Nagybánya, 1912. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1912-07-04 / 27. szám

2 félszeg nevelésre, az akaratnevelésnek, a jellemképzésnek hiányára, ráczáfol a lépten-nyomon ismétlődő diákanarkiá­­val, az éretlen, kiaszott és agyonélt diák­­arczokkal s a megdöbbentő számban felszaporodó öngyilkosságokkal, melyek immár valódi rákfenéjévé lettek társa­dalmunknak. Félre a szabadgondolkodás, a tudo­mány nevében űzött szélhámoskodással! Nekünk ifjúság kell, jellemes, nemes szivü ifjúság, mely Isten nevéből gúnyt nem űz, az oltárokat nem rugdossa föl s büszkén esküszik a hazaszeretet lobo­gójára. Amely ifjúság ismeri a kötelesség­érzetet s meg tudja érteni azt a hivatást, melyet tőle a nemzeti jövő vár. Ne arra neveljük gyermekeinket, hogy urak legyenek, hanem hogy nagy lelkek legyenek, akik az élettel képesek megküzdeni, akik a nemzeti szent ha­gyományokat, az igazi művelődés oltá­rait szolgálják akár kérges tenyérrel, akár szellemi tevékenységgel. Amikor a nemzetközi, forradalmi és hazaellenes irányzatok mind vakmerőb­ben ütik fel fejüket, akkor fokozódó szüksége van államnak, nemzetnek egy­aránt hitben és erkölcsben nevelt, tör­vényt és tekintélyt tisztelő, hazájához hű polgárságra! Ha a polgárság sorai megdőlnek, a haza is elveszett! NAGYBÁNYA 1912. julius 4. A nagybányai országos kép­­kiállitás. Julius 3. A nagybányai országos képkiállitás napjai bizonyára piros betükkel lesznek följegyezve Nagybánya város annaleseiben.­ Valóságos ünnep­napjai lesznek ezek nemcsak városunknak, ha­nem mindazoknak, kik a művészeiért lelkesedni tudnak, kik igaz gyönyörűséget találnak a mű­vészi ihlet, az örök poézis, az életre hívott szép megnyilatkozásaiban. Valahányszor a nagybányai festőkolónia a fővárosban kollektív kiállítást rendezett, mind­annyiszor óriási nagy érdeklődés nyilvánult meg e kiállítások iránt s e kiállításokról a legnagyobb elismerés és dicséret hangján írtak nemcsak a művészeti folyóiratok, de az egész fővárosi sajtó is. Művészeti körökben úgyszólván fogalommá vált a »nagybányai« jelző s a mi festőkolonián­­kat semmivel sem karakterizálhatjuk jobban, mint a »nagybányai« szóval. S hogy ez így van, az a mi festőkoloniánk érdeme, dicsősége, mely senkit sem utánozva iskolát teremtett s a maga törte új csapásokon halad Csak természetes, hogy az érdeklődés hatvá­­nyozottabb mértékben nyilvánul meg az első országos kiállítás iránt, melyet most a festő­­kolónia városunkban rendez s amelyen képvi­selve lesznek mindazon neves festőművészek, kik a lezajlott tizenhét év alatt a kolóniának tagjai voltak, vagy azzal kontaktusban állottak E kiállítás, melyen mintegy 700 -800 kép kerül bemutatóra, rektrospektive fogja bemutatni a kolónia múltját, fejlődését, megizmosodását. Ennek az országszerte megnyilatkozó nagy érdeklődésnek fokmérője az is, hogy Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter úgy nyilatkozott Csaba Adorján főispán előtt, hogy a nagybányai országos képkiállítást sze­mélyesen óhajtja megnyílni, hacsak valami le­küzdhetetlen akadály közbe nem jő, de még ez esetben is kilátásba helyezte, hogy feltétlenül időt fog szakítani magának a kiállítás megtekin­tésére. Mi a nagybányai országos képkiállításhoz a legszebb reményeket fűzzük és szinte értékel­hetetlen az az erkölcsi haszon, ami e kiállítás­ból városunkra háramlik De Nagybánya a múl­takban s a kiállítás rendezése körül hozott ál­dozataiért is kárpótolja lesz. Hiszen tulajdon­képen e kiállítást is a közoktatásügyi kormány közvetett utón nyilvánított óhajára rendezzük, ki a festőkolonia állami szubvenczionálását attól tette függővé hogy előbb a festőkolonia műkö­dését s irányát szeretné megismerni. A képkiállitás ügyében dr.­­ Makray Mihály polgármester és Thom­a János festőművész a napokban Budapesten időztek s ez alkalommal tisztelegtek a közoktatásügyi kormánynál is. Gróf Zichy János kultuszminiszter épen vidé­ken időzött s helyette Balogh Ödön államtitkár fogadta rendkívül szívélyesen a küldöttséget, ki szintén kijelentette, hogy a miniszter személye­sen óhajtja megnyitni a képkiállítást s csak rendkívüli akadályoztatása esetén fogja őt egyik államtitkár képviselni. Dr. Makray Mihály polgármester eljárt a vasúti kedvezményes jegyek ügyében is s tekin­tettel a várható nagy idegen­forgalomra, 5000 drb kedvezményes vasúti jegyet kért a kiállí­tást látogatók részére. Nincs kétség benne, hogy a város e kérelmét kétséggel teljesítik. A kiállítás anyaga már jórészben együtt van a Műcsarnok helyiségében A budapesti képek összegyűjtése rendkívüli fáradságos munka volt s ezt a munkát Ferenczy Károly festő­művész és Takács Zoltán, a Szépművészeti Mú­zeum titkára végezték eléggé meg nem hálál­ható buzgalommal. E munkában nagy előzékeny­séggel sietett segítségekre a Műcsarnok vezető­sége is. Az összegyűjtött igen tekintélyes anyagot Takács Zoltán fogja útnak indítani Nagybányára s ugyanakkor ő is Nagybányára fog érkezni. Itt említjük meg, hogy a nagybányai képek összegyűjtése is serényen folyik s a rendező­­bizottság fölkéri azon magántulajdonosokat, kiknek birtokában nevesebb festőművészektől képeik vannak, de azokról a bizottságnak tu­domása nincs, hogy ezt a bizottságnak bejelen­teni s képeiknek megtekintését lehetővé tenni szíveskedjenek. A kiállítás megnyitása, mint ismeretes, e hó 15-ére volt tervezve, azonban e határidőt a közbejött akadályok miatt ki kellett egy-két héttel tolni. A kiállítás ünnepélyes megnyitása 1. évi augusztus hó elsején lesz. E határidőt főleg az tette szükségessé, hogy az amsterdami kiállításról a képek még nem érkeztek vissza s a lehetetlenséggel határos, hogy e képeket július 15-re meg lehessen kapni a nagybányai kiállításra. Mi örülünk a megnyitási határidő kitolásá­nak, mert városunkban a kongresszusok leg­többje augusztus második felében fog lezajlani egész pazar sorozatával. Palotában lakott, lakáso­kat, fogatot tartott, fürdött a pezsgőben, játszott a lóversenyeken, a kis erszény tartalma azonban teljes épségben maradt mindig. Jó darab ideig pompásan érezte magát, hiszen mindene volt, a­mit csak kívánhatott, s ráadásul annyi jóbarátja, hogy udvart tarthatott magának, mint valami fejedelem. Olyan tékozlást művelt, hogy egyszer már a rendőrség figyelmét is felkeltötte vele, de az aranyai valódiak voltak, az élete pedig makulátlan, semmit sem süthettek ki ellene. Hanem egyszer . . . egyszer rája jött a csömör. Kezdette unni a jólétet, unni a fényt, a mulatságot és különösen a barátait. Eszébe jutott, hogy mikor szegény legény volt, egy barátja sem volt. A gyomra is megsínylette a sok dáridót, aludni meg egyáltalán nem tudott. Az éjszakái rettenetes hosszúkká lettek és ezek a hosszú éj­szakák tele voltak rémekkel. Sötét gondolatok egész ádáz raja tört rá és egész testét ellepte az izzadtság. Örökké a kínszenvedésekre gondolt, a­melyek szegény eladott lelkére várnak és a hajnal úgy találta sápadtan, verejtékes homlokkal, mélyen beesett szemmel. Égette az ördög pénze, menekedni szeretett volna. Sóvárogta vissza a nyomort, az éhséget. De hasztalan próbált mindent, a bugyelláris nem ürült, akárhányszor szedte ki belőle az aranyakat. Végre egy utolsó próbára szánta el magát. Elment a templomba Félve osont be és meg­húzódott egész hátul a koldusok között. Imád­kozni is szeretett vo­la, de nem merészelt, ha­nem mikor a sekrestyés jött a persel­lyel, kimar­kolta a tárcza egész tartalmat és a perselybe dobta. De az aranyak, mintha a perselynek feneke se lett volna, kihullottak, a földre estek mind az utolsóig. Csodálatos képen ezt senki más nem vette észre, de Zsibrik látta és szeme kimeredt a rémülettől. Egész testében reszketve surrant ki az Úr házából és mohón húzta ki az erszényét. Benne volt az arany hiánytalanul. — Nincs mentség ! — dadogta fakó ajakkal és másodszor is elismételte magában : — Nincs mentség! Nyár volt, mégis rázta a hideg. Szinte fél­őrülten hódorgott egész nap az utczán és mire beállt a sötétség, gyökeret vert lelkében a végső elhatározás: — Ez az élet igy nem élet tovább. Inkább teljék be a végzetem. Meghalok. III. Ment a Margithidra, hogy a Dunába vesse magát. Megrokkant testtel járt föl és alá a kő­­koronás oszlopok között, mialatt lelkében fiatal élete még egyszer tusára kelt gyilkos kétségbe­esésével. De már a korláthoz lépett, mikor észre­vette, hogy közvetlen mellette egy nőalak hajlik át azon, nyiván azzal a szándékkal, hogy átvesse magát rajta. Épen csak annyi ideje volt, hogy megragadhassa a karját. Az öngyilkosjelöltt hátrafordult. Fiatal, szép leány volt, sápadt arczából szinte kivilágított gyönyörű két fekete szeme. — Mit akart, boldogtalan ? — kérdezte tőle Zsibrik az izgatottságtól reszkető hangon. — Meg akart halni? A leány egy darabig nem tudott szóhoz jutni, de azután tompa, de elszánt hangon felelte: — Igen. Zsibrik nagy megindultsággal nézte a bol­dogtalan szép gyermeket. — Ilyen fiatalon, ilyen szépen, miért? — Mert az életem nem élet. Csupa nyo­morúság. Fiatal vagyok, és ön mondja, szép is vagyok; de mi gyönyörűségem van mindebben? mely hatalmas erejű gyógyvizével a köszvény, csúz, valamint minden re­ u­antik­c­­s Toántalmas sriáil csodás gyógyulá­sokat eredményezett. — A gyógyfürdőt, mely Molcsány Gábor ny. erdőtanácsos tulajdona, a jóhirü Ibv £arosám.-czég' vette kezelésbe, azt teljesen újonnan berendezte s ‘tocoleg'á.Tz-al Jártta © 1. A legkitűnőbb italok, hideg ételek, meleg konzervek minden időben a legolcsóbb árakon kaphatók a bodegában. A kiránduló közönség rendelkezésére nagy fedett mulatót rendeztek be. Lakószoba egy napra fűtéssel 2 korona. ------- ■ -. '- — : ==- I. oszt. fürdő 1 korona, II. oszt. fürdő 80 fillér. —.— .......zzz:--------

Next