Nagyvilág, 1981 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - TÁJÉKOZÓDÁS - Nikolov, Nino: A kilencedik híd. Emlékezés Nagy Lászlóra
Tájékozódás Nino Nikolov A KILENCEDIK HÍD Emlékezés Nagy Lászlóra Budapest kilencedik hídja nem két partot, hanem két országot köt össze: Magyarországot és Bulgáriát. Még most is összekötő kapocs, bár már nincs az élők sorában. Nagy Lászlóra, a ragyogó költőre és fordítóra, a barátra emlékezem, akinek nagy szerepe volt abban, hogy megszerettem és tisztelem Magyarországot. Kevés külföldi van, aki annyit tett a bolgár kultúráért, mint Nagy László. Többre tartotta a bírálatot, mint a dicséretet, a pontos kritikai észrevételt, mint a megalapozatlan bókot; ismét látom a mosolyát, a bölcs ember kissé kesernyés mosolyát, aki többet tud, mint a többiek, s ezért többet is képes megbocsátani nekik. Az ilyen emberek akkor is előbbre visznek, ha már eltűntek a múltban. Szellemiségük, lelkületük által a nemzet megismeri önmagát, jövőjét, a világgal való kapcsolatát, a barátság szükséges hídjait, a kölcsönös megértést és a szeretetet. Ilyen tulajdonságokkal az emberek és a népek gyorsabban jutnak el az önmegismeréshez. Nagy László költészete és tevékenysége jó példa erre. Jól ismerte Szófia zöld lombos utcáit, az Alekszandar Nevszki napsütötte kupoláit, a Graf Ignatiev utca öreg villamosainak csikorgását, ifjabb Ivan Pejcsev kedvderítő borait, a bolgár nyelvet tanító Zsana Nikolova lakását, melynek ablakai a frissen elkeresztelt Szabadság parkra nyíltak, a Ruszki bulvár gesztenyefáit, melyek elsőként az Egyetem előtt borultak virágba, a Vitosa körvonalait, melyeket Hriszto Szmirnenszki „titokzatosnak és gyöngédnek” látott. Nagy László előtt nem volt semmi titok városunkban, hazánkban, ő maga élő története volt utolsó két-három évtizedes költészetünknek. Olyan sok barátja volt nálunk, hogy már sehol sem kellett bemutatkoznia. Egyszer elmesélte, hogy Bulgária sok mindennel elbűvölte. A versei alapján ítélve elsősorban a tenger és a balcsiki szél. Szívének egy darabját Plovdiv óvárosában hagyta. Nagy László úgy látta Bulgáriát, hogy gondolataiban, érzéseiben a sajátjává formálta. Költészetében Bulgária ott is jelen van, ahol nem is említi - láthatatlan, mint egy megőrzött pillantás; intim, mint egy kettesben elköltött vacsora egy ódon szállodában, ahol az udvarról új dalok szállnak az égre, mintha csak igazolnák, hogy az évek múlnak és változnak a dallamok. Nagy László verseiben a repülőgép árnyéka úgy suhan el a föld felett, mint egy rég várt szerelem