Nagyvilág, 1969 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám - Charles Tomlinson: Elmélkedés John Constable-ről

Charles Tomlinson ELMÉLKEDÉS JOHN CONSTABLE-RŐL „A festészet­tudomány, és mint a természettörvények vizsgálata gyakorolható. Valóban, miért ne tekinthetnék úgy a tájképfestészetet, mint a természettudo­mány egyik ágát, ahol a képek a kísérletek?" John Constable: A tájképfestés története Válaszolt saját kérdésére, mégpedig a művészet Neveletlen pontosságával, érvényt szerezve gyakorlatának. A megfigyelési munkának, mely a meteorológiai tényt rögzíti, gyarapította premisszáit. Felhők Egymásutánja mérsékelt, el- meg eltakarva, a napot. Fölgyülemlett feketeségek szennyezik be. Lankadtan törnek át rajtuk szétszórt és meglágyult sugarak, mígnem a forrás Leálcázódik és vad tűzzel elborítja A hátráló felhőtarajt. Az ember (így-úgy) megfigyeli Az elrongyolt felhőmaradványokat, amint Áthúznak, fátyolszövetté vékonyultan. De a következők majd elfedik a napot. Már tömörülnek , megszűkítik lángját. Leapad, félholddá préselődik, most lassan terjedő szivárgás, Amint a massza sűrűsödik, bár nem tudja kizárni A nap ezüstsárgáját. Az elsötétedés váratlan, A megfeketülő füvön látni először, aztán kiegészül Az elborult éggel. Tények. És mik azok? Őt a véletlen érdekelte, mert törvény vezérli, S úgy ábrázolta (hiszen az illúzió nem végcélja volt) Mintha érzés vezérelné. A cél: önkéntes Jóváhagyásunk, meggyőzetvén, hogy az illúzió Mint emberi képmás létezik. Ha tétova nap öleli is, vagy szél pásztázza, mely Megfürödve a tömött lombozatban A körvonalakat előlazítja — megnő és állandósul. Habár amott a felborzolt és bomlott fák beengedik zavartan A távolságot mint fehér ködöt Törött soraik közé. El kell hitetnie, mégpedig Állandósága által, hogy amit félig kizár, Nem tud visszaáramlani. A művészet akkor önmaga, Mihelyt elfogadjuk. A táj képe változik, ő mérlegelte volna Pontosan, a színek tűzvésze szerint, ebben a fényben, Mely lefut az éppen elfoszlott 1*3

Next