Nagybánya, 1915. július-december (13. évfolyam, 26-52. szám)

1915-07-01 / 26. szám

SCHI. é­vfol­yam, 1315. júilivil h­ó 1. F< * NAGYBANYASG-fas­ss^m, •X­­ Á.ieSA.ID-A.Xj^CI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 1 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik jisimlen héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: É­G­L­Y MIHÁLY, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi­ út 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések fölvétetnek Kovics Gyula könyvkereskedős üzletében is. Az orosz kéz Romániában.­ Junius 30. Most, hogy a román nacionalisták i­s felhívással fordultak a román néphez,­­ melyben hangzatos frázisokkal egy csa­­­­­ásra szeretnék megnyerni a nagyon is kijózanodott közvéleményt a központi­­ hatalmak ellen indítandó háborúra, nem lesz érdektelen, ha dr. Moldován Gergely egyetemi tanár, a romániai és magyar­­országi románság politikai és kulturális­­ kérdései egyik legalaposabb ismerőjének­­ most megjelent könyvéből ismertetjük azt az aknamunkát, melyet az orosz kéz­­ Romániában végez. Dr. Moldován könyvének hangja az első oldaltól az utolsóig higgadt, meg­fontolt és átgondolt. Minden mondata a történelemben gyökerezik és a történe­lem alapján bizonyít. Ezt a könyvet el kell olvasni minden magyarnak, de el kell olvasni minden románnak is. Az orosz kéz Romániában minden­kor átkos, irtó munkát végzett. Ezzel­­ tisztában volt minden időkben nem egy­­ román fejedelem és nem egy román­­ politikus. Károly román király, a füg­­­­getlen román állam megteremtője szóval j és írásban is mindenkor hirdette, hogy : a független királyságnak csak egy vesze­­­­delme van, mely mint damokleszi kard lebeg felette és ez az orosz ideál. Ez az­­ orosz ideál az, mel­y Romániában annyi bajt idézett fel és nem egyszer végpusz­­­­tulás elé állította ezt a virágzásra és fejlődésre érdemes dunai államot.­­ Amióta Nagy Péter cár kimondotta, hogy Oroszországnak hatalma öregbíté­séhez szüksége van Konstantinápoly bir­tokára, azóta ez a veszedelem egyre ott kereng Románia ege felett. Mert Oroszországnak célja elérésé­hez szüksége van Romániára. A cárizmus mindenkor elég szemérmetlen volt, hogy ezt pillanatig sem tagadja. Ámde hogy könnyebb legyen célját elérni, medve létére a róka furfangjához folyamodott Romániát úgy akarta magának meg­bé­rezni, mint tette azt Lengyelországgal, Georgiával és Krimiával. Felszabadítást, az idegen uralomtól való függetlenítést ígért neki, természetesen orosz védelem alatt és arra számított, hogy ha majd Románia a szárnyai alá került, akkor •j > aztán karmaival is be­lecsap és soha töb­bé nem ereszti el Katalin cárnő, ez a földéhes, telhe­tetlen, buja uralkodó asszony volt az első, aki Románia ellen megtette a kez­deményező lépést. Konstantinápoly elfog­lalása ugyan a törökökkel szemben való hódítás, de az ul­ikiszporushoz Ro­mánián át vezet.­­ Azért tehát a cáriz­musnak az volt elsősorban a célja, hogy a román fejedelemségekre tehesse rá a kezét. Ezerhétszázhatvankilenctől kezdve különböző időszakokban hatszor szállot­ták meg az oroszok a fejedelemségeket s erre mindig különböző ürügyeket ta­láltak. És mint a jelenben, úgy a múlt­ban is mindenkor akadtak Romániában muszkavezetők, bojárok és politikusok, akik készek voltak a cárok szekerét tolni. Igaz, hogy ezt nem merő idealiz­musból tették, igaz, hogy nem lehet őket önzetleneknek nevezni, mert mindig meg­kapták érte a jutalmukat és mindig hasznot húztak belőle. Az oroszok sohasem vonultak ki önként a román területről Mindig vala­mely rajtuk kívül álló körülmény kény­­szerítette őket arra. Azonban sohasem mondtak le végcéljukról és minden ki­vonulás után lesték az alkalmat, hogy minél előbb újból betörhessenek A hat megszállás után megkíséreltek még egy hetediket is és ez már a legújabb idő­­­­ben történt meg. Mikor Cuza fejedelem megbuktatása után Romániában a Ho­­henzollern Sigmaringen-házból származó Károly lett az oroszok akaratának elle­nére Románia fejedelme, személyében az oroszok nagy akadályt láttak terveik­nek. Azonban nem csüggedtek és elkö­vetkezett az ezernyolcszázhetvenhetedik esztendő, mikor azt hitték, hogy ismét ütött órájuk. Az oroszok azzal az ürüggyel kezd­­­­tek neki munkájuknak, hogy fel kell szabadítaniok a balkáni hi­sorsosokat, a tulajdonképeni cél ellenben az volt, hogy a felszabadítandó népek felett ural­mukat megalapítsák, az orosz tekintélyt­­ a Keleten helen állítsák, a Márvány ten­­­­ger szorosait és azokkal egyetemben­i Konstantinápolyi birtokukba kaparitsák.­­ Az oroszok nem törődtek a párisi szer­­­­ződéssel, mely az egyesült román feje­­­­delemségeket az európai államok véd­nöksége alá helyezte. Károly fejedelem- A „Nagybánya“ tárczája. Üzenet a fogságból*­ Beszélgetnek­ az orosz állomáson A magyar hős, az orosz szanitész; A magyar hősre bús rabsága vár most, De a lelke szabadságot idéz: * Te oda mégy, ahol én otthon voltam, Ahol dalolnak az akácfák, — Mond meg nekik, hogy rabon, élve, holtan imádja őket az öreg diák. Mond meg nekik, ha véletlen megállnál régi paloták boltive alatt, az öreg diák értük ment a harczba s rabságiban a szive megszakad. Mond meg nekik ha szénarendet gyüjthesz tiszteltet mindent az öreg diák, Akit m­­egvédett — magyar amulett ez — vérben, tűzben a muskátlivirág . . . Ba álmodok — és ringó rónaságon Száll át a lelkem, — oly boldog vagyok . . . Tudom, a sorsom nem szabad, hogy fájjon, bár nyomorult és súlyos rabigámon éjszakánként a csend sírva gagyog. Tudom, sorsom volt küzdeni és halni s ha már keserű fogság lett a részem, akkor se szabad gyengeségbe esve engednem, hogy a hitem elenyésszen ! * Én oda megyek, ahol nincsen álom, hol más az élet és más a világ. De lelkemmel onnan is megtalálom és hazám fölött tündökölni látom: a diadalmas, büszke glóriát. — tudom — aczélos, tüzes, szilaj erejével, — amit Árpád apánktól örökölt, — a magyar földről, a lengyel síkságról, az ellenséget kiűzi a föld. Halálvirággal kiveri a föld . . . Huzella Ödön. *) Munkatársunk hangulatos, megzenésített versét nagy sikerrel adják elő az egyik nagyváradi kabaréban. Harcztéri apróságok. A franczia harczvonalban. Kipusztitott tanya udvarán írom e sorokat. Már másodnapja tartózkodom itten, holott e tanya, melybe minden szándék nélkül jutot­­tam, egyáltalán nem érdekes hely. Sok mindenütt lennék szívesebben. Hanem a kapuban áll valaki s nem hagy kilépni a kapun. Szép zsandárfiú, puskás, szuronyos és valahányszor a közelébe f érek, siet rám szólni. Ea arriére ! Ez több mint elégséges, hogy el ne felejtsem hadifogolyi mi­­­­nőségemet. A német ellenség foglya lennék? Nem: a­­ baráti francziáé. Ebben nincs semmi különös. A haditudósító elé az ellenséges sereg csupán meghatározott zónán belül gördíthet némi akadályt. És ez az akadály ismert dolog. A csatavonalba lépve, jól tudom, hogy a németekkel miként gyűlhet meg a bajom. Hanem a baráti hadsereg részéről a legkülönbözőbb kiszámíthatatlan és meglepő ve­szélyek fenyegetnek. Elég egy pillanattal elkésett felelet, vala­mely előőrs »qui vive?« kiáltására, vagy vala­mely sötétbőrű, afrikai vitéz, egy hídon, kivel az arabs nyelv alapos ismerete nélkül nem tárgyal­hatok. Számolni kell minden kémszimatoló csen­dőr scherlok-holmesi ösztönével, el kell készülni a legkisebb tartalékos kadét az esetleges rossz kedvének végzetes következményeire, ki talán a nedves szállás fölötti bosszúját akarja a zsurna­lisztán kitölteni. Ha szabad utad van N—X já­rásra és X ből N-be vissza is akarnál jönni, minden engedélyed (laisser-passer) ellenére ké­szülj el pittoreszk és keserű szóváltásokra, h­a tudniillik nincsenek a legelképzelhetetlenebb rendben laisser-passer-id, úgy egyáltalában egy lépést se tehetsz. Erről hát szólni sem érdemes. Ez már így van a világ valamennyi hadseregé­nél és másként nem is lehet. Csak akkor maradhatsz végül békén, ha tűzbe érkezel. Ott mindenki szíves vendéglátó

Next