Nagybánya, 1915. július-december (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-07-01 / 26. szám
SCHI. évfolyam, 1315. júilivil hó 1. F< * NAGYBANYASG-fasss^m, •X Á.ieSA.ID-A.Xj^CI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 1 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik jisimlen héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi út 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések fölvétetnek Kovics Gyula könyvkereskedős üzletében is. Az orosz kéz Romániában. Junius 30. Most, hogy a román nacionalisták is felhívással fordultak a román néphez, melyben hangzatos frázisokkal egy csaásra szeretnék megnyerni a nagyon is kijózanodott közvéleményt a központi hatalmak ellen indítandó háborúra, nem lesz érdektelen, ha dr. Moldován Gergely egyetemi tanár, a romániai és magyarországi románság politikai és kulturális kérdései egyik legalaposabb ismerőjének most megjelent könyvéből ismertetjük azt az aknamunkát, melyet az orosz kéz Romániában végez. Dr. Moldován könyvének hangja az első oldaltól az utolsóig higgadt, megfontolt és átgondolt. Minden mondata a történelemben gyökerezik és a történelem alapján bizonyít. Ezt a könyvet el kell olvasni minden magyarnak, de el kell olvasni minden románnak is. Az orosz kéz Romániában mindenkor átkos, irtó munkát végzett. Ezzel tisztában volt minden időkben nem egy román fejedelem és nem egy román politikus. Károly román király, a független román állam megteremtője szóval j és írásban is mindenkor hirdette, hogy : a független királyságnak csak egy veszedelme van, mely mint damokleszi kard lebeg felette és ez az orosz ideál. Ez az orosz ideál az, mely Romániában annyi bajt idézett fel és nem egyszer végpusztulás elé állította ezt a virágzásra és fejlődésre érdemes dunai államot. Amióta Nagy Péter cár kimondotta, hogy Oroszországnak hatalma öregbítéséhez szüksége van Konstantinápoly birtokára, azóta ez a veszedelem egyre ott kereng Románia ege felett. Mert Oroszországnak célja eléréséhez szüksége van Romániára. A cárizmus mindenkor elég szemérmetlen volt, hogy ezt pillanatig sem tagadja. Ámde hogy könnyebb legyen célját elérni, medve létére a róka furfangjához folyamodott Romániát úgy akarta magának megbérezni, mint tette azt Lengyelországgal, Georgiával és Krimiával. Felszabadítást, az idegen uralomtól való függetlenítést ígért neki, természetesen orosz védelem alatt és arra számított, hogy ha majd Románia a szárnyai alá került, akkor •j > aztán karmaival is belecsap és soha többé nem ereszti el Katalin cárnő, ez a földéhes, telhetetlen, buja uralkodó asszony volt az első, aki Románia ellen megtette a kezdeményező lépést. Konstantinápoly elfoglalása ugyan a törökökkel szemben való hódítás, de az ulikiszporushoz Románián át vezet. Azért tehát a cárizmusnak az volt elsősorban a célja, hogy a román fejedelemségekre tehesse rá a kezét. Ezerhétszázhatvankilenctől kezdve különböző időszakokban hatszor szállották meg az oroszok a fejedelemségeket s erre mindig különböző ürügyeket találtak. És mint a jelenben, úgy a múltban is mindenkor akadtak Romániában muszkavezetők, bojárok és politikusok, akik készek voltak a cárok szekerét tolni. Igaz, hogy ezt nem merő idealizmusból tették, igaz, hogy nem lehet őket önzetleneknek nevezni, mert mindig megkapták érte a jutalmukat és mindig hasznot húztak belőle. Az oroszok sohasem vonultak ki önként a román területről Mindig valamely rajtuk kívül álló körülmény kényszerítette őket arra. Azonban sohasem mondtak le végcéljukról és minden kivonulás után lesték az alkalmat, hogy minél előbb újból betörhessenek A hat megszállás után megkíséreltek még egy hetediket is és ez már a legújabb időben történt meg. Mikor Cuza fejedelem megbuktatása után Romániában a Hohenzollern Sigmaringen-házból származó Károly lett az oroszok akaratának ellenére Románia fejedelme, személyében az oroszok nagy akadályt láttak terveiknek. Azonban nem csüggedtek és elkövetkezett az ezernyolcszázhetvenhetedik esztendő, mikor azt hitték, hogy ismét ütött órájuk. Az oroszok azzal az ürüggyel kezdtek neki munkájuknak, hogy fel kell szabadítaniok a balkáni hisorsosokat, a tulajdonképeni cél ellenben az volt, hogy a felszabadítandó népek felett uralmukat megalapítsák, az orosz tekintélyt a Keleten helen állítsák, a Márvány tenger szorosait és azokkal egyetembeni Konstantinápolyi birtokukba kaparitsák. Az oroszok nem törődtek a párisi szerződéssel, mely az egyesült román fejedelemségeket az európai államok védnöksége alá helyezte. Károly fejedelem- A „Nagybánya“ tárczája. Üzenet a fogságból* Beszélgetnek az orosz állomáson A magyar hős, az orosz szanitész; A magyar hősre bús rabsága vár most, De a lelke szabadságot idéz: * Te oda mégy, ahol én otthon voltam, Ahol dalolnak az akácfák, — Mond meg nekik, hogy rabon, élve, holtan imádja őket az öreg diák. Mond meg nekik, ha véletlen megállnál régi paloták boltive alatt, az öreg diák értük ment a harczba s rabságiban a szive megszakad. Mond meg nekik ha szénarendet gyüjthesz tiszteltet mindent az öreg diák, Akit megvédett — magyar amulett ez — vérben, tűzben a muskátlivirág . . . Ba álmodok — és ringó rónaságon Száll át a lelkem, — oly boldog vagyok . . . Tudom, a sorsom nem szabad, hogy fájjon, bár nyomorult és súlyos rabigámon éjszakánként a csend sírva gagyog. Tudom, sorsom volt küzdeni és halni s ha már keserű fogság lett a részem, akkor se szabad gyengeségbe esve engednem, hogy a hitem elenyésszen ! * Én oda megyek, ahol nincsen álom, hol más az élet és más a világ. De lelkemmel onnan is megtalálom és hazám fölött tündökölni látom: a diadalmas, büszke glóriát. — tudom — aczélos, tüzes, szilaj erejével, — amit Árpád apánktól örökölt, — a magyar földről, a lengyel síkságról, az ellenséget kiűzi a föld. Halálvirággal kiveri a föld . . . Huzella Ödön. *) Munkatársunk hangulatos, megzenésített versét nagy sikerrel adják elő az egyik nagyváradi kabaréban. Harcztéri apróságok. A franczia harczvonalban. Kipusztitott tanya udvarán írom e sorokat. Már másodnapja tartózkodom itten, holott e tanya, melybe minden szándék nélkül jutottam, egyáltalán nem érdekes hely. Sok mindenütt lennék szívesebben. Hanem a kapuban áll valaki s nem hagy kilépni a kapun. Szép zsandárfiú, puskás, szuronyos és valahányszor a közelébe f érek, siet rám szólni. Ea arriére ! Ez több mint elégséges, hogy el ne felejtsem hadifogolyi minőségemet. A német ellenség foglya lennék? Nem: a baráti francziáé. Ebben nincs semmi különös. A haditudósító elé az ellenséges sereg csupán meghatározott zónán belül gördíthet némi akadályt. És ez az akadály ismert dolog. A csatavonalba lépve, jól tudom, hogy a németekkel miként gyűlhet meg a bajom. Hanem a baráti hadsereg részéről a legkülönbözőbb kiszámíthatatlan és meglepő veszélyek fenyegetnek. Elég egy pillanattal elkésett felelet, valamely előőrs »qui vive?« kiáltására, vagy valamely sötétbőrű, afrikai vitéz, egy hídon, kivel az arabs nyelv alapos ismerete nélkül nem tárgyalhatok. Számolni kell minden kémszimatoló csendőr scherlok-holmesi ösztönével, el kell készülni a legkisebb tartalékos kadét az esetleges rossz kedvének végzetes következményeire, ki talán a nedves szállás fölötti bosszúját akarja a zsurnalisztán kitölteni. Ha szabad utad van N—X járásra és X ből N-be vissza is akarnál jönni, minden engedélyed (laisser-passer) ellenére készülj el pittoreszk és keserű szóváltásokra, ha tudniillik nincsenek a legelképzelhetetlenebb rendben laisser-passer-id, úgy egyáltalában egy lépést se tehetsz. Erről hát szólni sem érdemes. Ez már így van a világ valamennyi hadseregénél és másként nem is lehet. Csak akkor maradhatsz végül békén, ha tűzbe érkezel. Ott mindenki szíves vendéglátó