Nagybánya, 1912. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-04 / 1. szám

2 NAGYBÁNYA 1912. január 4. kennyerünket — kötelesek a máramaros vármegyebeli zsidóknak vagy a felső­magyarországi tótoknak a templomépi­­tési költségeihez hozzájárulni, egyáltalán nem tudjuk megérteni. Ha valahol nincs templom és nem tudnak olyat saját erejükből építeni, hát ne épisenek, imádják az Istent a szabad ég alatt, vagy pedig egy magánházban, forduljanak segélyért vármegyéjükhöz és az államhoz, de ne terheljék meg embertár­saikat oly terhekkel, aminőt ezek ki nem bírnak. Hiszen ugyanezen jogczímen igaza volt azon kökényesül embernek is, ki a napokban könyöradományért járt e so­rok írójánál s midőn azt mondottam neki, hogy csak a múlt hónapban volt itt s majdnem minden hónapban meg­fordul városunkban, mikor azt mondotta, hogy most azért jött, mert váltótörlesz­tése van. A könyöradományok gyűjtésének az áradatával szemben alig tudunk védekezni s sajnálattal látjuk, hogy e téren a felsőbb hatóságok is igen helytelen útra téved­tek, amidőn az ország minden segítő akczióját, minden könyöradom­ány-gyűj­­tőivét a legmelegebb ajánlással küldik meg az alsóbb hatóságoknak a gyűjtés eszközlése végett. Ne értse félre sorainkat senki! Ott, hol országos kötelesség parancsolja, hogy megnyissuk tárczáinkat, bizonyára tel­jesíteni fogja mindenki kötelességét, de hogy oly gyűjtésekben, és adakozások­ban particzipáljunk, aminek kielégítésére még a lokálpatriotizmus keretei között is erőtlenek vagyunk, s azt már tőlünk senki sem kívánhatja. S a sok-sok könyöradomány-gyűjtés­nek az lesz a vége, ha már ez a vég eddig is be nem következett, hogy az agyonzaklatott polgári társadalom állig begombolkozik még azokkal szemben is, akik pedig igazán nemes és támogatásra méltó czél érdekében nyújtják ki feléje a kezeket. Az akáczfa tenyésztése Nagybányán. — írta: Bálint Imre városi erdőtanácsos. — Január 3. Ezelőtt két évvel Szabó Adolf ny. m. kir. erdőigazgató, városi képviselőtestületi tag ar Nagybánya sz. kir. r. t. város képviselőtestüle­téhez azt az indítványt terjesztette elő, hogy a város Bérezés­ erdejében, a bányaművek köze­lében bányafa termelése czéljából az ákáczfát a város honosítsa meg és az átalakításra váró erdőgazdasági üzemtervekben az ákáczot, mint tenyésztendő fanemet vegye föl. Az indítványozót indítványa megtételekor természetesen a legnemesebb intencziók vezették, különösen az akáczfának már 20—25 éves ko­rában épületfának, táviróoszlopnak, bányafának, szőlőkarónak, szerszámfának, kerékgyártófának stb. és kitűnő tűzifának a legelőnyösebben al­­kalmazhatása miatt. Az indítvány tudtomon kívül keletkezett, nem is volt a képviselőtestületi közgyűlés tárgy­­sorozatán s így ez reám­ nézve meglepetés volt. Mindamellett is kijelentettem a közgyűlé­sen, hogy az akáczfa az Alföld, különösen a ho­mokos talaj fája, a laza, száraz (nem nedves) talajt szereti, ott vígan tenyészik és gyorsan nő s tényleg 20—25 éves korában a fentebb em­lített czélokra kiváló tartósságánál és nagy tűz­­erejénél fogva nagyon alkalmas, azonban a mi­­ kötött, nedves agyagtalajunkra, a hegyvidékre­­ nem való, mert itt ha tenyészik is, csak lassan nő, inkább kínlódik s igy a kitűzött fenti czélt­­ vele el nem érhetjük. A mi fánk ezen a he­­­­gyes vidéken, a kötött agyagtalajon épület- és­­ bányafának a tölgy, szerszámfának a kőris, szil,­­ juhar és tűzifának a bükk és gyertyán. Az indítvány mindamellett is határozattá­­ emeltetett s természetesen kötelességemnek tar­tottam próbaképpen annak meg is felelni és a borpataki védkerületben, a Várhegy és Jósika­­hegy kopár, meredek déli és délnyugati lejtő­­j­­én — amely már vuczfenyővel be volt ültetve,­­ de nagyon gyengén vegetált — a luczfenyő­­i csemeték között kés...tett, jól megművelt és oda­hordott erdei földdel javított foltokba az előirt szabályok szerint akáczmagot vetettem. Nagyon szépen kikelt a mag, fejlődött is a csemete, amig az odahordott erdei földből tartott, de az­­­­után — mint előre tudtam — csak sinlődött, 1 pusztult. Erről az eredményről egy erdészeti bizott­­­sági ülésen az indítványozó által feltett kérdésre be is számoltam azzal a további ígérettel, hogy a csemeték fejlődését figyelemmel kísérem, de sikert nem jósolhatok. Az 1911. év nyarán megjelent Vadas Jenő selmeczbányai erdészeti főiskolai tanár, m. kir. miniszteri tanácsos urnak a szakemberek által várva-várt kiváló könyve: Az akáczfa mono­gráfiája, különös tekintettel erdőgazdasági jelen­tőségére. A kiváló művet, bár magam is szándé­kozom szakkönyvtáram részére megszerezni, indítványozó szaktársam hálára le kötelező előzé­kenységgel adta át tanulmányozás végett a hatá­rozattá vált indítvány felkarolása czéljából. Nem ismeretlen a t. közönség előtt, hogy én is ott születtem, ahol az ákáczfa, úgyszólva, az egész világon a legszebben díszült, a Nagy­­alföldön. Azt hiszem, joggal elmondhatom, hogy az akáczfa volt az első erdei fa, amelyet meg­pillantottam és összes kiváló tulajdonságaival együtt ismerni tanultam. Az erdészeti főiskolái­ menetelem idejé­ből ismertem már néhai Illés Nándor m. kir. főerdőtanácsos „Futóhomok megkötése” czimü művét, amely leginkább az akáczfával, különö­sen mint a futóhomok megkötésére legalkalma­sabb fával foglalkozik. Így ez a munka, valamint további tanul­mányaim, a szakirodalom azt a meggyőződést megerősítette bennem, amit az ákáczfa termő­helyére nézve a sokszor említett indítvány meg­tételekor az ákáczfára nézve tápláltam. A legnagyobb érdeklődéssel vettem tehát a kezembe Vadas Jenő m. kir. miniszteri taná­csos, erdészeti főiskolai tanár úr kiváló művét s elsősorban, hiszen épen a könyv elején is van, az ákáczfa tenyészeti, termőhelyi viszonyaival foglalkoztam. Ott pedig — nagyon röviden kívánok a kiszemelt rés­szel foglalkozni — a következők foglaltatnak: (A 3. lapon.) »A hegység klimatikus vi­szonyainál fogva nem felel meg az ákácz te­nyészetének•* .. . »a zord és nedves klíma vet gátat az akácz megfelelő tenyészetének .. .« (A 4 lapon.) »Származása és eddigi elter­jedése rávall a melegebb klímát kedvelő fafajra. Ezért érzi jól magát Alföldünkön és megfelelő viszonyok mellett mindenütt a szőlő és szelíd­­gesztenye tenyésztésének határáig ... de olyan növekvésü erdők létesítésére, mint az enyhébb éghajlat alatt, ezeken a helyeken azonos talaj­viszonyok mellett sem lehet számítani.« »...hol a szőlő, illetőleg szendgesztenye meg nem terem, az akácz megfelelő tenyésztésével sem boldo­gulunk. Jó tenyészetének második fő feltétele a meleg, könnyű, laza talaj s ezt csakis a me­llszemérmes, hogy el ne árult volna még egy titkot: a plakát alatt vers is van, amelyet a kuruc költészet egyik gyöngyéből ő formált át elmésen, ötletesen, így hangzik: Vitéz! Hol a tarisznyád? Vedd elő a pogácsát: Zsindely pattog, hull a nád — Süthetünk ma szalonnát. Sándor Ferkó kedvesem — Add ide a meg­gyesem! Harcz után ha szomjazom: Az áldomást megiszom. Vágvár város községének érdeklődését ter­mészetesen a végletekig csigázta föl a szerkesztő ur lelkes tárczája. Lusztig­ur, a Vak Bottyán meggyesének immár boldog tulajdonosa, alig győzte az érdeklődőket megnyugtatni, hogy Vág­vár sem lesz kénytelen nélkülözni a szenzácziót. Jönnek ide is plakátok. Lusztig­ur egyelőre még a pult mögött ál­lott és onnan elégítette ki vendégei igényeit, amely igények hat és tízfilláros alkoholmennyi­ségben kulmináltak. Délelőttönkint azonban el­látogatott már Lusztig úr a vágvári hotel söröző­asztal társaságához is, amely a város intelligen­­cziájának legjobbjait gyűjtötte egybe és elnöke Kolonics a népszerű tanácsos volt. Magát az asztaltársaságot Bernard Shawnak is díszére váló öngúnnyal és némi intimus jeleggel Részeg disz­nók asztaltársasága-nak nevezték. Ez a város legszeparáltabb testülete volt, innen intéződtek el a városháza ügyei. Ebben a disztingvált úri társaságban jelent meg — és mondanom sem kell, teljes joggal tette ezt — Lusztig Jakab. Ha nem Kolonics tanácsos hívta volna ide és Kolonics nem lett volna Kolonics, a város esze, a polgármester koronázatlan főnöke, Lusztig urat nyilván erő­szakkal távoítják el. Kolonics azonban a tizen­negyedik korsó után így szólt: — Egész jóizü fiú a zsidóka. Most az ő hordó söre következik. A huszadik korsónál Kolonics letegezte a zsidókat, aki ismét nagyon jóízűen visszategezte. A tanácsos azonban már sokkal kevésbé tekin­tette jóizünek, amikor Lusztig ur másnap a kor­zón is igy kiáltott rá: — Szervusz tanácsos úr, jó reggelt ! Ez sok. De mit lehessen tenni ellene? Sem­mit. Nyolczszáz korona baráti kölcsönt nem lehet csak úgy a mellényzsebből visszafizetni. A brúder szóval visszavonhatatlan: Lusztigból kell em­bert, sőt urat faragni. És mit meg nem tud csi­nálni egy Kolonics, ha akar? — Különben is a parvenü, mondta magá­ban, a legtanulékonyabb állatja az atyaúristennek. Úgy Í3 lett. Lusztig Jakab csaknem magá­tól tanulta meg az úri tempót. Hónapok, sőt he­tek múlva olyan gavallér lett belőle, hogy Ko­lonics teljesen meg volt vele elégedve. Más szempontokból is. A kedves és szeretetreméltó meggyesből ömlött a pénz és a tanácsos ur le­tagadhatatlan nonfalanszszal tudta a baráti szí­vességek utján tovább segíteni Lusztig Jakabot. Kolonicsnak is kényelmesebb, szebb volt így az apró szívességek dolga. Ő ugyan liberális gon­­dolkozású férfiú volt, de amikor Lusztig kereszt­apjának kérte föl (mert hát erre ugy­e mégis csak szükség volt?), akkor mindössze kétezer koronával növelte a rokoni köteléket szilárdító bizalmi összeget. A gondolatot, hogy névmagyarosításra volna szükség, megint az intelligens Lusztig Jakab ve­tette föl és dicséretére legyen mondva, igazán önzetlenül. Maga a gondolat nem is ütközött Ko­­lonicsnál ellentállásba. Szinte szégyenlette el­fogadni barátjától azt a pár száz koronát, amit útiköltségül felajánlott, de végre is a magyaro­sítás sürgős volt. Pestre kellett utazni s mindez pénzbe kerül. Hanem amikor a tanácsos úr meg­hallotta, hogy milyen nemes és szinte szentsé­­ges névre vetette ki galád hálóját Lusztig ur, akkor valósággal fölháborodott. — Hogyan, te Lusztig Jakabból Bottyán I. János akarsz lenni ? No hát, jó barátom vagy, de ez mégis disznóság. Szörnyű disznóság. A főváros központján. Villamos megálló. 10 percz a központi és a nyugati pályaudvar­hoz. 80 legmoderneb­ben berendezett szoba Augusztus hó 1-én megnyílt az Edison­ Szálloda Budapest, VII., Hársfa­ utcza 59. sz. (Király-utcza sarkon.) Tulajdonos : POLLÁK JÓZSEF. Hideg és meleg víz­vezeték. Központi fű­tés, villanyvilágítás. Figyelmes kiszolgálás értekezés minden mo­dern nyelvben. Szoba árak 3 koronától! :

Next