Nagyvilág, 2007 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 3. szám - Holan, Vladimir: Lehalászott halastó
VLADIMÍR HOLAN Lehalászott halastó Éppen akkor érkeztem, amikor a népet (a fegyvertár, a templom és a nyilvános koldusok között sakkban tartva) szétkergették. Mivel ráértem, megkérdeztem, mi is történt. Megtudtam, hogy a halgazdasági felügyelő úgy megvert egy fiút, hogy „leverte a veséjét”, tegnap meg valakit meglőtt, akiből a kórházban „szedték ki a söréteket”. Ma már láttam itt a merev és kíváncsi csendőröket, akiknek szemei szerfölötti éberséget fejeztek ki, így palástolva azok megkopott fényét. A talpnyalók egy késhegynyi hízelgést és „hogyan fogjunk hozzá” tanácsot osztogattak. Mások az ijedségtől meghátráltak, vagy a félelemből fakadó neheztelés tódult föl bennük, amely életre kelti az alakoskodást, mert megérezték, hogy ha ez az uniformisba bújtatott szobor megindulna feléjük, nem állna meg, csak esetleg bennük. A megalázottság összenyomta a sapkákat és a leheleteket, amelyek könnyedén megteltek volna a lázadás harci kürtjének hangjával. Egyes arcokon megjelent a gyűlölet árnyéka. Mások azt a pillanatot fürkészték mikor lehetne mégis megérinteni a halakat övező fény pattogó pikkelyességét. De e csillogó töredékeken az óhaj megdermedt és hogy valahogy elrejtsék, belevetették magukat a félelmek szörnyűséges vetkőztetésébe, egészen a zabolátlanságig ismételve azt... A csendőrök rám mosolyogtak (amikor ezek az emberek nevetnek, rájössz, hogy jobb odébbállnod; helytelen lenne azt írnom, hogy nem tudtam, miért mosolyogtak rám). Ezt kihasználva egy nő a melle alá csúsztatta kezét. Ez a ferdeségében megfagyott mozdulat egy volt azon elhamarkodott elmozdulások közül, amelyek előkészületet igényeltek volna, mert a fáradtság elérkezésénél tovább kell tartania - az egész testet egy oly durva pózba hajlította, hogy csakis valami durva, például egy hirtelen elrobogó autóbusz tudná a ruha vállát visszahozni az elrejtett selymes nőiségbe. A gyorsan, némi hevességgel összegyűrt kendő - ezzel palástolva a mozdulat lobbanékonyságát - hozzányomódott melléhez és összeszorította fagyosságát, összhangban a csörömpölő arcbőrrel... A lábikra üvege készült továbbönteni a lépést, de ekkor szerencsétlenül, néhány sihederből kitört a kuncogás, ami olyan pózba kényszerítette fejüket - ahogy félig lehunyt szempillákkal néhány pillanatig kibírjuk a fodrászműhelyben, hajvágás közben -, mintha függően irányítaná őket. Az őrök - az erősebb jogán - az áldozatot már átkutatták sötét rosszindulatukkal és oda is léptek a nőhöz. Alattomos tekintetük magyarázataként felhúzták kanócszerű szemöldöküket, megfodrozva ezzel arcuk olajos simaságát. Párás leheletük elkeveredett a megkopasztott, szinte lila levegővel és az közülük, amelyiknek neve - ahogy Prácenskóban énekelték - szekrényhátú, egy szajha, egy kurva fia, elkezdte a nő kihallgatását... A nő rekedtsége nem megfázás-