Nagyasszony, 1927. (2. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
- 2 - meg új ruháit veszünk, akikor egy ideig böjtölnünk kell.“ Legutóbb a mitnichemnapi anyagi gondok melletti még súlyos sorscsapás is érte. Beteg lett a kenyérkereső, a családfelnnttartó, a férje, a halál kerülgette. Az asszony maga is alig kelt fel betegágyjából, de azért nem tágított nagyidetieg férje melllől. Ápolta önfeláldozó asszonyszeretettel és az Úristen meghallgatta forró imáit: az orvosi tudomány megtartotta férjét az életnek. Ez az asszony az egész keserves idő alatt, súlyosan beteg férje ágya mellett sem szűnt meg egy percre azokra gondolni, akik szintén sízem veidnek. Mikor a jövő dlermiesztő képe akiairt rajta esrőt venni, azzal hessegette el aggodalmisaát, halálos féltelmét, hogy másokért dolgozott. Amikor egy percnyi iszlaíbad ideje kínálkozott, azt arra használta fel, hogy magyar véreiért munkálkodott. Mikor erre az asszonyra gondolok, egyidejűleg szemem ellőtt elvonulni látóim azon sok-sok nő alakját, akik kényelmes ottthonmuscibani anyagi gondoktól megkímélve élnek és mégis minden fillért sajnálnak, amit adakozásra kellene számaitok és akik sok háztartási foglalatoskodásuk, szórakozásaik és toalettgomdíjaik miatt nem érmeik rá másokért dolgozni. Azt mondják, „ők nincsenek erre hivatva“. Igaz, hogy nem mindenkinek adatott meg az a lelki erő, amivel a fentemlített nő van megáldva. De azért mindenki el van hivatva. Csak ne akarjunk mindig csak nagy dolgokat tenni, mert ezektől nem látjuk meg az utszdéliem a kis alkalmakat, amiket maga az Isten állítt élinbénk. Mindnyájan el vagyunk hivatva, hogy az emberiséget szolgáljuk, de ennek a tudatára is kell ébrednünk. Elsősorban mindnyájamn befolyást gyakorolunk környezetünkre, a beszédünk, a viselkedésünk, egész éltetünk álhtat. Egy-egy elejtett szónak kiszámíthatatlan hatása lehet! Egy jó szó, egy könyörületes adomány a végkiérségibeeséstől menthet meg egy lelket. Kis kezdetiből nagy és fontos dolgok fejlődhetnek. De ki mondhatná meg, hogy mi a fontos és mi a kevésbé fontos a világegyetemben? Az Isten nem királyok által hirdettette az ő eviavngéliuimát, hanem egyszerű halász- és pásztoremberek által. És míg haltailmasok és dúsgazdagok neve elveszett az ernyészetben, addig az egyszerű halászember evaingéliistálkié élni fog örökké. Ezért tegye meg mindenki a máiga helyén a kötelességét, nem várva sem elismerést, sem eredményt. A miénk a munka, az eredmény Isten kezében van. Aki a magyar közéletben kiveszi részét, az sok tövis közt fog járni, szrk gáncsnak, rágalomnak lesz kitéve, annak az útja sokszor a Golgotára visz és magán fogja tapasztalni Herczeg Ferenc „Híd“-jából a mondást: „A magyar fáiklyavivőnek nyomában tűzvész jár“. És mégis nekünk ilyen fáklyavivőnnek kell lennünk, mert ez a mi rendeltetésünk. Ezzel tartotzunk a mai nemzedéknek és a jövőnek. Egy nemrég kiállott előadáson a következő szép gondolat ragadta meg figyelmeimet: „Minden embernek kétféle, somsa van. Az egyik az, amit a külső körülmények, a saját hibái és az emberek gonoszsága okoznak neki, a másik az, amin nem tud változtatni, mert az Isten maga mérte ki reá. Az első esten dolgoznunk, küzdtetnünk kicll minden erőnkből, hogy rajta javítsunk, a másikba bele kell nyugodtanunk és szeretnünk kell azt.“ Szeressük sorsunkat. Ne zúgolódjunk ellene, ne panaszkodjunk, hanem szeressük azt a rendeltetést, amit az Isten mért ki ránk és álljuk meg becsülettel a helyünket az életben! Véssük szívünkbe ezen magasztos gondolatokat és akkor elérhetjük azt, amiért az új év küszöbén mindnyájan imádkozunk: a boldogabb jövendőt. Mael Ferenc: Bűnhöz kötötten Sokan azt mondják: „Szólj, Uraim, s akiként cselekszem!,, De a betteg szem A kurta mánál nem lát tovább Fülünk vad zajba Sikerül, nem hallunk semmi mást Csak apró bajokon ordítást. És tétlenre merevíti a kéz Mozdulatlanra gyökérzik a láb ... Utunk sötét bizony tallamba vészeis elátkozzuk az éjszakát ... Sokan zokogjuk: „Kiveszni miért hagytál, Uram!“ De soha, kissé se figyeltünk fel Hozzá bűnbánó közeledőn Nem láttunk solhise lelki szemünkkel Intő jeleket az égtetőn Csapását méltán ostorozottak Jóra serkentőnek sohse vettük. Csak keseregtünk S tömjént hintettünk a Gonosznak ... Eldobott élet A testnek mindegy: szem lecsukódik Utolsót vonaglik az ajak Golyó, hurok, méreg, hullámkarok Száz gondredőt elsimítanak. A testnek mindegy: kihűl, szétpomlik És lassan, a földdel elvegyül Csak a lélek indul bánatfelhős Útjára árván, egyedül. Ahonnan kirepült — odatér meg L égkapun félénken bekopog Odabent síró angyaltestvérek Panaszos kórusa felzokog. Felkomorlik az Ítélet szava Másithatatlan igazságtevés: „Mit keresel itt, még nemi ért véget A magasztos égi küldetés.“ Eldobott élet elárvult lelke Kegyelemért könyörög szegény. ..Égi seregem rád bízott posztját Ibilesen hagytad ott, nem vagy enyém!“ ,Küzdelem nélkül, árulón játsztál Ellenségi kézre kincses várat Kegyelmem előtted, gyáva lélek, Égkaput soha ki nem zárhat!“ Kitaszítottam, testvértelenül Bánáti elhős útjára omol... Kacagó lánggal már felinteget A lélekéhes, győztes pokol... Két hatalom van Erősebb a láncnál Keményebb az ércnél Teremtőibb csodája A nap melegénél — Ha int millió kéz Földről, fel az égig Szivek öröméből Palotákat épít A szerektet... Pusztóbb a vésznél Vadabb, mint az állat Dühe sodra előtt Élő meg nem állhat — Ha int millió kéz Törve-zúzva rombol Gyász borul nyomába Mélyebb, mint a pokol A Gyűlölet...