Nagybánya, 1903. február-június (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-02-12 / 1. szám
1 részét kénytelenek vagyunk idegenben, idegen vállalatok támogatására elhelyezni nevetségesen csekély kamatozás mellett, mert magunknak vállalataink nincsenek. A sült galamb theoriája a szürkeségig megkopott s ha valahol, úgy a mi viszonyaink között legigazabb az a közmondás: „Segíts magadon s az Isten is megsegít.“ Egy kis szaktudással, egy kis önállósággal, egy kis spekulatív merészséggel forgó tőkéinket könnyen kamatoztathatnók úgy, hogy míg száz és száz munkásnak biztosítjuk a kenyeret, addig azok a városnak is hasonlíthatatlanul nagyobb jövedelmet hajtanának. Készséggel elismerjük, hogy az utóbbi egy-két évben megmozdult városunk is, hogy az immár tűrhetetlenül nyomott helyzet orvosoltassék, de még mindig a kezdet kezdetén állunk. A rekonstruálás e nagy művéhez ajánljuk mi fel becsületes munkánkat, erőnket, tehetségünket. S ha erőink, tehetségeink fogyatékosak is, mindjárt teljessé válnak, ha mellénk áll a város társadalmának minden tényezője s ha csak egy porszemmel is hozzájárul a monumentális mű megalkotásához. Ez a mi programmunk. Ennek megvalósítására kérjük polgártársainknak s a nagy közönségnek megtisztelő bizalmát s támogatását. Égly Mihály, NAGYBÁNYA 1903. február 12. Szükség van-e az uj lapra? ; elintézése, miáltal az érdekeltség tömörebb s igy eredményében gazdagabb. Bármily előzékeny s volt is a régi lap, köz tekintetekből mégis csak egy eszme képviselőjének volt tekinthető, már pedig közös sorsunk — bármint óhajtunk is küzdeni ellene — hogy mindenki kisebb-nagyobb mérvben egyoldalú, mert hiszen a legkitűnőbb legyén is egyidőben csak egy eszméért lelkesülhet és küzdhet teljes erővel, már pedig köztéren azon eszmék érlelődhetnek meg valódi közjóra, melyek több oldalról egyenlő lelkesedéssel, de különös tekintettel lesznek a megvitatás szerűjén átszűrve s ép ezért úgy a politikában, miként minden közdologban a lelkes pártharcz és beható s részletvita nélkül valódi jó eredményt elérni nem képzelek. Ez tisztázza az eszmét, miként a tűz ereje olvasztja ki a zúzott élet színarányát. A lap, mint a közvélemény megalkotására hivatott tényező, sokban vonható az eszmecsere és vita kieszközlése által — eszmetársulás folytán — az ellenzékiség fogalmával kapcsolatba, miért is az új lap létesítésére igen nyomós indokul alkalmazhatónak vélem Deák Ferencz I szavait, melyeket akkor mondott, midőn egyik képviselő az ellenzéket kicsinylőleg „leszavazzuk“ s közbekiáltással illette. „Érv ellenében szívesen csak érvet hallok, szólott a haza bölcse — mert higgjék el, nem könnyű oppozicziónak lenni, s nem czifraság az, mit csak a hiúság keres. Hideg, komoly megfontolás a tárgy megítélésében, a csüggedést nem ismerő buzgóság a jónak ismert vélemény védelmére s azon elhatározás, hogy kimondja véleményét, habár az többséget nem nyerne s a biztatás hangjai nem támogatják is, kimondja nyíltan, ha maga marad is, azt tenni ; meggyőződése sugalja. Tisztelet érte s legyenek meggyőződve, hogy az ellenzék, ha csüggedetlen, vigyázó és becsületes, hasznos szolgálatot tesz a köznek, habár hatása nem látszik is; és ezért, ha ellenzék nem volna, meg kellene teremteni!“ Ezen szavak megragadtak s úgy a közügy vitáinál, miként jelenben a második helyi hírlap létesítésénél eszményként állanak előttem. Ezen eszméből kiindulva igaz örömmel üdvözlöm az áldozat és nemes ambiczióval megjindított uj lapot, nem mint versengőt, hanem mint a régi lap bajtársát s ha kell, méltó ellenfelét. Az uj lap szerkesztőjének személyisége, bő j hírlapírói tapasztalata, zakképzettsége és elfoglalt állása ép úgy, mint szülővárosa iránti rajongó jó szeretete mind annyi biztosíték a helyes megoldásra ; de ezenkívül azon kitartó szorgalom és igyekezet, mit az iparra hivatott városunk érdekében eddig is kifejtett, mind nagyobb tért nyer, hogy a jövőre nagy horderejű működését előmozdítsa , hiszen az iparos szövetkezet a maga pénzügyi hátterével megalkotandó állandó nyílt és elárusító raktárkészlet létesítése, az iparczikkek szállítási képességének előmozdítása mindinkább lesz fejleszthető, ha a szerkesztő Sándor: Fölséges . . . Margit: Én magam főztem a magácska gusztusa szerint. Oh nem ott találkoztunk legelőször. Az én kis csúnya uracskám már elfeledte. Tudja . . . Sándor: A váci utczán január 11-én déli 12 óra 7 percz 18 másodperczkor! Margit: Hahaha! Milyen vicczes az én kis uram. Nem akkor láttuk egymást legelőször. Akkor én még,nem is ismertem . . . Sándor: Én akkor láttam legelőször s akkor tudtam meg, hogy Kövesy Margitnak hívják azt az angyalt s azután . . . Margit: Maga hízelgő! S azután ? kezét.Sándor: Azután nemsokára megkértem a Margit. De ami e két esemény között történt, arra nem emlékszik ? Sándor (félre.) Átkozottul kerülgeti az athléta bált. (Feri): Oh én a boldogság mámorától mire sem emlékszem; édes, rózsás ködbe vész el előttem minden, csak azt tudom, hogy igen, de igen nagyon boldog voltam . . . Margit: Az athléta bálra nem emlékszik ? Sándor: Határozottan nem emlékszem. Margit (felbiggyesztve ajakát): A második négyesre sem emlékszik ? szem.Sándor: A leghatározottabban nem emlékMargit (elragadtatva): Oh az én szivembe kitörölhetetlenül bevésődött annak a bájos estnek emléke. Még mintha most is előttem ragyogna az egész káprázatos kép ; mintha most is hallanám biztos kezében a nagyközönség bírálata előtt álló lapjában nyer nemcsak a maga teljében, hanem apró részleteiben is alkalmi közzétételt. Mindezen felül bármily közkérdések, mielőtt köztanácskozás alá kerülnek, a két lap által rövid egymásutánban mintegy egyszerre lesznek több oldalról nyílt polémiával közismertté tehetők s igy határozatainkat azokhoz alkalmazva mintegy kiolvaszthatjuk a legjobbat. A szabad sajtó feltárja igy a vélemények minden árnyalatát s azokból megalakul és megerősödik a közvélemény. Ha a két nézet képviselői egymást meg sem győzhetik, elfogultsággal egymást még akkor sem vádolhatják, mert megfontolás s habár különböző, de önálló nézet képezi küzdelmük alapját s ez az, mi tiszteletet érdemel. Szabadságot jelent szókér és írásban minden lap, már pedig a szabadság megosztva erejében nem vészit, hanem nyer s igy a közszabadságot teszi ezen uj lap erősebbé és biztosabbá, miért is méltó kézben az uj lapot a közjó harczosaként és a nemes vita hézagpótló eszközeként csak melegen üdvözölhetjük. Siód sä«. Bányatörvényszéket kérünk. Felmerült a kérdés, czélszerű-e kis városunkban a második helyi hírlap létesítése ? Könnyű a válasz, de mint jogász, azt indokolni is kötelességem, mert hiszen ez nem csupán egyéni, hanem köztekintetből is figyelmet érdemel. Elismeréssel kell adóznunk régi lapunk szerkesztője iránt, elismerés illeti főként, hogy személyeskedésnek tért soha sem engedett, ellenben a legnagyobb előzékenységgel nyújtott alkalmat a szabad vitának s az eszmék érlelésének s így kényszerhelyzet egy uj lap létesítésére nincs, de hogy mégis nagy örömmel üdvözlöm e vállalkozást s az uj lap megalapítását, azt a következőkkel indokolhatom. A „Nagybánya és Vidéke“ hetenként csak egyszer jelenvén meg, az ellennézetek fejtegetései több lapon át oly hosszú időre nyúltak, hogy azok sokszor önmagukat feledtették vagy évitették el, már pedig helyesebb azok gyorsabb . Margit: De minő nagy csacsi vagyok is én ! Már megint elfeledtem, hány darab czukorral szokta inni az én kis mókusom a kávéját! Kettővel, ugye kettővel? Na lássa, eszembe jutott! S hogy édesebb legyen, előbb megkóstolom én is. Jó lesz ? így ni! Pompás! (Alázatosan meghajtja magát.) Nagyságos titkár úr, tessék ! Sándor (félre): Biztos, valami készül! (Fenn.) Édes Margitom . . . Margit: Kedves uracskám, csak tessék paancsolni, kicsi szolgálója hűen engedelmeskedik. Szivart parancsol vagy csibukot? Igaz, az én kis mókusom ilyenkor mindig csibukozni szokott. Várjon, édes kis uram, azonnal ide hozom. Azt a nagyon, nagyon hosszú szárat, ugye ? Jó lesz ? Sándor (félre): Világos, hogy valamiben töri fejecskéjét. (Fenn.): Mily jó az én édes Margitom! Margit: Én csak azt teszem, ami a kötelességem, meg . . (lesüti szemeit) meg amit a szivem parancsol. Hiszen az édesanyám is mindig arra tanított: Jó tettért jót várj! . . . Sándor (félre.): Ahá, kezdődik . . . Margit: Azután az én uracskám is olyan jó hozzám. Mindig olyan jó volt, emlékszik, attól az első pillanattól, amikor legelőször megláttuk egymást . . . Pedig már nagy ideje, hogy . . . Sándor: Egy egész éve! Margit: Igen már egy éve lesz, hogy megláttuk egymást, tudja, azon az édes, bűvös estén. Sándor: A korcsolyapályán. Margit: Oh nem, nem ott! ... Jó a kávé, édesem ? Ne mosolyogjanak e czim fölött, akik ezt olvassák. A Nagybányán felállitandó két törvényszéknek, mint bányabiróságnak eszméje ma aktuálisabb mint valaha s megvalósítása önmagában bírja legegészségesebb életföltételeit. Mert nem oly törvényszékről van szó, melylyel a meglevőket egyszerűen szaporítjuk, hanem olyanról, melyet az ország legmostohább gyermekének, a a bányászatnak érdeke követel. Hazai bányászatunk egyike a legelhagyatottabb iparágaknak, pedig milliókat érő kincseket képvisel s megnyitott jövedelemforrásaival rengeteg jövedelmet biztosítana. És ennek daczára a leghidegebb merkantilizmussal intézik sorsát. A bányának nálunk csak akkor van becsülete a legmagasabb finánczköröktől a táskás vetkesig, ha bőségesen ontja az aranyat. A mint elsápad a fénye, megtörik a munkakedv s hirtelenül cserben hagyják, mintha semmit sem ért volna. Ez a sorsa magánbányászatunknak, mely forgó tőke hiányában csak tengődik s a mi élne is, azt is elsorvasztja a kezelés felületessége és kapzsisága. Szomorú tény, hogy e nagy nemzetgazdasági tőkét sem megbecsülni, sem kamatoztatni nem tudják. Legalább nem úgy, mint megérdemelné. A gazda állandóan javítja földjét, befektet, áldoz reá. A kereskedő, iparos mindmegannyi szeretettel, bőkezűséggel csügg foglalkozásán, egyedül a bányatulajdonos az, aki a zsarolásigcsendülni a keringő elhaló bűvös akkordjait, amidőn oda jött hozzánk, bemutatta magát és .. és . . Sándor: Igazán a nagy boldogságtól nem emlékszem semmire. Y Margit: És karonfogva vezetett el a tánczolók közé, kik végig hullámzottak a parketten. Istenem, hogy dobogott a szivem ... A második négyesnél meg a fülemhez hajolt és azt súgta . . . Sándor: De édes Margitom, higyje el, nevezzen tökfilkónak vagy bárminek, de én sehogy se bírok ezekre a dolgokra emlékezni. Margit: És azt súgta, mához egy évre ismét itt leszünk, de már mint férj és feleség ! Sándor: Azt sem tudom, hogy voltam-e valaha az athléta-bálban ! Margit: Nekem úgy tetszik, mintha kést akarva nem emlékeznék. Sándor : Én ? Hiszen ezek volnának életen legszebb pillanatai, csak tudnék visszaemlékezi reájuk! Margit (durczásan): De én tudom, hog emlékezik, csak tetteti magát.. Sándor (meglepetve): Én! Én tettetem S ugyan miért? Margit: Ki akar bújni adott szava aká (hangsúlyozva) melyet pedig egy zsenilemt meg szokott tartani, ha élete árán is. Sándor: Adott szavam alól? Margit: Igen, hogy ott leszünk esztendő az athléta-bálon mint férj és feleség. Sándor: Lári-fári: Először is én szavam nem adtam; másodszor, ha adtam is, nem gi beszerzési forrása igen pontos kiszól— —mu ———======== gálás mellett Nagybányán === üadé jLnior czipo- és férfi-divatáru üzletében a Főtéren. Magyar klo**táiy«or»je*yx •l&rttffitási hely*, .mwaas