Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-01-12 / 2. szám
A 4 / ANAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ■ fix MEGJELENIK JMENSTIDIEM AeRINT^GP r Előfizetési árak : Egész évre S K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész Dákos. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai utca 80. szám alatt. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. Hajsza. Régente tudtak élni, ma élet egyáltalában nincs, csak olyan darvini létért való küzdelem. Nálunk e félreeső keleti völgyben a „Régi Magyarország“ tovább tartott, még mi fiatalabbak is emlékezünk a kedélyes, aranyos Nagybányára, melynek párja nem volt messze földön. Végre hozzánk is elérkezett az „Új Magyarország“ jelszavaival, mozgalmaival, új szokásaival, de nem sok köszönet van benne. Tessék körültekinteni és keresni két jó barátot, aki megérti egymást, két családot, amely igaz testvéries viszonyban él, két tiszttársat, aki egymásnak igazi bajtársa volna. Kihaltak ők, mindenki idegen most már, akit egy város falai közzé dobott össze a sors szeszélye. Hol vannak a vidám családi összejövetelek, barátságos estélyek ? Ki folytat eszmecserét, társalgást a Széchenyi-kaszinókban ? Üres a korcsolya-pálya is, már ez a nemes sport sem vonzza az ifjúságot. Hajdan az öregek is felkötötték a vaspengét s örömet találtak a csúszkálásban. A farsang beállott, az iparos ifjak tánczvigalmán kívül egyetlenegy bálról sincs bizonyos tudomásunk, lehet hogy lesznek, ki törődik velük, ha tartanak, elmegyünk, lefizetjük az „ántrét“, félórát ott töltünk, aztán vándorolunk tovább, ha nem lesz, annál jobb, egy gonddal kevesebb lábra Bizonyos ridegség, gyanú, gyülölség kapott az emberek között. Arany Jánosként minden ház ajtajára jelszóul lehetne fölírni: „Mindenki gyanús nekem, a ki csak él“ Képtelen dolgokat terjesztenek el egymásról az emberek s a legvadabb és legvastagabb hazugság rögtön ölelő karokra, kész hitelre talál. Ha reá fognák valakire, hogy meggyilkolta az apját, azt is készséggel, tüstént elhinnék, és nem kérdezné meg senki, »Te, igaz, hogy az apádat meggyilkoltad?« Nem járna utána senki, hogy hol a holtteste? nem törődnék azzal, hogy miért nem csukják hát be az illetőt? miért nem áll vizsgálat alatt? Elég egy friss pletyka, mely fölfedezte, hogy X. Y. apagyilkos s abban a pillanatban egy egész kórus zengi rá az alleluját lelkesedve: — Igen, ő apagyilkos! Az sem zseniroz, ha a tata maga jó egészségben, bő bugyogóban, vadonatúj hálósapkájával egyszer csak megjelenik a nyílt színen. — Az mindegy, ő apagyilkos! Hová fog ez vezetni ? Nem a boldogság felé, azt jól tudom. Tévesztett utakon járunk, kerengő ösvényeken. Több szeretet, ismét csak szeretet és harmadszor is szeretet, ez az egyetlen panacea. A fernezelyi vasút megnyitása. Mindössze egy arasz hosszú az egész vonal s mégis igen nagy jelentősége van. Sok küzdelem, toll és szóharc folyt miatta, mig végre megvalósult, nem egy derék férfiúnak része van benne, a legfőbb érdem azonban mégis Neubauer Ferenc min. tanácsosé, aki nemzetgazdászati, ipari és gyümölcsészeti szempontból felsőbb körökben megtudta szerezni a szükséges jóindulatot, a mű létesítéséhez s egyengette annak útját teljes buzgalommal, mindaddig, mig fáradozásait siker koronázta. A fernezelyi kohó füstje, különösen a Bodeféle fa nélkül való pörkölő kemencék behozatala óta sokat ártott ennek a vidéknek. Ezt a füstöt kénsavvá akarják feldolgozni. Naponta 120 g kénsavat lehet gyártani belől- A kénsavgyár azonban csak egy feltétel alatt valósulhatott, ha ti. a gyárnak vasútja is lesz. Így jön létre a fernezelyi vasút, amely tehát fő fő tényezője lesz annak, hogy szabadulunk a kénfüsttől s Nagybánya úgy gazdászati, mint egészségügyi tekintetben elfoglalja méltó helyét Magyarország többi felvidéki városai között. Jan. 9. d. e. 10 órára volt kitűzve a vonat elindulása, azonban már 1210 órakor útnak indultunk, vagyis akkor, amikor a 9 óra 37 perces vonat elment Felsőbánya felé. Az állomáson tarka képet nyújtott a sok előkelő idegen úr sürgése-forgása. Szatmárról érkezett, Zsibó felé, Felsőbánya felé indult, majd végül Fernezely felé egymásután a vonat. Ez utolsó díszesebb volt, mint a többi, csupa első osztályú kocsiból összeállítva. A vonaton utazó hivatalos egyének és meghívott vendégek névsorát a következőkben volt alkalmunk sebtiben lejegyezni. Természetesen nem állunk jót róla, ha valakinek neve tévedésből kimaradt s ezért előre is bocsánatot kérünk. Ott voltak. A kereskedelemügyi m. kir. minister, illetve a m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőség részéről Garády Sándor biztos, mint a bizottság vezetője, Szatmár vármegye közigazgatási bizottsága részéről Kacsó Károly műszaki tanácsos. A m. kir. posta- és táviró vezérigazgatóság részéről Kiss Sándor p. és t. felügyelő. A m. kir. államvasutak részéről Uhlarik Béla üzletvezető, Clementisz Ferenc ellenőr, dr Kádár Antal pályaorvos és Kiss Béla osztályvezető főmérnök. A szatmár—nagybányai és nagybánya-felsőbányai h. érdekű vasút részéről Hollós Oszkár igazgató helyettes. Továbbá Berényi Lajos Máv. felügyelő, Mándy Bertalan forgalmi főnök,Bartók Ágoston felügyelő, Lassgallner felügyelő, Vajda Nándor sütőházi főnök, Raab László, Lápossy Lajos, Janovits Miklós főnök, Zinner, Mandel főmérnökök, Schwartz Vilmos pénztárnok. Nagybányáról Neubauer Ferenc min. tanácsos, dr Makray Mihály polgármester, Molcsány Gábor kir. erdőtanácsos, Ocsárd Sándor erdőtanácsos, Martinyi István bányatanácsos, Oblatek Béla bányatanácsos, Farkas Jenő felsőbányai polgármester, Baumerth Károly tanácsos, Nagybányáról még Szentmiklóssy járásbíró, Stoll Béla, Moldován László, Hercinger Ferenc, Stoll Tibor, Marossy Dezső, Csüdör Lajos, Torday Imre, Kováts Sándor t. főszolgabíró, dr Barna Samu, Schönherr Sándor, Berki Leo, tanácsos, Smaregla Mihály főkapitány, Révész János. Visszafelé a fernezelyiek is csatlakoztak, a társasághoz és pedig Hullán János főnök, Alföldy, Schwartz, Schelle mérnökök, továbbá Auer Henrik az új kénsavgyár mérnöke. A vonat a Zrínyi Ilona téren nem állott meg, de egészen addig a pontig haladt, ahol a fernezelyi uj vonal elágazik a felsőbányáitól. Ez »Nagybánya forgalmi kitérő« nevet visel s ott van a város végén az u. n. Tókertnél, ahol régen Szendy Antal szántóföldje volt, ma a Szabó Adolfé van. Megnézték úgy ezt a csinos kis házat, valamint a két másik őrházat, a hidakat, megizlelték a kutak vizeit, megszemlélték a fölszereléseket, már amint ez szokás, hiszen mi nagybányaiak is belejövünk lassanként, annyi vonatot nyitunk már meg. A vonat megállt a Rákoson is, ott, ahol az országutat keresztezi az uj vonal, gyönyörű, ragyogó verőfényes idő lett egyszerre s a Rozsály völgyével szemközt az elegáns kis vonat kedves látványt nyújtott. Alsófernezelyre tizenegy óra tájban érkeztünk. Itt a fogadtatás lelkes volt. A bányász-zenekar a Rákóczi indulót játszotta. Az állomás föl volt lobogózva s nehány százra menő közönség szorongott a perromon, kendőt lobogtatva, éljenezve. A kincstár és a község nevében Hullán János főnök, lelkes, talpraesett beszéddel üdvözölte a bizottságot és annak elnökét. Az éljenzések elhangzása után Garády elnök válaszolt hangsúlyozva a vonatnak nagy egészség- Niola dalaiból. Mi az oka? Mállod-e lantom? Egyre kérdik tőlem: StbE Mi az oka, hogy oly rég néma vagy ? Óh ha tudnák, az ihlet amily könnyen Lobban föl, ép oly könnyen összefagy. S mint denevért, mely üil homályba’ lesben; Ott érzem sokszor e kérdés alatt A gyanút, hogy azért vesztegelsz csöndben. Tán mert e dal forrása kiapadt ? Mennyi dalom nem látott napvilágot; Nyugodjon is csak némán, rejtek én. Sok szomorú, színes álomvirágot Gúnyos kétség árjába vessek én!? Zátonyos part száz rejtett színnje közt, Vergődve küzd egyedül csónakom; Mig távol a nagy nyílt tenger fölött Fénylő vitorlák szállnak szabadon! Inkább . . . aK vólt idő, mikor szóbeszédnek véltem, nem hittem volna,hogy valóság legyen: Hogy emlékezés egy éltet betöltsön, Ha forrása mély, igaz érzelem. Most már vallom : inkább legyen a szív, a Közöny helyett, ha búval is tele . . . Ha sírról is, inkább virágot, semmint Száraz gazt tépjen az élet keze. Királyleánykát még bölcsőjébe, Gonosz, varázsló átka elérte . . . S az átok megfogant, beteljesült. — Életkorának legszebb idején, — Tizennyolcadik születésnapján, A palota előtt a kertben ült; S amint szorgalmasan font-font a rokkán, Megszurta ujját az orsó hegyén, S titkos, nehéz álomba szenderült, Megsérült ujjáról — a földre hullt Vércsöpp — csipkebokorrá változott; S a királyi várt úgy körülnőtte . . . Tövisből falat vont körülötte. S rejtelmes álom nehéz némasága Borult rá az egész királyi házra. * A hit szárnyára vette az alvó Királyleányka csodás regéjét . . . Vándor-dalnokok daloltak arról, Milyen tündéri, mily bűvölő szép. Szépsége, hite, rejtélyes álma Kiváncsiak hadát vonta felé : « Be a^eszisvár Tégvente kincsét. •— Sok kóbor lovag vesztét lelé ... . Fönnakadtak a tövisek között, Megmenekülni nem tudott egy sekit kíváncsiság, kalandvágy űzött, Halálát mind a bozótban lelte . . . — Csak száz év múlva jött az igazi Szabaditó, . . . délceg, vitéz királyfi ; — Tüzes, vakmerő, elszánt, nemes, hős ! Részfét vonzotta az elbüvölthöz; — Kemény, hős karja, hő akaratja Leküzdötte a nagy akadályt . . . S meg lett jutalma, — legelső csókja Fölébreszté a királyleányt. S a boldog pár fölé hajolva Kivirágzott a csipkerózsa. * ♦ * Meseországi tövisvár kincse: Gyermek-leánykák szendergő szive; — Alszik mindaddig mélyen, csendesen, Mig föl nem ébreszti a szerelem. — Két fehér virág együtt, egy ágon; Két serdülő kis keresztleányom ; Édesen alvó két csipkerózsa . . . Fölkeltni szivük vájjon ki fogja ? — Szivem meleg óhajtól megremeg: Ó csak az igaziak legyenek ! Titokba, olykor — némán, csendesen, — Szivek mély, édes álmát figyelem. Csipkerózsa . . •Az élet szürke távolán keresztül Lelkem a gyermekkorba tévedez, Meseakkord halk édes árja rezdül, Csipkerózsa bájos regéje ez. Sárika. jfL^om-melegböl kipirult arccal, Mosolyba játszó, pihegő ajkkal Sárika fölébredt Karácson reggelén . . . Lelkes öröm fénylett Örökké jókedvű, hamiskás két szemén. Aranyos kedvvel, ujjongva szólott: Anyukám, lelkem, de szép álmom volt! S elcsicsergi nyomban A kis bohó fecske . — — Azokról álmodtam, Amiket a Jézuska hozott az este . .. Lidércfény. z én költészetem lappangó lidércliiz . . . Végzetem rejtelmes útvesztőjén támadt . ■ S mik táplálják e föl-föllobbanó lángot ? — Néma vívódások, — eltemetett álmok. Csak ne fürkésszétek, miként támad e láng ? Messziről nézve tán olyannak látjátok, Mintha lámpafény volna, mely családi fészek Boldog lakóira vet szelíd világot.