Nagybánya és Vidéke, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

CI Nagybánya, 1902. 0 A Január 5. — 1. szám. XXVIII. évfol NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE M­EGTELEPSZIK: MINTDEiT Előfizetési éra­de: Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók évdíirdétések­­ Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai-utcza 20-ik szám alá — küldendők. Nyilttér soronként 20 fill. Városi közgyűlés. — 1901. decz. 30-án. — Búcsúzóul a haldokló esztendőtő­l a kép­viselet tagjai még egyszer összegyülekeztek, hogy másfél órai csendes tárgyalással elintéz­zenek vagy 20 ügyet s ne hagyjanak restan­­cziát 1902-re, a másik képviseletnek, melynek tagjai részben megváltoznak.­ Lényegesebb tárgyat alig tudunk kibön­gészni a napi­rendből. A bírósági (főtér 25. sz.) épület agyon volt tárgyalva ,már százszor egé­szen a tultengésig, a regáliára nézve (főtér 24. sz.) szép ugyan Lakatos Ottónak indítványa, hogy azon a különben is hét szűk esztendő­höz hasonlatos utczasarkon pálinkát ne mér­jenek s a szesz kellemetes gőzétől és mámo­rától áthatott alakok ott állandóan enyelegvén, a kocsis szótárt napról-napra ki ne merítsék, de hát 3900 korona is pénz a mi szegény város­kasszánkban, ki fogja azt pótolni, ha elveszítjük ? Ezek a tárgyak tehát nagyobb érdeklődést nem keltettek. Csendes mederben folyt a városi takarék­­pénztárnak félévi jelentéséről szóló eszmecsere is. — Alig telt el egy negyed óra s már benn voltunk a tárgysor kellő közepében. Félő, hogy a gyűlés 1 óra alatt bevégződik. Nosza, keressünk tehát tárgyat, a­mely vitára alkal­­mas! Kerestünk és találtunk is s ez az iskola államosítás. Az állam leküldte az ő ajánlatát, mely némileg terhesebb ugyan, mint a város ajánlata volt, de hogy mennyire terhes valóban, azt csak akkor fogjuk megtudni, mikor benne leszünk a rendszerben. Mindenesetre nagy munka lesz az államosítás s nagyot alkotni közönséges eszközökkel nem lehet, de jól meg­fontolandó minden lépésünk, mert ha a szer­ződés egyszer meg van kötve, akkor aztán könnyebb a tevének a tű fokán keresztül bújni, mint az állammal kötött ilyen szerződésen egy jotát változtatni. Minket az vigasztal, hogy a szerződés még nem jött létre, majd aláíráskor bizonyosan még egyszer mérlegelünk mindent , akkor nemcsak a díjmentes tanítást követeljük majd, hanem egyéb kikötéseket is teszünk és nem húszan, de legalább még négyszer annyian fogunk a gyű­lésben részt venni. Egyébiránt a gyűlésről részletes tudósí­tásunk ez: Elnök: Torday Imre h. polgármester. Jegyző: Égly Mihály főjegyző. Hitelesítők : Dr. Miskolczy Sándor, Moldován László, Smit Sándor. Hitelesítés ideje : 1902 jan. 8. 1. Polgármester jelenti, hogy a decz. hó 17-én tartott váratlan pénztár vizsgálat alkalmával, a pénz­tárt 30287 K 76 f. Készpénzzel és 2.336.595 K 04 f értékpapírral rendben találta . Tudomásul szolgál. 2. A veresvizi temetőre nézve a belügyminiszter rendeli, hogy 7 h. 1165 öl nyilvános árverésen eladandó bányász telepnek 400 öl t füzet nagysággal 140 K értékben, 3 hold köztemetőnek használandó és 1 hold terület nyilvános árverései értékesítendő. Az ebből befolyt pénz csatornák, alagcsövek készítésére és a temető berendezésére, fentartására fordítandó. A közgyűlés ezen élelemben határoz, a ház­helyeket a rendőrműtani és szépészeti bizottságok közbejöttével fogják kijelölni. 3. Az Eckstein féle házasteleknek 3368 , 26 fillérért megvételét, az als­ujfalusi, lénárdfalusi, és kőbányai korcsma épületek eladását a belügyminiszter jóváhagyja. A közgyűlés e rendeleteket tudomásul véve, továbbbi intézkedésekkel a tanácsot bízza meg. 4. A kereskedelmi miniszter a fogadó, vendéglő, kávéház és kávémérés ipar gyakorlásáról alkotót sza­bályrendeletet jóváhagyja. A képviselet ezen szabályrendeletnek kinyo­­matását elhatározza s utasítja a rendő kapitányi hivatalt annak 1902. jan. 1-től való szigorú be­tartására. 5. Nagybánya város takarékpénztárának választ­mánya az 1901. I. félévi zárószámadásokat beterjeszti, melyekből kitűnik, hogy a nyers nyeremény 21767 K 25 f-ért tesz ki. A közgyűlés a beterjesztett számadásokat tu­domásul veszi és jóváhagyja, hogy 6. A képviselő testület annak idején elhatározta, az árvapénztári tartalékalapból 12 kiskorú vagyontalan árvát évenként 72 koronával fog segé­lyezni, a belügyminiszter a város ezen határozatát jóváhagyta. Tudomásul szolgál, az intézkedésekkel az árva­szék bizatik meg. 7. A kir. tanfelügyelőség decz. 15-én átiratot intézett a városhoz, melyben az elemi iskolák ügyé­ben leküldött miniszteri leirat sürgős tárgyalását kéri. E leirat szerint: 1. A város gondoskodik az összes iskola épületekről és tanítói lakásokról. 2. Az épüle­tek fenntartása, bútorok, felszerelések beszerzése, tűz­biztosítás, tisztogatás szintén a város terhe. 3. Az összes tanítók után a 24 é­s a tanulók után az összes 30 fillérek fizetése a nyugdíj­intézet javára a város köte­lessége. 4. A város fizet évenként 22310 koronát az államnak. 5. A tanítókat az állam, ha megfelel­­ne­­­, átveszi. 6. Az építkezési kölcsön törlesztésére a megfelelő részt a városnak az állam visszabocsátja. A képviselet hosszabban tárgyalta ez ügyet, Ré­vész János hangsúlyozta, hogy a minden áron való államosításra nem vagyunk kényszerítve, a­mennyiben, ha a város az 5%-os pótadót kiveti s abból az isko­lákat a modern követelményeknek megfelelőleg fen­­tartani nem képes, akkor úgy is köteles az állam az iskolákat segélyezni. Többen a feltételeket megfelelők­nek találták. Végül, annak hangsúlyozásával, hogy a város a tandíjmentes tanítást miként az első felterjesztésében kívánta, ezúttal is kérelmezi, közgyűlés az állam fel­tételeit elfogadja. 8. Özv. Nyirő Sándorné tűzifa illetményét 1902. évre kiutalni kéri. A 42. m3 bükk tűzifát a város ez évben is kiutalja. 9. A városi rendőrszemélyzet (12 rendőr) a téli hónapokra drágasági pótlékot kér. A közgyűlés ugyan nem látja be, hogy drága­ság volna, sőt inkább olcsóság van s a­ki rendes fizetéssel bír, annak előnyösebb a helyzete, mint pl. a termelőnek vagy iparosnak, de azért segély czimén személyenként 10 koronát utalványoz a kérelmezőknek. 10. A tanács jelenti, hogy a felső ujfalusi korcsma épület 170 korona bérért Herskovics Lajosnak, a bor­pataki alsó és felső rétek 201 koronáért Klein Bernát­­nak, a bagnoi kőfejtési jog 80 koronáért Gyila György­nek, a községi iskola V. számú pincze 40 koronáért Ábrahám Endrének, a lapos erdei lágyfatermés 210 koronáért Moldován Józsefnek adandók bérbe a meg­tartott árverések eredménye szerint. A közgyűlés ezen árakat elfogadja s az árve­réseket jóváhagyja. 11. A város­­ tulajdonát képező főtéri 24. számú házért Khón Bernát 3901 korona évi bért ígért, mint a Tischler és Goldstein czég megbízottja. A képviselet az igért évi bérért 3 évre kiadja a házat,­ azzal, hogy ott kis mértékben való kimé­rés nem gyakorolható. 12. A főtéri 25. számú házért Weinstein Jenő évi 800 korona bért igért, mivel ez a megállapított 1800 K kikiáltási árral szemben nagy különbözetet mutat: a közgyűlés uj árverést rendel. 13. A hídmérlegért Steinfeld Mór 200 korona bért igért, ezt a közgyűlés csekélynek találva, uj ár­verést rendel s utasítja a tiszti ügyészt, hogy a hid­ A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. Egy pár kis harisnya. írta: Szabó István. Mikor Téglás főhadnagy párbajban elesett a huszárlaktanya lovagló porondján, Mihályi kapitány vállalkozott, mint a szerencsétlen főhadnagy legjobb barátja, hogy megviszi a lesújtó hírt Téglás meny­asszonyának. A váratlan csapás hatása iszonyú volt Egyik ájulásból a másikba esett a lelki kíntól, fájdalomtól összetört menyasszony. Még a temetésen se jelenhetett meg, hogy örökre búcsút vegyen attól, a­ki szívét magával vitte a sírba. A temetés után pár hétre, mikor már a szeren­csétlen teremtés ocsúdni kezdett félőrültségéből, cso­­magoltatott édes­anyja és elvitte leányát feledni messzire, távol, senki sem tudta, hogy hová A gyászév eltelte után tértek csak vissza. Az özvegy menyasszony akkor is még talpig feketében siratta gyászos emlékű jegyesét, a főhadnagyot. Leg­szentebb érzelmeinek élve, elzárta magát teljesen a világtól. Csupán Mihályi kapitány tett néha-néha lá­togatást, a­ki az elhunyt kedves bajtárs révén már régóta jó ismerőse volt a háznak. Mihályi kapitány megfogadta, hogy soha sem nő­sül meg. Nem is a gyászba borult szép leány iránti érdeklődésből járt eleinte a házhoz. Nem. Csakhogy jól esett neki is, meg a drága halottját sirató leány­nak is az elköltözöttt közös jó barát emléke fölött együtt virasztani. És ez a közös emlék felett való virasztgatás annyira ment, hogy egyszer csak azon vette észre magát Mihályi kapitány, hogy sűrűbben kezd járogatni a házhoz, és hogy összehasonlításokat kezd tenni az özvegy menyasszony és más leányok között, és arra az eredményre jutott, hogy nincs ma ilyen leány talán a világon sem, a­ki ennyi idő után is így tudjon sze­retni valakit, egy meghalt vőlegényt. Nagy, mély tisztelet, mondhatnám imádat fakadt a szomorú emlékének, a mély bánatának élő leány iránt a kapitány szivében, a­mi lassan-lassan a bő vonzalomnak, a lángoló szerelemnek rózsaberkévé lett. Már nem tudott egy nap se meg­lenni, hogy jó barátja árván hagyott kedvesét ne lássa. Szigorú, ka­tonás szemével oly szelíden, oly epedőn tudott nézni a szomorú, szép szőke angyalra, és ha a felidézett gyászos emlékek hatása alatt a szőke kis leány sírt, arany zsinóros attiláján neki is sokszor nagy öreg vízcseppek peregtek alá. Ilyenkor önkénytelenül, nem is tudva mit tesz, ráborult a zokogó, bájos leány a jóbarát széles keb­lére, s úgy zokogtak együtt halkan, csendesen. A kapitány meg illatos baját csókolta a rábo­ruló szép szőke leánynak s néma ajakkal susogta, inkább csak gondolta, ha engemet is igy szeretne va­laki, bele is boldog volnék. Mikor a fájdalom lángja lelohadt, mikor a könyek már nem beszéltek, szive szándékát szóval is elre­­begte a leánynak. A gyönyörű, bánatos leány e nem várt vallo­másra elpirult. Eleinte szabadkozott, s a közös jó ba­rát, a közös, kedves halott emlékére figyelmeztette a kapitányt. De az ő szíve is tüzet fogott már, nem tu­dott ellentállni az izzó vér forrásának, nem bírta le­győzni a lángoló szív háborgását, és később a sok édes unszolásra, a sok nyájas szóra csupán annyit mondott, hogy jó, ő nem bánja, ha fél szívvel mege­légszik, de ő egész szívvel igazán nem tudja szeretni. Mihályi kapitány szívesen megelégedett a fél szívvel, csak hogy az aranyos szőke leányt birhasssa. Hisz a közös kedves, a közös jóbarát örül ott lent a sírban, megbocsájt nekik fenn a magas égben, midőn az oltár előtt állanak, hogy legkedvesebb baj­társa lesz gondviselője, ha társa az élet nehéz utján az ő árván hagyott özvegy menyasszonyának. És valóban a közös jóbarát szelleme az oltár előtt meg is bocsájtott, megáldotta őket, mert boldo­gok lettek a házas életben. De még­se voltak olyan nagyon, olyan egész bol­dogok. A fiatal asszony csak szomorú maradt, mint a­milyen volt. Így megszokták már, olyan jól illett szép szelíd arczának a szomorúság, a régi bánat, a köny, mint a nyíló rózsa bársonyos sziromjának a harmatcsepp. Sokszor találta kis íróasztala mellett kisírt sze­mekkel Mihályi kapitány a feleségét, ha napi dolgai után a laktanyából haza­jött. Mintha epedt volna, mintha sóvárgott volna va­lami elérhetetlen, valami bírhatatlan után, olyan be­nyomást tett a bájos fiatal asszony szeme, arcza, egész lénye, viselkedése a kapitányra. Akármennyire vigasztalta akármilyen odaadó kedveskedéssel, nyájas gyermetegséggel bánt is vele, nem tudta megvigasztalni teljesen. Titokban csak szo­morú maradt, csak siránkozott a fiatal asszony mindig.

Next