Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-02 / 1. szám

-Bolcxo Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. o Nagybánya, 1910.­ Január 1. —1. szám. XXXVI. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE megjelenik n­exism­DEisr vásár Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Révész János. Szerkesztői kil.. ÜgYéSZSég Üzleti bányai­ utca 20. szám alatt, ilos hirdetések díjszabás szerint. Fölhívás előfizetésre. Lapunk a harminchatodik évfolyamba lép. E számunkkal Révész János mint szerkesztő a huszadik esztendőt kezdi meg. "Régi, járt ös­vényen haladunk tehát. Közönségünk megszokta a lap külalakját, tartalmát, irányát, pártatlan­ságát, külön ajánlgatnunk — úgy hisszük — fölösleges. Munkatársaink — kik között nem egy fő­városi jeles iró szerepel — szintén az eddigiek maradnak s legfőbb feladatunkat képezi, hogy Szorgalmas, lelkiismeretes munkával a köznek javát szolgáljuk s olyan szellemi terméket ad­junk, mely az ország bármely vidéki társadalmi lapjával kiállja a versenyt. Általános kedvelt rovatunk a »Heti krónika« továbbra is megmarad s tömörségével, időszerű eszméivel szövi át élénk hangulatban a hét történetét Füzetes mellékletünket, Schönherr Gyula első olaszországi útjának leírását új előfizetőink­nek egészben megküldjük, tehát az eddig meg­jelent számokat is. E mű befejezése után pedig Nagybánya történetét fogjuk külön mellékletben, kö­zölni, melyre előre is fölhívjuk a műveit olvasó­­közönség szives figyelmét. Legfőbb törekvésünk, hogy tiszta magyar­sággal írjunk, mert az a nézetünk, hogy a­ki latinul beszél, beszéljen valóban latinul, a­ki franciául, az tisztán franciául; ne keverjen tücsköt-bogarat össze és a ki magyarul beszél vagy ír, ne vegyítsen mindig latin, német, görög, francia kifejezéseket előadásába, mert nem élünk a középkorban s a magyar lapnak egyik fő feladata, hogy a magyar nyelv szempontjából is irányítsa a közönséget és ne hivalkodjék azzal, hogy még mindig divatos, előkelő szép cicoma nálunk az idegen szó. Mint címünk mutatja Nagybányának és vi­dékének érdekeit óhajtjuk szolgálni s e téren az ellentétes irányú közleményeket is szívesen látjuk, csupán a tárgyilagosságot és a higgadt, művelt hangot kötjük ki. Az elmúlt 1909-dik esztendőben ötvenkő számban 81 nyomtatott ivet adtunk, vagyis J1.8 oldalt, ezenkívül egy kis kötetet képező érdekes füzetes mellékletet a »Doga és Dogaressa« meg »Napoleon és Jozefin« czimmel, bizonyára a 35 év óta érvényben lévőf csekély évdíj mellett elmentünk a legvégső határig, a­mit vidéken azért az árért irodalmi téren adni lehet. Megjegyezzük, hogy csak 52 évre vállal­koztunk s e helyett körülbelül még egyszer annyit adtunk, sőt meglepetésül a politikai ese­ményekben most is nagy sul­lyal biró orsz. képviselőnknek Földes Bélának jól sikerült acél­­metszetű arcképét is hoztuk. Mondanunk sem kell, hogy a múlthoz hívek akarunk maradni s tisztán a nagyközön­ségtől függ, hogy mit tudunk felmutatni. Mi bízunk abban, hogy a becsületes mun­kát a haladás századában mindenki­­ figyelemre méltatja, bizodalommal kezdjük meg tehát a harminc­hatodik évfolyamot s tisztelettel kérjük továbbra is a m. t. közönség szives párt­fogását. A Nagybánya és Vidéke ára: Negyed évre . . . . 2 K. Félévre.........................4 K. Egész évre...................8 K. Ausztriában ugyaneze­k az árak értendők. Amerikába, Romániába, Itáliába az előfizetés dija félévre 5 K. A szerkesztőség és kiadóhivatal. Az 1909-dik év számadatai. 1909 dec. 30. A mult év anyakönyvi eredményei igen ked­vezőknek mondhatók. Régóta nem volt annyi szapo­rodás, oly sok születés és kevés haláleset s mintegy 20 év óta nem fordult elő az az eset, hogy egy ízben majdnem két hétig egyetlen egy halálozás sem fordult elő városunkban. i»pi­ci anyakönyvi hivatalnál a JJcL^tkező bejegyzések téteztek:­­ 324, házasságot kötött 122, a­­*30-szuluri- ívercott volt fiú 258, leány 235, vallás szerint a következőleg oszlik meg: rom. kath. fiú 81, leány 72; ref. fiú 39, leány 26; gör. kath. fiú 110, leány 112; ág. hitv. evang. fiú 3, leány —; gör. kel. fiú 1, leány —; unitárius fiú 1, leány; izr. fiú 23, leány 25. Ikerszülés volt 5 esetben és pedig: 2 fiú róm. kath. 1 fiú és 1 leány, valamint 2 leány refomátus, 2 fiú és 2 leány gör. kath. Az 1908. évben 1 iker­szülés volt, most több 4 esetben. Halva született 21 és pedig róm. kath fiú 2, leány 5; ref. fiú 3, leány 2; gör. kath. fiú 6, leány 4; izraelita fiú —, leány 2. Az 1908. évben a halva­születések száma volt 16, most több 5. Törvénytelen gyermek volt 60, ezek között r. kath. fiú 7, leány 4; ref. fiú 3, leány — ; gör. kath. fiú 26, leány 16; izraelita fiú 2, leány 2. Az 1908. évben törvénytelen gyermek volt 46, most több 14 Elhalt férfi löt, nő 160, összesen 324. Vallás szerint: róm. kath. férfi 48, nő 54; református férfi 20, nő 20; gör. kath férfi 84 nő 73; ág. hitv evang. férfi 3. nő —­­ izraelita férfi 9, nő 13 Korszerinti elhalálozások : 1—5 éves korban 141, 6-10 éves 5, 11 — 15 éves 7, 16-20 éves 14,21—25 éves 11, 26-30 éves 5 31-35 éves 10, 36—40 éves 9, 41—45 éves 11, 46-50 éves 18, 51—55 éves 15, 56—60 éves 14, 61—65 éves 20, 66—70 éves 11, 71—75 éves 10, 76—80 éves 12 81 —85 éves 3, 86 -90 éves 5, 91 — 95 éves korban 1. - ' ■- -»ff. Halálokozó betegségek: agykórban 17,­­alkol^l- ■'v* mérgezésben 3, agyhártyalobban 6, aszályban §, agy- sfí­hüdésben 5, agyrázkódásban 1, orr-rákba­ j*l, agy­­guiában­ 1, bélh&rutban 4a, origlibkolLatkf. be!.1 abban 1, belső sérülésben 1, csontszóban 2, cukorbetegségben 1, elvetélésben 1, elmebajban 1, epilepsziás rohamban 1, fültőmirigy-lobban 1, görcsökben 6, görvélykórban 1, gyomorfekélyben 1, gerincagysorvadásban 1, gümő­­kórban 3, gyomordaganatban 1, gyomortályogban 1, gyermekágyi lázban 1, hörghurutban 3, hasdaganat­ban 1, hasvízkórban 1, hashártyalobban 2, hónalj­rákban 1, influenzában 1, izületi csuzban 1, kora­születésben 1, kanyaróban 1, köszvényben 1, nehéz fogzásban 1, nehéz szülésben 1, rákban 1, rángások­­ban 3, szívhüdésben 7, szervi szívbántalomban 1, szamárhurutban 1, tüdővészben 55, toroklobban 1, tüdőgyulladásban 37, végelgyengülésben 20, vérmér­gezésben 1, veselobban 5, veleszületett gyengeségben Valódi emberszeretet és invijekció nem egyeztethetők össze. Az emberszeretet terén úgy vagyunk, mint a turista világban : az elragadtatás érzésétől hevülünk, ha egy nagy fáradtsággal elért csúcsról a természet magasztosságát csodálhatjuk, visszavágyódunk a he­gyekbe, hogy újra, meg újra részesei lehessünk egy gyönyörteljes élvezetnek, így vagyunk az emberszeretettel. Ennek az etikai tudománynak nagy területét hatalmas hegy­láncnak tekinthetjük mind magasabbra nőtt száz csúc­csal és ugyanannyi szakadékolt völg­gyel. Min­den völgy különleges helye a nyomornak, a gond­nak, az aggódásnak és a szenvedésnek. És mind­egyik völgybe le kell szállania az emberszeretet angyalának, hogy itt enyhítsen, ott segítsen, emitt támogasson, amott elűzze a gondot. Minden csúcsról egy-egy külön szerencsétlen­ségnek a völgye látható: az egyike a vakoké, a másik csúcsról a siketnémáké, a harmadikról a hü­lyéké; látjuk szomorú völgyét az alkoholistáknak, a bénáknak, a kinövéses testűeknek, a hosszú éveken át betegekét stb. stb. S mind magasabbra hágva, egyszerre több völ­gyet is láthatunk, az emberi nyomor és szerencsét­lenség völgyeit, melyek több családot, egész váro­sokat, sőt országokat és népeket sújtottak éhínség, tűzvész, felhőszakadás, árvíz, járvány, földrengés kö­vetkeztében. És itt kötelessége a társadalomnak, a hatóságnak, az államnak, hogy ez elemi csapások okozta szerencsétlenségeken segítsen. Széles mező tárul itt föl a humanitás előtt; a részvét, az irgal­masság, a felebaráti szeretet csodákat művelhetnek, az emberiséghez hasonló felhívás fölpattantja a szi­veket, ki-ki ad valamit megtakarított filléreiből s a szükség enyhül, az ínséges tömegen segítve van. Jót tenni: jó. A megelégedés érzete hatja át az em­bert, annak tudatában, hogy emberileg cselekedett, a humanitásnak adózott. S ha ezer méterrel még följebb szállunk, úgy azt az általános szerencsétlenséget látjuk, melynek okai az alkohol és a háború, az emberiség legna­gyobb csapásai, amelyek pusztítólag minden völgyön átvonulnak. Ez a legnagyobb szükség, ez a legna­gyobb szerencsétlenség. Nemzetközi intézkedések lé­tesülnek, megalakul a »vörös kereszt« s azt hisszük, hogy ezzel az emberiség követelményeinek immár eleget tettünk. Ezen az állásponton áll ma az em­beriség. De az emberszeretet géniusza elfödi arcát, fáj­dalomtól barázdás fejét megrázza és érces hangon, melynek minden ember belsejéig kellene hatolnia, kiáltja! »T­e ölj! Ne gyilkolj! Szerelj le­­ Legyetek testvérek ezen a földtekén!« És aki lelki szemeivel még magasabb régiókig hatol, az már nemcsak az emberi nyomorúságot, de az állatok nyomorúságát is látja, az állatkínzásokat. Az állatvédő olyan ember, aki a humanitás egyes fázisain magát keresztül küzdötte, szívének minden szálával az emberi nyomor enyhítésén­ csügg, de egyben van szeme és füle a föld egyéb teremtmé­nyeivel szemben is, melyek éppen úgy éreznek, mint mi, de nincs szavuk, hogy szenvedéseiket el­panaszolhatnák — az állatokkal szemben. Az állat­védő erkölcsi tekintetben az úgynevezett emberbará­tok felett áll, akik gyakran csak hiúságból enyhítik az emberi nyomort, míg az állatvédők a köszönet minden remélhetése nélkül működnek áldásosan. Az állatvédők is kétfélék: olyanok, akik beérik azzal, hogy az utcán előforduló szembeszökő állat­kínzásokat elhárítsák s olyanok, akik az ajtó és zár mögött történő állatkínzások ellen is küzdenek. A fiziológiai intézetek laboratóriumaiban »az emberiség javára« címen az állatokat elevenen meg­sütik, megfőzik, szemeiket kiszúrják, fejüket meg­fúrják, csontjaikat átfűrészelik, agyrészeiket eltávo­lítják, megnyitott koponyaüregeikbe forró és jéghi­deg vizet öntenek, bőrét lenyúzzák, veséit, sőt ki­csinyeit is kivágják, vérét lecsapolják és lével pó­tolják, különböző betegségeket, mint tüdővészt, ko­lerát, pestist beoltanak, stb. Ezt tudományos állatvizsgálatnak, vagy invijek­­ciónak hívják. Állítólag azért történik, hogy a beteg emberiségen való segítség előmozdutlassék. Az eszme teljesen dicséretes, tanulmányozni akarnak, tudni óhajtják, hogy egyik vagy másik gyógyszer a szer­ves testnek használ-e vagy árt. Kísérletül az emlős állatokat használják: a kutyát, a tengeri nyulat, a macskát, a lovat, a tengeri malacot s a nyert ered­ményeket az embereknél akarják alkalmazni. Az emberi jognak túlbecsülése ez, mely egészen meg­engedhetőnek véli, hogy az alatta álló teremtéseket tetszése szerint megcsonkítsa, kínozza és halálnak szánja. Akár csak a középkorban, mikor az alatt­valókat, a jobbágyokat, a rabszolgákat önkény, ön­kedv szerint ütötték, elzárták, éheztették, csonkítot­ták, megölték. Azonban az emberiség folyton előbbre halad s az állatot is fölszabadította rabszolgaságából. A tu­lajdonunk, nevelhetjük szigorral és fegyelemmel, céljainkra használhatjuk, munkára késztethetjük, de erejével sohasem élhetünk vissza, nem gyötörhetjük, irgalmatlanul nem kínozhatjuk s lökhetjük oda a szenvedésteli halálnak. Az állatok is jogokat igényel­nek s ezeket a­ jogokat nekik nyújtani is kell. Hamis csapáson haladunk, ha azt hisszük, hogy ami az állatokra nézve kedvező, az kedvező az em­berre is. Ami az embernek árt, nem árt az állatnak és megfordítva, ami az állatnak méreg, azt az em­ber könnyedén elbírja. Egy milligram hyocin megöli az embert, míg a kutya és a macska 300-szor ennyit elbír. Bella­donna csak gyöngéden hat lóra, szamárra, majomra csaknem semmit se galambra, tengeri nyúlra, míg igen veszedelmes méreg az emberre nézve. Kéksav csekély hatású békáknál, lovaknál, hiénáknál; az embernél már legkisebb adagban gyorsan ölő mé­ Lstpunis: mai száma $ ol.cial.

Next