Nagybánya, 1908. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1908-07-02 / 27. szám

2 ■ »-T. ------------------. . —-fc— — 4—^-. i­­ NAGYBÁNYA 1908. július 2. meg kell állapítsa azt, hogy az illető birtok jövedelme megüti-e az érdekelt­ség legkisebb fokát. E tagokon kívül választ még min­den kamara saját belátása szerint bizo­nyos számú szakférfiút, kik a mezőgaz­daság gyakorlati vagy elméleti terén kitűntek. Ezekben ismertettük vázlatosan a törvényjavaslatot. Hogy mennyire szük­ségünk van reá, azt bizonyítja az, hogy a gazdaosztál­lyal egyfontosságú keres­kedő és iparos osztálynak már egy fél­századra visszatekintő hasonczélú intéz­ménye van. De ezen lokális szükségesség mellett ott áll az elmélet is. A társadalmi gaz­daságtan vizsgálva a nemzetfentartó kö­zép­birtokos osztály standard of life-ét, arra a konklúzióra jutott, hogy ez osz­tály a szervezetlenség folytán mindenütt fokozódó hanyatlásban szenved. Miután pedig a különben classe stérile­re a nem­zeti államnak nagy szüksége van, annak megerősítése első- és messzemenő köte­lesség. S valóban az összes államok siettek, hogy a szervezkedés munkáját befejezve az érdekképviseletre alkalmas intézményt alkossanak. Hazánkban is a megvalósu­lás stádiumába lépett e kérdés s a leg­nagyobb valószínűség szerint már a leg­közelebbi jövőben élvezzük a mezőgaz­dasági kamarák jótéteményeit. Azon jótéteményeket, melyek ered­­ményeképen elsősorban a társadalom gazdagsága fog jelentkezni s megvalósul a magántulajdon megerősítése, amely Lemaitre szerint egymást támogatva fog haladni. Számadás. A »Nagybánya« immár hatodik évfolyamát tölti be. Férfias önérzettel tekintünk vissza a lezaj­lott évek becsületes, gyakorta verejtékes, nehéz munkájára s önérzetünket növeli, hogy az a tábor, mely lapunk megindításakor körülvett bennünket, erősen megszaporodott. Pályafutásunk alatt a jóindulatnak, a rokonszenvnek, a támo­gatásnak annyi sokféle lekötelező megnyilatko­zásaival találkozunk, hogy meggyőződésünk csak megszilárdult: helyes az az út, melyen haladunk. Ezelőtt, már idestova hat éve, a hazafiság, igazság és munka hármas jelszavával bontottuk ki lobogónkat. Minden tettünket, minden törekvésünket e hármas jelszó irányította s fölemelt fővel mond­hatjuk, hogy kitűzött irányunktól egy hajszál­nyira sem tértünk el soha s hogy e hármas jelszó szolgálatában patyolat tiszta lobogónkat a legkisebb szen­ sem érte soha! Fiúi hűséggel, megalkuvást nem ismerő el­szántsággal és lángoló szeretettel szolgáltuk a magyar hazát s a mi édes szülőföldünket. Itt a végvidéken éber szemekkel állottunk őrt s ha­zafias szivünk egész melegével ápoltuk a testvér­népek testvéries békéjét, együttérzését s a kö­zös haza javára irányuló áldásos együttműkö­dését. Igazság, pártatlanság vezette minden sza­vunkat, minden tettünket. Az igazság védelmé­ben nem tántorított meg bennünket senki, semmi érdek, semmi melléktekintet. Az igazságért volt bátorságunk a szavunkat akkor is fölemelni, mikor a mi érdekeink hallgatást parancsoltak volna. Legjobb tehetségünkkel iparkodtunk azon, hogy e vidék gazdasági, kereskedelmi s ipari érdekeit szolgálhassuk, hogy részesei lehessünk ama nagy munkának, melynek czélja e vidék gazdaságának, kereskedelmének, iparának reor­ganizálása s minden erre vonatkozó mozgalom­ból, áthatva a legnagyobb ügyszeretettől, ipar­kodtunk kivenni a magunk részét. Az elmúlt évek számadásait e három pont­ban állíthatjuk össze. S hogy e három irányelv becsületes szol­­gálása a nagyközönség tetszésével, rokonszen­­vével találkozott, mi sem igazolja fényesebben, mint az a nagy, szinte példátlanul álló támoga­tás, melyben az olvasóközönség lapunkat ré­szesítette. Most csak ünnepélyesen megismételhetjük azt a programmot, mely lapunkat életre hívta. A hármas jeligét híven, becsületesen fog­juk szolgálni ezután­­ . Dolgozni akarunk foko­­­­zott erővel édes szülőféHűünk s ősi lakossága szellemi és anyagi érdekeinek fellendítésén, fel­virágoztatásán. E törekvésünkben erőt ad az a tudat, hogy nagyközönség áll mellettünk, mely súlyt ad szavunknak. Midőn az eddigi támogatásért, rokonszen­­vért és jóindulatért hálás szívvel köszönetet mondanánk polgártársainknak s a nagyközön­ségnek, kérjük jövőre is megtisztelő bizalmukat. A gyümölcsértékesitő részvény­­társaság. Julius 1. A gyümölcsértékesitő részvénytársaság ügyé­ben a részvényeseknek vasárnap tartott érte­kezletén döntő elhatározás történt, mely lehe­tővé teszi a részvénytársaságnak már néhány nap múlva történő megalakulását, úgy, hogy a társaság már ez évben is megkezdheti műkö­dését. A részvénytársaság eredetileg 1200 darab százkoronás részvény jegyzésére volt buzírozva, mely százhúszezer korona tőkebefektetést biz­tosított volna. Ez összegből egy igen tekintélyes summát vett volna igénybe a telekvétel egyrészt, másrészt pedig a gazdaközönség egy jó része, főleg a kisgazdák még mindig oly hallatlan és semmivel sem indokolható közönyösséget tanú­sítottak a részvénytársaság iránt, hogy remény sem volt arra, hogy a gazdaközönségen kívül álló körök bevonása nélkül az 1200 drb rész­vényt jegyezték volna. Számolni kellett tehát a beállott helyzettel. A már elért eredményt, — ezideig mint­egy 576 drb részvényt jegyeztek, — sem leki­csinyelni, sem pedig koczkára tenni nem lett volna czélszerű, a megoldásnak tehát más mód­ját kellett keresni, mert abban is tisztában le­hetett mindenki, ha a gyümölcsértékesítő rész­vénytársaság megalakítása most sem sikerül évekig tartó vajúdás után, úgy ez ideát örökre eltemethetjük. Örömmel jelentjük, hogy a modus viven­­dit sikerült megtalálni. A vasárnap tartott értekezleten Szabó Adolf elnök részletesen beszámolván az eddig elért eredményekről, bejelentette, hogy a nagybá­nyai részvénytakarékpénztár a részvénytársaság czéljaira szükséges lelket közvetlenül a vasúti indóház mellett teljesen ingyen hajlandó a tár­saságnak átengedni; a városi takarékpénz­tár pedig úgy támogatja a részvénytársaságot, hogy a telep mellett építendő közraktárak pin­­czéit s esetleg a raktárak egy-két lokalitását szintén ingyen bocsátja a részvénytársaság ren­delkezésére. A pénzintézetek ez áldozatkészsége folytán a jegyzett részvények összegéből egy nagy tőke felszabadul, úgy, hogy a részvény­­társaság már 600 részvény jegyzésével, vagyis hatvanezer korona tőkével a sikeres működés minden reményével megkezdheti működését. Az elnök ez előterjesztését a részvényesek nagy lelkesedéssel vették tudomásul s egyhan­gúlag elhatározták, hogy a részvénytársaság már 600 részvény jegyzése után megalakul s egyben felhívják a részvényeseket, hogy a jegyzett rész­vények 40 százalékát 8 nap alatt a nagybányai legtávolabb részéből jöttek imádói, hogy letegyék elismerésük koszorúját világhódító lábai elé. Ám Hokote büszke és uralomra vágyó volt. — Hát miért tanultam meg nagy fáradság között napfényes országunk legszebb dalait és tánczait, ha azt minden emberek között a leg­­­hatalmasabbnak, magának a császárnak be nem mutathatom ? Meg akarom őt hódítani, el fogom szakítani vetélytársnőmtől! A következő napon Nisi —yatsu várába viteté magát, hol engedelmet nyert a császár előtt megjelenni. — Nagy császárom! Én vagyok Hokote, birodalmadnak ünnepelt táncosnője. Adj enge­delmet, hogy bemutassam magas személyed előtt is művészetemet, amelyért bolondul egész orszá­god férfi népe. A mikadót nem hatotta meg Hokote szép­sége s haragosan fordult felé: — Mi jogon mertél elém jönni ? A táncos­nők csak úgy jelenhetnek meg előttem, ha hiva­tom őket. Téged ki hívott? Legyen a te szép­séged világraszóló, légy te bármilyen csodás, Givaut meg nem közelited soha. Távozz! A kemény szavak hallatára Hokote elhagyá a termet. De Givau megsajnálta s­ora felé fordulva, kérlelte őt: — Légy nagylelkű és bocsáss meg neki. Hisz láthatod, milyen fiatal, nem tudhatta, hogy magas személyed előtt hogy viselkedjék. Láttad, hogyan teltek meg éjsötét szemei kön­nyel, hogyan borította el arczát a pir s milyen fehérek lettek gránátpiros ajkai. Hivasd vissza uram s engedd meg neki, hogy tánczoljon. Kumorit meghatotta a könyörgés, s vissza­­hozatta Hokotét. Vidáman szökdécselve sietett vissza a kis Pierette a császár elé. — Köszönd meg először Givaunak, hogy még egyszer itt állhatsz és most mutasd be a művészetedet. Hokote meghajtotta magát s megütötte hár­fáját. Egy régi ős melódia töltötte meg a termet. Régmúlt időknek dicsősége sugározta be a lel­keket. A dal a császárokat dicsőítette. A hall­gatók szinte félálomba merülve csodálták művé­szetét. Hokote egyre a császárt nézte. Majd félre­téve hárfáját, tánczolni kezdett. Sejtelmes, lágy, meseszerű költemény volt a tánca. Finom, át­tetsző, mint a pókháló, mint a nagy szobrászok alkotásai.Termete ingott, mint a nádszál szemeit félig lehunyva, csak bársonyos pilláit mutogatta. Ragyogó volt, mint a Vénus csillag s ködszerű, mint az álmok istennője. A császár táncz közben felállott s merően nézte. E közben Hokote befejezte művészetét s távozni készült. radjon.De a császár állhatatosan kérte, hogy ma­— Ha Givau miatt akarsz menni, úgy én őt azonnal elbocsátom! — Nem! Azt nem akarom. Te egy napig sem tudnád őt nélkülözni s én nem kívánok neked fájdalmat okozni. A császár azonban le­ült s megírta Givau elbocsátó levelét. Givau számított a válásra, ám mégsem gon­dolta, hogy az ily közel legyen. A búcsú ideje az ősz. Amikor elviritott a rózsa s oda van a nyár. Mikor vége a csillagvilágos éjszakáknak, vége a szerelmes nyárnak s elfonnyadt rózsák, lekonyult virágok hirdetik a tűnő ifjúságot. De most nyár van, szerelmes, forróvérű nyár. Most nagy fájdalmat okoz az, ha el kell hagyni­­ a fa árnyékát s a forrást, mely felüditett és megvé­dett. Ekkor irta Hokote: Melengető hő nyári sugárba Pompába feslik mind a virág, BENZINMOTOROK, GŐZSÖK0MOBILOK, UTIMOZDONYOK, GŐZCSÉPLŐGÉPEK, ARATÓGÉPEK, „LOSONCZI DRILL“ VETŐGÉPEK, RELICZAI ACÉLEKÉK, TELJES MALOMBERENDEZÉSEK, stb. STB. kívánatra szívesen küldünk árjegyzéket és költségvetést. A MAGYAR KIR. ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRÁNAK VEZÉRÜGYNÖKSÉGE, BUDAPEST V., VÁCZI-KÖRÚT 32.

Next