Nagybánya, 1918. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1918-07-04 / 27. szám

2 odal. 11700 K-át jegyeztek. (Az eddigi hadikölcsö­nökre való jegyzés összege a tanári kar részéről: 89500 K). III. A tanulók: 1. Az intézet tanulói közül a jelen iskolai évben népfölkelői szemlén alkal­masnak találtattak és katonai szolgálatra bevo­nultak: Pap Antal V, Bertalan László, Bugesch Árpád, Pruna Sándor, Török Kálmán VI., Bay Miklós, Bálint János, Botos István, Gitta Antal, Imre László, Raisz György, Káplány Antal VII, Füley Gusztáv, Gaál József, György Ede, Izsák Ferenc, Kászonyi Ferenc, Kozma György, Krem­­niczky Lajos és Papp Mihály Vili. o. tanulók. (Az intézet közvetlen kötelékéből a háború alatt eddigelé összesen 110 tanuló vonult be katonai szolgálatra.) 2. Az intézet volt növendékei közül a jelen iskolai év folyamán hősi halált haltak, illetőleg katonai szolgálatuk alatt szerzett betegségben elhunytak, avagy a harctéren eltűntek: Varga Andor önkéntes (f 1917. július, Galíciában, Szta­­niszló mellett). Hoffárt István önkéntes (f 1917. aug. olasz harctér). Buzási Imre dr. tart. hadnagy (t 1917. október, olasz harctér). Lőwy Márton önkéntes. Bartók Antal tart. zászlós (f 1918. május, olasz harctér). Raisz József önkéntes szakasz­vezető (v 1918. jan. 15. olasz harctér). Kruppa Béla önkéntes szakaszvezető (f 1918. feb­r. 14. katonai szolgálata alatt szerzett betegségben). Devucz László zászlós (f 1918. ápr. 1., harcté­ren szerzett betegségben). Policsek Nándor (­ 1918. máj. 28., harctéren szerzett betegségben). Az orosz harctéren, Galíciában 1917. júliusában eltűnt Vásár­helyi Gyula tart. zászlós. Bozsenik Béla tart. hadnagy 1917. aug. 28-án eltűnt az olasz harctéren a 703. sz. magaslaton, ahol társai utoljára látták sebe­sülten. NAGYBÁNYA 1918. július 4. Egy esküvő a háborús világban.­ Máskor sem mindennapi dolog egy jó cigány prímás esküvője, — ma pedig ebben a nincstelen világban valóságos esemény számba megy a dús lakoma. Hozzá­szokott a nagyvilág ahhoz is, hogy a nemes prímások főúri hölgyek­kel kötöttek házasságot. A régebbi időkben ilyen volt Rigó Jancsi házassága, aki egy több­szörös milliomos hercegasszonyt vett feleségül és aki, midőn a milleniumkor feleségével meg­jelent Budapesten s a Népszínházzal szemben lévő szállóban megszállt, egész Budapest csudájára járt a hercegasszonynak. A nők azonban a jó­képű Rigó Jancsit bámulták s bizony nem egy két hölgy szerette volna elhódítani a kemény legény Rigó Jancsit. Rigó Jancsit házasságában megelőzte jóval Rácz Pali, a híres muzsikus Rácz-dinasztia feje, akinek két feleségétől 36 gyermeke volt.A második felesége egy heves vélt­ olasz grófnő volt. Nem is olyan régen ott a Dunántúl, Sop­ronban, Nyáry Rudi, a jóképű soproni cigány prímás hódította el magának Festetics Vilma grófnőt. Ezeket az előkelő úrnőket nem csak a zenélő prímás hódította meg, hanem az a művészet, amely a cigány fajban örök időktől fogva benne lakozik. A zenében igazán kiválasztott népe az Is­tennek a Pharaó népe, mert minden cigány szüle­tett zenész és igen sok kiváló van közöttük, aki a zenei irodalomban is számot­tevő. Hogy pedig a zenét szereti úr és pór, az kétségtelen. És a zenészeket, tudja Isten, hogy minő emberi sajátosság folytán, nagyra is becsülik. Magyarországon igazi úr nincs is, aki a cigány­zenét ne szeretné s a cigányokkal bizonyos barát­ságot ne tartana. Főuraink vadászatokra a vidék legjobb muzsikusait szokták magukkal vinni. Boldogult Rudolf trónörökösünk a görgényi vadászatokra rendesen Pongrácz Laji kolozsvári világhírű cigányprímást vitte magával. Ezeken a vadászatokon nemcsak a trónörökös és szű­kebb kísérete, de hercegek, grófok, bárók stb. jelentek meg s a fárasztó vadászat után üdítő nektárral oltották szomjúságukat a Pongrácz Lajos zenéje­­ mellett. Egy ilyen vadászat után kérdezték Kolozs­­­­várt Pongrácz Lajit, ki becézett kedvence volt­­ a néhai trónörökösnek: Hát miképen is mulat­ j tatok Lajos bácsi?­­ — Soha jobban! Nem álltunk mi külön, mint egy zenekar, hanem egy asztalnál foglal­tunk helyet az urakkal — monda büszkén La­jos bácsi. Bizony e nagy mondásra kételkedtek a hall­gatók közül egyen-ketten, mire Laji bácsi kivágta : — Mit kételkedtek, nem hiszitek a mit mond­tam ? Hát úgy volt az, hogy egy király — egy cigány, — egy cigány — egy király, úgy ültünk egymás mellé és aztán húztuk a trónörökös nótáját. Édes anyám is volt nékem . . . Régi idők kedves emlékei ezek, amelyek, mejd vissza nem térnek soha. Épen ezért említem föl a feledésbe menő emlékeket, hogy ebben a szomorú időben is induljon a szív, hogy volt még jól is,­­ de lesz még jobban is. Szombaton délután fél hat órakor lépett házasságra az anyakönyvi hivatalban Ádám József, a mi híres házi prímásunk Filner Teréziával. Kapás Gyula anyakönyvvezető szép beszédben adta össze az új párt. Tanuk voltak Oláh László és Szentkirályi József. A polgári esketésen jelen voltak a nyoszoryó lányok és vőfélyek is.­­ Azután az uj pár a kísérettel haza hajtatott a Nagypénzverő­ utcai lakásra, hol díszes zöld sátor Isten hozott felírással várta a násznépet és a lakomára össze­sereglő vendég­sereget. Dús lakoma volt, pompás ételek, kitűnő italok, cigaretta, szivar bőven és hozzá szives, figyelmes kiszolgálás. Jó este volt már, mikor asztalhoz ülhettünk. Az uj pár az asztalfőn foglalt helyet, mellettük jobbról és balról a násznagyok. Aztán a vendégek soka­sága. Az asztalokon a díszes virágcsokrok töm­kelege s az asztalok mellett a színes társaság, a nagybányai társadalomból néhány úri­ember és a zenész társaság valamennyi számot­tevő tagja Nagybányáról. A menü a következő volt: Bélszín vad lére, rántott baromfi salátával, forró fánkok tömkelege, szárnyas pulyka pecsenye és gyümölcs, aztán bor és fekete kávé. A második fogás után Oláh László násznagy uram emelkedett szólásra és köszöntötte az uj párt szép és meleg szavakkal, melynek utána Szentkirályi József másik násznagy uram felol­vasta az üdvözlő sürgönyöket és leveleket, a­­melyek tömegesen üdvözölték az uj párt. Ment tovább a lakomázás és érkeztek folyton és folyton újabb vendégek, úgy hogy már a régiek kiszorul­tak a terjedelmes zöld iombos sátorból. A házi asszony, az uj asszony figyelme mindenre kiter­jedt, nem maradt ott a lakomán éhen és szóra­ján senki, volt is bőven minden jó pecsenye, gyümölcs, tészta, torta és bőven bor és ásvány­víz. A vacsora után rázendített a zenekar és a hegedű bájos szólamával köszöntötték az uj párt a jelenvolt zenészek, — aztán kezdetét vette a tánc, öreg és ifjú deli táncra perdült. Majd a szép cigány asszonyok, a kedvesen dalos társaság dalolva dalolta a szebbnél szebb magyar nótákat, hiszen mert zene értek valamennyien , oly meg­ható volt az összevágó ének, hogy az az énekkar színpadon is szerepelhetne. Különösen kedves volt az a dal: A­hogy én szeretek, úgy n­em szeret senki, ahogy én ölelek úgy nem ölel senki . . . Majd Tini kuplékat énekelt és szóló táncokat lejtett. Vigság volt és tánc hajnalig, sőt hajnal után a nap sugarai is együtt találták a vigadó társaságot. Meg volt a főúri jellemvonás itt az igen szives vendéglátásban és a dús lakomában. Gratulálunk az uj párnak mi is. .. H­ÍRE­K. Dr. Kádár Antal bányakerületi főorvost egészségügyi tanácsossá nevezték ki. Ezzel a kitüntető kinevezéssel (rajta kívül még csak a Selmecbányait nevezték ki) lelkiismeretes munká­ban eltöltött 35 esztendős orvosi múltat részesi­ A békák a tóban egyszerre elkezdtek ku­­ruttyolni, mintha valamitől megijedtek volna, de azután megint elhallgattak. A fülemile abbahagyta a csattogást, a bokrok a susogást. Jankó óvatosan előre sompolygott, de egyszerre erőt vett rajta a félelem. A lapu közt úgy érezte magát, mint a vadállatka a vadonban, s most úgy, mint a csap­dában. Mozdulatai idegesek voltak, lélekzete rö­vid és sikongó és sötétség vette körül. Egy néma villám, mely kelet és nyugat közt szállt tova, még egyszer megvilágította a szobát, meg a szegény Jankót, amint szinte négykézláb állt, fejét fölnyújtja a hegedű előtt. De a néma vil­lám elaludt, a holdat eltakarta egy felhőrongy és sem látni, sem hallani nem lehetett semmit sem. Egy kis idő múlva áthatolt a sötétségen egy gyönge, síró hang, mintha valaki vigyázat­lanul megérintett volna egy húrt — és hirte­­lenül . . . Valami durva, álmos, haragos hang hallat­szott a szoba­ egyik szögletéből: — Ki az? Gyufa sercegett, világosság támadt és az­után . . . ó Istenem! Szitkok, ütlegek, gyerm­ek­­sírás, jajgatás, kutyaugatás, lótás-futás az ablakok alatt mécsesekkel, hangos, lármás lett az egész udvar . . . Másnap szegény Jankó már ott állt a fa­lusi bíróság előtt. Vájjon úgy bánnak-e majd vele, mint va­­­­lami tolvajjal? . . . Természetesen. Ott állt a­­ biró meg az esküdtek előtt, ujját a szájába dugva,­­ nagy ijedt szemeket meresztve a szegény, kis,­­ sovány, vézna, szurtos, ütlegektől kékfoltos Jankó, s anélkül, hogy tudná, hol van és mit akarnak tőle . . . Ugyan, lehet-e elitélni egy olyan nyo­morult teremtést, mely még csak tiz esztendős és alig áll a lábán ? Börtönbe zárják vagy mit csinál­nak vele? . . . Végre is, gyermekekkel szemben nem lehetnek könyörtelenek. Hadd verjen rá néhá­nyat a bakter, hogy elmenjen a kedve a lopás­tól s azzal vége. — Helyes! Beszólitották Szaniszlót, a baktert. — Vidd el és verj rá néhányat, hadd tartsa emlékezetében ! A bakter biccentett azzal az ostoba, állatias fejével, mint valami macskát a hóna alá kapta Jankót és elvitte hátra a csűrbe. A fiúcska vagy nem értette, hogy miről van szó, vagy nagyon meg volt ijedve, elég az hozzá, nem szólt egy árva szót sem, csak körül-körül tekintgetett, mint egy ijedt madárka. Hogyan tudta volna, hogy mit művelnek vele ? Csak mikor Szaniszló a csűr­ben a földre fektette és neki gyű­rközött, kiáltott fel kétségbeesetten a szegény Jankó: — Anyuska! És kiáltott minden ütés után: anyuska, anyuska! — de egyre halkabb lett a kiáltása, egyre gyengébb s végre — számos ütés után — egészen megszűnt, nem szólította többé anyus­­káját . . . Szegény, összetört, hegedű ! — Hej, te ostoba, gonosz Szaniszló! így kell bánni egy gyerekkel! Hisz kicsi volt és gyenge, alig-alig állt a lábán. Azután eljött az anyja és elvitte haza a fiúcskát az ölében . . . Másnap már Jankó nem kelt fel és harmadnap este a kemény fekhelyen a durva pokróc alatt csöndesen kilehelte lelkét. Az ablak előtt a cseresznyefán csicseregtek a fecskék; egy napsugár behatolt az ablakon és aranyos fénybe vonta a fiúcska borzas fejecské­jét, halvány, vértelen arcocskáját. Ez a nap­sugár volt az út, melyre a­ csöpp léleknek lép­nie kellett. Jó, hogy a halál pillanatában rálép­hetett e széles sugárútra, az életben ugyancsak tövises ösvényen kellett haladnia. A lesoványo­dott mell még lassan emelkedik és az arcon mintha még nyomot hagyna a külvilág zaja, mely be­hatol a nyitott ablakon. Alkonyodott, a paraszt-IFJ. PETKY KÁROLY SÜTÖDÉJE SZENT MIKLÓS-TÉR (KIS-PIAC), A VOLT BOLGÁR SÜTÖDÉBEN. KENYÉRSÜTÉS REGGEL 8 ÉS 10 ÓRAKOR. éTTFzizz

Next