Nagybánya, 1905. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1905-01-05 / 1. szám

2 NAGYBANYA­ kor valaki egy kezdő üzlettől oly forgalmat és nyereséget vár, mint egy régi, sok fáradsággal, verejtékkel és kitartással meg­alapított üzlettől. A reklám nagy hasznáról és nélkülöz­hetetlenségéről legérdekesebbek azok a nyilatkozatok, melyek oly egyénektől szár­maztak, kik a legszegényesebb sorsból épen a reklám révén milliomosokká küz­­dötték fel magukat. Wanamaker, az amerikai milliárdos kereskedő így szól a reklámról: Az a rengeteg, megmérhetetlen va­gyon, melyet a kereskedelem s az ipar terén hirdetések által szereztek és a mai nap is szereznek, legfényesebben bizo­nyítja az értelmes reklámcsinálás értékét. Okos és éleslátású iparosok és kereskedők tudják, hogy a hirdetés az anyagi siker kulcsa, mely kitárja az üzletek és vállala­tok kapuit a nagy­közönség előtt. Bátor­sággal, kitartással és türelemmel folytatott hirdetés dúsan kamatozik és idővel a be­fektetett tőkét százszorosan visszahozza. A hirdetés a kereskedelmi gazdagság meg­teremtője, vállalkozó férfiak sorsának in­tézője. A hirdetés hatalmas mágnes, mely a kereskedőhöz vonzza a vásárlókat, mint az ívlámpa fénye az esti pillangókat. A hirdetés a kereskedelmi s ipari gépezet ola­­jozója, mely annak könyebb mozgását előse­gíti és mely ha egyszer kellőleg meglendítette a gépezetet, az csekély erővel s kis fáradsággal tartható működésben. A reklám sok jelentéktelen vagy tengődő kereskedőt és vállalkozót vezetett a meggazdagodás útjára, viszont számtalan­ oly világc­ég, mely a hirdetéssel teljesen felhagyott, igen rövid idő alatt visszaesett és elvesz­tette hírnevét és vevőkörét. A reklám bűvös hatása ép oly befolyást gyakorol a kereskedelemre és az iparra egyaránt, mint a nap csodatevő ereje a növény­zetre. A nap viruló rózsává fejleszti a ablak közben, diófából faragták tán száz év előtt, sok asszonyi szemek, temetőben immár elpor­ladt szép fejek hajoltak egykor gondolkozva az asztalka lapja fölé; szerelmes ábrándokat nem érzel-e, ha apró fiókjaira tekintesz ? Ki ne húzd valahogy a bezárt fiókot. Nagyatyád pe­csétes levélkéjét ha olvasnád, amit egykor e ház szép leányához küldött, nem sim­ál-e a múlt idővel elvesztett forró érzelmeken? Az almári­umon ragyognak a zöld gyümölcsös tálak és az ó-ezüstből való czukortartó, aminek nádmézes gyomrát egykor kulc­csal zárták el pákosztos cseléd elől, tompa fén­nyel néz le az almárium tetejéről. A széleshátú szekrényekből valami gyengén lágy illat szivárgott ki: levendula ez, vagy chypre ? Olyan illat, ami régi asszonyi lakásokban található. Mariska húgom bevezetett a szobába. Nagyon szíves volt és sokat beszélt: — Be jól tettétek ! Már majd meghalok a magányosságtól, pedig tudjátok, azelőtt, mig fiatalabb voltam, úgy bolondult utánam a férfi­népség, mint a legyek a mézre. Farsang nap­jait egyhuzamban keresztül tánczoltam. Szép világ volt, szép világ volt ... Ha megöregedtél, ülj a sutba és halgass. De ebédre itt maradtok ? Mariska húgom sebesen járt fel-alá a szo­bában. Egy lomha, nagy czicza ébredt fel a dívány sarkában és felnyitotta a szemét: — Barátném, ne alkalmatlankodj! — kiál­tott Mariska és elhessegette a dörgölődző cicát. — Lássátok, ez a barátném! mást nem ismerek a lányok közül. Akik voltak, azok férj­hez mentek, a mostaniaknak pedig férfiakon jár folyton az eszük. Ugyan ki törődnék az ilyen elsavanyodott kisasszonnyal? Mariska, miután dél felé járt az idő, kom­­plimentet csinált és eltűnt a szobából. — Az ebéd végett megyek. Mulassatok addig! Míg Mariska odakünn járt, megkérdeztem a mérnököt, hogy miért maradt leány Mariska. Müller János nyújtózkodott és felpödörte barna bajuszát, bimbót s a hirdetés felvirágoztatja az ipart s kereskedelmet. Tárjuk fel a kö­zönség előtt áruink jóságát, értessük meg, hogy annak saját érdekében áll azokat vásárolni és ha telepünkön megjelenik a vevő, tartsuk meg ígéretünket, váltsuk be szavunkat s akkor biztos a siker, melyre számítottunk. Ha gyenge az üzlet és várakozásaink nem teljesülnek, ne higgjük, hogy a hirdetésre hiába dobjuk ki a pénzt, mert ily felfogás mellett még a legrégibb czég is arra a szomorú sorsra juthat, hogy a modern eszközökkel dolgozó ifjabb nemzedék csakhamar túlszárnyalja. Ha a kereskedő, iparos elhidegül a hirdetés iránt, az üzlet visszamegy, úgy, mint a higany oszlopa leszáll, ha a levegő lehűl. Íme, gazdag tapasztalatai alapján így nyilatkozik egy milliárdos kereskedő, ki óriási vagyonát a reklámnak köszönheti. A késhegyig kiélesedett verseny nagy viharzásában legfőbb ideje volna, ha a kereskedőink s iparosaink is végre tuda­tára ébrednének annak, hogy az okos reklámnak mily kiaknázhatatlan előnyei­­ vannak s az ügyesen szerkesztett hirde­­­­tések által a maguk részére is megnyitnák­­ azon zsilipeket, melyekből szerencse és j­­ólét árad mindennemű üzletre. 1905. január 5. A szabadelvüpárt zászlóbontása. jegyző, a régi szabadelvüpárt nagyérdemű elnöke nyitotta meg rövid beszéddel. Megron­gált egészségére való hivatkozással jelentette be elnöki tisztéről lemondását s midőn lelkes szavakkal kérte a párt tagjait, hogy rendü­het­­len hűséggel ragaszkodjanak a szabadelvű párt zászlójához, felhívta, hogy válasszák meg a párt új tisztikarát. A gyűlés nagy sajnálattal vette tudomásul Stoll Gábor elnök lemondását s a szűkebbkörű bizottság javaslata alapján elnöknek nagy lel­kesedéssel Szabó Adolf nyug. erdőigazgatót, jegyzőnek pedig dr. M­eisz Ignácz ügyvédet választotta. Szabó Adolf lelkes éljenzések között fog­lalta el az elnöki széket. Hálás köszönettel fo­gadja, úgymond, a kitüntető bizalmat s kedves kötelességének tartja, hogy meghajolva a gyű­lés egyhangú óhaja előtt, az elnöki tisztet el­vállalja. Meleg szavakban emlékezik meg a volt elnök s a tisztikar kiváló érdemeiről s kéri a párt tagjait, hogy nehéz és felelősségteljes pozicziójában őt is ugyanazon odaadással támo­gassák. Nehéz időket élünk, mely kétszeresen kötelességünkké teszi az összetartást, hogy azt a zászlót, mely alá sorakozunk, diadalra is ve­zessük. Szabó Adolf elnök beköszöntőjét a párt nagy lelkesedéssel és éljenzéssel fogadta. Ezután a szabadelvű párt száztagú végre­hajtó bizottságát választották meg. Megválasztottak: Abrugyán Antal, Andron János, Berényi Izidor, Bernhardt Adolf,­Bányay József, Beregszászy Samu, Bálint Imre, Boda Gyula, Bátori Gusztáv, Bertalan Miklós, Blau Dezső, Berghammer Mihály, Lovag Berki Leó, Bátori Oszkár, Bajnóczy Sándor, Brebán Sán­dor, Dobróczky Alajos, Dergáts Sándor, Do­­roghy Ignácz, Égly Mihály, Feuerstein Manó, Fábián Lajos, Frenkel Dezső, Gábor Sándor, Gurnesevits Lajos, Galló Antal, dr. Gondos Mór, Gyöngyösy Gyula, Géresy János, Goldstein Adolf, Glaviczky Károly, Gitta Jusztin, Gaál Lajos, Harácsek Vilmos, Hunteszhagen Ödön. Impozáns gyűlés keretében alakult meg­­ újra 1. hó 2-án a nagybányai szabadelvű párt.­­ Az alakuló gyűlésen mintegy négyszázan­­ voltak jelen, úgy, hogy a megjelenteket a vá­­­­rosi nagyszálló kisterme alig volt képes be­ i­s fogadni. A gyűlésen városunk intelligencziája­­ igen szép számban volt képviselve, de tömege­sen részt vett azon a polgárság is, fényes jelét adva a szabadelvű eszmékhez való ragaszko­­­­dásának. Az alakuló gyűlést Stoll Gábor kir. kér­­i — Az ördög tudja! Bolond volt egész életében; fantaszta, barátom, fantaszta! Azt mondják, szép leány volt, de nem tetszett neki senki. Abban az időben, mikor ő hajadon sorba­­ jutott, Svarczenberg-dragonyosok feküdtek ezen­­ a vidéken. Igen vidám, mulatós katonák voltak, s csupa főrangú ember volt a tisztikarban. Egy­­ kapitány, valami gróf tette a szépet Mariskának.­­ Mondják, hogy volt köztük valami, mert mikor a dragonyosok tovább mentek, Mariska bánatba merült. Apja, anyja meghalt, egyedül maradt a gazdaságban, ami azóta asszony kézben züllik, fogy, mint a holdvilág . . . Mariska nem törődik semmivel, senkivel, él, mert nem tehet egyebet. Távoli rokonai annyi ezüst­ készséget örökölnek utána, amennyit még álmukban sem láttak. A mérnök a keskeny hátú széken kényel­metlenül érezte magát. Nyújtózott jobbra-balra, aztán egyszerre elaludt. Mariska bejött a szobába. — Elaludtál, fiam ? rebegte megilletődve Mariska, a mérnökre tekintve, aztán óvatosan rázogatni kezdte a vállát. János felébredt és körülnézett. — Kész az ebéd, gyertek! — monda Mariska. Vékonyra szeletelt vadpecsenye után czuk­ros süteményt hozott a vén szolgáló. Sovány ebéd volt, szinte szomorú. A befőttes üvegek tuc­atszámra vonultak fel. Müller János szomor­kásan nézett a nénire. — Borod nincs, húgom ? — Nincs, fiam, nálam nem dorbézolnak. I Lábán eladok mindent. Minek nekem ? Tudod, s kétszáz forint kiadásom sincs egy esztendőben. I Ha ruha nem kellene, olcsóbban is megélnék. Ebéd után a klavirhoz ült Mariska. Elme­ i­rengve lapozgatott a kották között, közben halk­­ hangon beszélt: — Régen nem zongoráztam, de a ti ked­vetekért mindent megteszek. A ferde Lidi fekete kávét hordott fel, Müller busán lehorgasztotta a fejét. — Hugóm, a Svarczenbergek indulóját tudod még ? - kérdé. Mariska nevetni kezdett. — Hogyne ? Akarod ? A billentyűbe csapott és amint játszott, egyszerre könnyek szivárogtak végig az arczán. A billentyűket verte és mindig jobban sírt. Az ajtón halk kopogtatás hallatszott. Egy melyette vén zöld dolmány és egy hófehér férfifő nyomult be az ajtón. Mariska felugrott. —_ Isten hozta, Pál ur. Be jól tette, hogy eljött. Éppen magán gondolkoztam. A hófehér Pál ur — szomszéd komposszes­­­szor, aki nemrég özvegyi sorba jutott és unal­mában délutánonkint meglátogatta Mariskát - szertartásosan meghajtotta magát. Sapkáját hóna alatt tartotta és hódolattal járult közelebb a klavirhoz. — Az indulót tetszik ? — kérdé szomorúan. — Igen, Pál úr, felelt élénken Mariska. Üljön közelebb, mit csinált azóta, hogy nem láttam ? Pál úr köhintett. — Szomorkodom, kisasszony. Mit csinál­hatnék? Szomorkodom. Müller János titokban intett. A hófehér Pál urat néztem, kopott zöld dolmányban és sárga szakállával, amint odaadással hajolt előre a klavir fölé és amint halkan mondá : „Nagyon szép, nagyon szép. Hát hogy van, Mariska ?“ És a fehér hajú leányt is néztem, amint fehér orózáját Pál úr felé fordítá és felelt: „Szeret­ném, ha maga is játszana valami zenét, legalább együtt játszanánk!“* * . * Alkonyodott és tovább utaztunk. Köd járt a tájon, és a lápban, amit meg­közelítettünk, lidérczfények tánczoltak. Csend volt, nyírségi csend. A faluk alusznak körül, az uriházakban a Svarczenberg-indulót játs­szák i klaviron. Krúdy Gyula.

Next