Muzsika, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7. szám - ITTZÉS MIHÁLY: Kodály Zoltán és tanítványai
nyező — negatív minősítést kapott, a férfikarra írott akkor új Petőfi-kórussal, a Nemzeti dallal együtt. Erről egyértelműen tanúskodik Révai Józsefnek egy 1957-es pártkonferencián elhangzott, Péteri Lóránt által nem említett felszólalása. (Vö. Sipos Balázs: Azt hittem, hogy szörnyethalok... Kádár János és Révai József összecsapása. In: 168 óra, 1997. május 20., 35.) Péteri Lóránt dolgozatának egyik kritikus pontja egy 1958-as győri Kodály-nyilatkozat értelmezésének kérdése, amennyiben a politikai hatalom felé tett „affirmatív lépésnek" és „direkt apológiának" minősíti a kínosan félreérthetővé vált interjút. A szerző tárgyszerűen igyekezett bemutatni a körülményeket és a Kisalföld című lapban, illetve változatlan utánközlésben a Magyar Nemzetben megjelent, jelen kötetben a 139-140. lapon közölt interjút. Történetesen a Szabó Miklós vezette konzervatóriumi (zeneművészeti szakiskolai) vegyeskarban magam is énekeltem azon a - számunkra emlékezetes -megkésett 75. születésnapi Kodály-koncerten, amely alkalmat adott a zeneszerzőnek a győri látogatásra. Ekkor készült a kisebb vihart kavaró interjú. Már akkoriban eljutott hozzánk - ha jól emlékszem, a zeneszerző bizalmasának, a bencés pap-tanár Nádasi Alfonznak közvetítésével — Kodály „reklamációjának" híre. Rosszallását nyilatkozatának önkényes megcsonkítása, s ezzel „pártállamilag" értelmezett közreadása váltotta ki. Nyilvánvaló, hogy a magától Kodálytól származó hitelesség-megtagadás volt az oka annak, hogy Bónis Ferenc nem vette fel a Viszszatekintésbe ezt a nyilatkozatot! Az persze sajnálatos, hogy nem tudjuk rekonstruálni, mi volt az a bizonyos „többet is mondtam" Kodály nyilatkozatában. Mindenesetre, ismerve például a Mécs Imre halálos ítélete okán az indokolatlan retorzió ellen kifejtett véleményét, a szóban forgó nyilatkozat hangsúlyai torzultnak tekintendők! A harmadik, mindenképpen tisztázást kívánó ponthoz 1960-nal érünk. A 118. oldalon ezt olvashatjuk: „1960-as angliai útja előtt Kodálynak szembesülnie kellett az állami és pártkáderek konformizmusával." A konfliktus az állampárti hivatalnokok és Kodály között az ifjú feleségével közösre tervezett angliai utazása miatt alakult ki, mivel az idős mestert - álszent módon - az oxfordi díszdoktorrá avatás ceremóniája alkalmából a fiatalasszonnyal való megjelenés általuk feltételezetten várható „kínosságaitól" akarták megkímélni. Valójában lehetséges -veti fel a kérdést Péteri Lóránt hogy Kodályék esetleges emigrációjától tartott a „kultúrpolitikai vezetés". A 119. oldalon ezzel véli lezárni az ügyet a tanulmány szerzője: „Kodályt végül feleségével együtt engedték ki Angliába, s ennek a döntésnek a helyességéről a londoni nagykövetség [a 88. lábjegyzet szerint 1960. október 25-én kelt] beszámolója meg is győzhette a budapesti döntéshozókat." [Kiemelés tőlem: I. M.] A Kodály házaspár valóban járt együtt Angliában 1960-ban, csak éppen nem az ünnepélyes esemény alkalmából! A kiigazítást kívánó tévedés abban áll, hogy Péteri két 1960-as londoni utat - nyilván tévedésből —egynek vélt! Itt vesszük hasznát Eősze László fent említett Kodálykrónikájának. A 282-283. oldalról idézünk néhány sort: „Április 29. Kodály [tehát egyedül!] Angliába utazik. [...] Május 3. Az oxfordi egyetem díszdoktorává avatja. [...] Június 11-én érkezik haza." Majd fél oldallal lejjebb: „Szeptember 3-án ismét Angliába utazik, ezúttal feleségével." [Az utóbbi dőlt betűs kiemelés tőlem: I. M.] A továbbiakból megtudhatjuk, hogy október elejéig maradtak a szigetországban. Ami pedig az emigráció gondolatát illeti, nem egészen alaptalan ennek felemlítése. Bármily megdöbbentő is, magában Kodályban merült fel ennek lehetősége; Kodályban, aki életének más-más okok miatt nehéz éveiben, 1920-ban, 1940-ben, 1945-ben vagy 1956-ban sem gondolt erre. A Kodály Zoltán hátrahagyott írásai I. kötete (Közélet, Vallomások, Zeneélet) 43. oldalán egy Kállai Gyulának szánt levél fogalmazványának 3. pontjában ez áll: „ Vagy leállítja a párt a kutyaugatást, vagy kivándorló útlevelet kérek, [hogy] hátralévő kevés napom oly országban [éljem le], ahol megbecsülnek, és nem háborgatnak méltatlan és aljas támadásokkal." Mit tehetünk még ehhez hozzá mást, mint azt, hogy a magyar zenekultúra legnagyobb szerencséjére Kodály haragja elég hamar elszállt, és maradt szülőhazájában, betölteni ifjan vállalt hivatását. Ehhez hozzátartozott az is, amiért a hátralévő évek Kodályát dolgozata III. fejezetében utazó kulturális nagykövetként mutatja be Péteri Lóránt. Kodály és a politikai hatalom között feszülő konfliktusok egy része személyi ügyek miatt alakult ki. Ezen ügyek egyik legfontosabbika - amelyről Péteri Lóránt is beszámol — Járdányi Pál 1956-os szerepvállalásához és ezt követően a Zeneművészeti Főiskoláról való eltávolításához kapcsolódott. Itt most, megbontva a tanulmányok közlési sorrend szerinti bemutatását, Rusz Veronika dolgozatára térünk át. Ő a másik fiatal munkatársa a tanulmánygyűjteménynek, aki a közelmúltban éppen Járdányi Pálról szóló kismonográfiával jelentkezett az ugyancsak Berlász Melinda szerkesztette sorozatban. Itt egy önmagában is több szempontú résztéma gondos feldolgozását mutatja be. A Kodály Zoltán hatása Járdányi Pál szellemiségére és zenei stílusára című tanulmány egyike azon írásoknak, amelyek leghívebben felelnek meg a kötet címének. Kitűnik mindjárt a bevezetésből, hogy Járdányi számára Kodály és Bartók együtt jelentették a követésre méltó példát tudós zeneszerzőként. Egyénisége és a közvetlenebb tanár-tanítványi, majd munkatársi-emberi kapcsolat okán mégis Kodályhoz állt közelebb, s került erősebb hatása alá. Rusz Veronika kellő mértékben részletezi és árnyalja a többoldalúan bemutatott hatást az ifjabb pályatárs működésében. A dolgozat fő érdemének tartjuk, hogy zenei műfajok szerint és stíluselemzéssel mutatja be a „Kodály-iskola" jeles alakjának alkotóművészetét. Visszautalva Péteri dolgozatára, Járdányi két 1957-ben keletkezett kórusművét emelhetjük ki Rusz Veronika „példatárából": a Már vége című Tóth Árpád-megzenésítést nőikarra és a forradalmas Petőfi-vers, a Föltámadott a tenger vegyeskari kidolgozását. Berlász Melinda szerzőként két, szeretettel megírt tanulmánnyal, illetve dokumentumközléssel gazdagította a könyv tartalmát. Kodályhoz köthetően is Veress Sándor életének, életművének kutatójaként nyilvánul meg. A levelezés fennmaradt darabjai fontos dokumentumai a két zeneszerző-népzene- 34 muzsika • 2008 JÚLIUS könyv 51