Nagyvilág, 1957 (2. évfolyam, 1-9. szám)

1957 / 3. szám - KEREKASZTAL - Kassák Lajos - Pán Imre: A modern művészeti irányok története

* A MODERN MŰVÉSZETI IRÁNYOK TÖRTÉNETE 457 kezüket mondja Hülsenbeck: „Tönkig voltunk a kubizmussal és a pusztáin absztrakt untatni kezdett bennünket. Az ember magától visszatér a realitáshoz, ha érzékeny és valóban élő ember.” A gépkorszak kialakulásának, a konstruktivista üveg és fém­­architektúra feltűnésének korában, azokat a képeket, amelyeket ilyen anyagokból állí­tottak össze, a­­­épkorszak jelképeinek tekintették. E tanulmánynak nem feladata ezek­nek a képeknek a szépségét vitatni, annyi azonban bizonyos, hogy ezek a művek azóta bevonultak a múzeumokba. Ezek a művek azonban, képek és írások egyformán, úgy látszik, minden kapcso­latot megszakítottak a hagyományokkal. A dadaizmus hagyományos érteleimben élesen művészetellenes volt — ha művészet alatt kizárólag azt értjük, amit a régi századok hoztak létre. Igen pregnánsan fogalmazta meg a mozgalom művészeti felfogását Jean Arp 1924-ben Izmusok című többnyelvű könyvében, amelyet az orosz El Lissitzky tár­saságában szerkesztett: „A dadaizmus megtámadta a szépművészeteket. A művészetet mágikus ürüléknek nyilvánította, beöntést adott a Milói Vénusznak és lehetővé tette, hogy Laokoom és fiai a csörgőkígyóval való évezredes küzdelem után lelépjenek.” E két példa a dadaista mozgalom manifesztációira utal: egy ízben eljátszottak egy jelenetet, amelyben Laokkoon és fiai küzdelméből egyszerűen kilép az apa. S közis­mert volt Marcel Duchamp „képe”, a Mona Lisa reprodukciója, amelyen Duchamp kadkiás bajuszt festett az oly sokszor megcsodált Gioconda arcára és ráírt néhány betűt, mely helyesen összeolvasva így hangzott: „ ké, eile est chaude (meleg nő), cél­zásiként Lionardo állítólagos hajlamaira. A képnek semmi más célja nem volt, mint tekintélyromfod­lá­s, támadás a hivatalos és a közízlés ellen , bizonyára némi utalás azokra a kényes, de annál valóságosabb problémákra, amelyeket az akadémikus mű­vészet és a közvélemény közös igyekezettel rejt el a megvesztegető írásművek, fest­mények és homlokzatok mögé. * Nem volna teljes a dadaizmusról adott beszámolónk (bár az olyannyira össze­tett korszak egyik jellemző mozgalmának rövid összefoglalása így is csak vázlatos lehet),­­ha nem utalnánk a múlt század anarchista elméleteire és gyakorlatára. Az 1890-es éveik elején kiadott Manifeste des Dynamiteurs és a hasonló röplapok sok szempontból a dadaizmus előfutárainak tekinthetők. Mindenesetre nem véletlen, hogy a közönség és a kritika egyöntetűen anarchistának nevezte a dadaistákat és ők ma­guk vállalták ezt a nevet. Az első világháború közvéleménye még jól emlékezett az anarchista merényletekre, amelyek a ma emberében már elhomályosultak. Még a gesztusaik is hasonlók voltak. Az egyik anarchista bombát akart dobni egy kávé­házba, ide ott látta ülni Catulle Mendes-t, a költőt és Antoint, a realista színház igazgatóját, ezért bombáját egy másik kávéházba dobta. Amikor a bíróság előtt az áldozatokról­­beszéltek neki, így felelt: „Ki törődik az áldozatokkal, mikor a gesztus oly szép!” Voltak közöttük tehát, akik csak a régi, hamis ideálokat és bűnös tekintélyeket akarták lerombolni s voltak, akik le akarták rombolni az egész modern civilizációt. KASSÁK LAJOS és PÁN IMRE

Next