hodályosnak" tudott dallamot, a nagy Berzsenyi-kánon (A magyarokhoz - Forr a világ) fejmotívumát veti össze az ugyancsak jól ismert Esik eső, szép csendesen esik népdal kezdősorával. Ezt kottával közli a szerző, de más esetekben a legnagyobb természetességgel illeszti szövegébe a dallamhasonlításhoz a szolmizációs betűket. Az irodalmi kitekintés is része a dolgozatnak, hiszen Kodály igen sok 19. századi költeményt és akkor gyűjtött-közölt népi szöveget látott el méltó dallammal. Tulajdonképpen meglepő, hogy a hozzá oly közel álló Aranynak csak egy-egy verse vált kezén dallá, illetve kórussá. Itt egy vitatható értelmezést kell megemlítenünk. A korai Haja, haja [!] dal alapjául,Arany János tréfás versét" jelöli meg a tanulmányíró [93. oldal, 41. jegyzet, kiemelés tőlem: I. M.]. Szerintem legfeljebb ha indításában látszik tréfásnak ez a vers. Valójában a szerelmében csalódott cselédlány keserve, sőt itt beteljesedését sejthetjük annak, amitől a Csalfa sugárban csak óva inti „a lánykát, a botorkát", s szánja a költő „hogy már odavan". Így végződik az 1907-es dal szövege: „Veszett vón az úrfi Pesten, nem verne így az Úristen!" Érdekes, hogy Péteri Lóránt ugyancsak fontos, forrásértékű kultúrpolitika- és társadalomtörténeti tanulmánya élén is olyan idézet áll, amely Kodálynak a 19. században uralkodóvá vált nemzeti eszmékhez való kötődését emeli ki, határozottan pozitív felhanggal. A Kodály az államszocializmusban (1949-1967) című dolgozatot indító idézet forrása egy 1949-ben keletkezett, ismeretlen szerzőjű írás a magyar zenei élet helyzetéről és a teendőkről. Péteri jól felkészült és alapos történészkutatónak bizonyul a „kényes téma" feldolgozása során, amint azt már más hasonló kortörténeti és zenepolitikai munkájából is tudhatjuk. Életkorából következik, hogy közvetlen tapasztalattal nem rendelkezik a tárgyalt időszakról, tehát mentes lehet minden szubjektív elfogultságtól. Azonban nem szorítkozik a véleményt nem formáló dokumentumközlésre, hanem szembesíti és értelmezi a különböző forrásokat. Ennek során aztán egy-egy esetben - részben talán a mégsem teljes dokumentumismeret miatt is - következtetése nem egészen helytálló. Nincs itt helyünk, hogy minden részletre kitérjünk, de néhány feltétlenül szükséges kiegészítést, helyreigazítást nem mellőzhetünk. Mindenekelőtt rá kell mutatnunk, hogy az „államilag szavatolt" születésnapi Kodálykoncertek felhangja nem olyan volt, ahogy azt a pártállami vezetők minden bizonnyal elvárták volna. Akik megélhettük már azt a korszakot, egyáltalán nem a fennálló politikaikulturális renddel kötött kompromisszum jelét, hanem sokkal inkább a máskéntgondolkodás kifejeződését láttuk bennük. Tökéletesen kifejezi ezt az érzést, gondolatot a Veress Sándor Kodály-nekrológjából a szerkesztői Előszóhoz mottóul választott mondat. Itt csak kivonatosan idézhetjük: „Kodály Zoltán [...] sugárzó erőnek, biztonságnak és útmutatásnak volt szimbóluma [...]." A Zrínyi szózata 1955-ös bemutatójának hangulata és a mű majdani ellentétes értékelése jól megmutatja ezt az ambivalens helyzetet. Tudniillik a szovjet jelenlét és a népköztársaságnak nevezett diktatúra miatti érzéseink kifejezésében, sőt az 1956-os forradalom szellemi előkészítésében a darabnak okkal tulajdonítottunk pozitív szerepet. Ezzel szemben a pártideológia oldaláról - a darab évtizedes betiltását eredmé- 2008 JÚLIUS • muzsika 33 11