Nagybánya, 1921. szeptember (19. évfolyam, 37. szám)
1921-09-15 / 37. szám
2. oldal. NAGYBÁNYA tótta, kezét a nadrágzsebébe vágta, szemét lezárta és ebben az „alvó helyzetben" maradt, míg Briand befejezte a beszédét. Kecskemét gyümölcs ki vittle. A folyó évi gyümölcssaison alatt Kecskemétről és vidékéről mintegy 120.000 q gyümölcsöt szállítottak külföldre. Az ezideig leszállított gyümölcs értékét 112 millió koronára becsülik s naponta átlag ma is 30—40 vagyon gyümölcs kerül berakás alá. Mennyit kell fizetni a vízumokért. A közönség tájékoztatása céljából közöljük az útlevél vízumokért hivatalosan megállapított illetéket: Magyarországba szóló vizumért 90 leu, Hollandiába szóló vizumért 80 leu, Olaszországba szóló vizumért 80 leu, Bulgáriába 90 leu, Németországba 150 leu, Angliába 150 leu és Amerikába szóló vizumért 750 leu fizetendő. Kommunista összeesküvés Budapesten. A rendőrség újabb kommunista összeesküvést fedezett fel Budapesten. Az összeesküvők Rákosszentmihályon tartották összejöveteleiket, ahol sokszorosító nyomdát rendeztek be és „Örök forradalom“ címmel lapot nyomattak. Egyik vezetőjük, Demény Pál, elmondotta, hogy Landler Jenő volt népbiztostól havi 30.000 koronát kapott és még külön összegeket agitációs célokra. A szervezetbe főleg fiatalembereket vontak be. Minden vezető köré hat embert csoportosítottak. Eddig tizennyolc letartóztatás történt, akik bevallották, hogy a vezetők harmincezer korona havi fizetést kaptak Bécsből. Az „Ellenzék“ a hadifoglyokért. A még haza nem tért hadifoglyok hozzátartozói juttassák el,az„„Ellenzék“ szerkesztőségéhez a köv. adatokat. A fogoly neve, katonai rangja, ezredének száma, mikor és hol esett fogságba, mikor és honnan adott utoljára életjelt magáról. Az „Ellenzék", amely 42-ik éve szolgálja az erdélyi magyarság ügyét, meg nem hálálható buzgalommal karolja fel a még fogságban sínylődő erdélyiek ügyét és memorandumban fordul a kormányhoz mielőbbi hazahozataluk ügyében. Ezért sürgősen jelentse be mindenki a fenti adatokat a lap szerkesztőségének Cluj (Kolozsvár) címezve. Aquarell-kiállítás. Pataky Sándor aradi festőművész nyári munkálkodásának eredményéből igen értékes gyűjteményes kiállítást rendezett a Berger-cukrászdában. 26 aquarell képét állította ki, amelyek művészi képességének beszédes tanúi. Különösen giródtótfalusi tájképei igen megkapóak , élénk, pittoresk hatásúak vásári jelenetei is, melyekben a mozgási problémákat is szerencsés kézzel oldja meg. Általában elmélyülő, a hangulatok finom árnyalatai iránt kiváló érzéket és érzékeltető képességet eláruló a művészete. — Melegen ajánljuk a tárlat megtekintését minden szép iránt fogékony közönségünknek. A tárlat pár napig látható, mégpedig díjmentesen. A Sport-egyletek fúzióját mondta ki f. hó 10-én a magyar és a tavaly megalakult román sport club. Az új vezetőség a következő: Díszelnök: dr. Popovics György; elnökök dr. Nyisztor Aurél és Widder Péter; alelnökök: Török István, dr. Rozner István és Lupu Tulius. Titkárok: dr. Pap Traján és Hubert Sándor. Pénztárnokok : Weisglas Armin, Horváth Ferenc, Ro-Nagyerdőtől az Egyháztérig, a Csokonai szoborig. Itt, mikor leszálltak, anélkül, hogy összebeszéltek volna, egyszerre elkezdték gyöngén fütyülni: „Sima száddal mit kecsegtetsz ? Mit nevetsz felém ? Kétes kedvet m’ért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak, biztatóm valál, Hittem szép szavadnak, mégis megcsalás.,, Érdekes : volt-e nekik még valami reményük ? még reményük sem volt, ami megcsalja őket. Augusztus végén ismét a Csokonai szobor előtt füty sizták el a nótát, két ládával és hátizsákkal várták a villanyost. Alig bírtak felszállni reá. És a lány épen akkor szállott le. Észrevette őket. Egy őszi rózsát véletlenül elejtett, elvesztett a számukra. Egyszerre hajoltak utána mind a ketten. Jámbor kapta fel. A villanyos elindult, a lány visszafordult, feléjük mosolygott az elválás ismert sajnálkozó mosolyával. A két diák visszamosolygott. Ennyi volt az egész. Még a sapkájukhoz sem emelték kezüket, egyiket a boldogság, a másikat a düh bénította meg, az pedig egyiknek sem jutott eszébe, hogy leugorjon és megkérdezze, hogy kinek szól a virág. A vonatban mérgesen veszekedtek, különösen Cigány itala, hogy őt illeti. Mily jogon ? Egyedül a lány dönthetné el, aki talán még aznap elfeledkezett a két gyámoltalan, rajta összevesző és azóta egymásra mindig haragvó jóbarátról. Incze Gábor, Isenfeld Adolf és Petki Gyula. Ellenőrök: Pap László és Vajai Imre ; ügyészek : dr. Bohatiei Coriolan és dr. Török Sándor; orvosok : a Baiamarei összes gyakorló orvosok ; főszertárnok : ifj. Kovács János, szertárnok : Miszovits Olivér; Intéző : Török István, helyettese: Guttmann Sándor; Pályagondnok: Kölni Mihály ; Athletika vezető: Ketney Zoltán ; Választmány: dr. Rákosi Sándor, dr. Makrai Mihály, Jancu Sándor, dr. Kertész Mihály, dr. Ossián Gábor, Török Pál, dr. Nagy Endre, Moldován László, dr. Drágon Theofil, dr. Hetco György, Tréger Lajos, Kémer Zoltán, dr. Pop Camil, Cheovári György, Márkus Dezső, Magyar Zsigmond, Medán György, Brendu H. Ioan, dr. Goldstein Nándor, dr. Schück Ármin, Nyisztor Antal, Steinfeld Adolf, Friedman Lajos, Cheővári István, Maior Iroftescu, Capit. Atanasiu és a Garniz. tisztjei valamint Mihailescu sig. főnök. Lekvárnak való szép besztercei szilva kapható Hid u. 10. sz. a. A művésznő toalettjei. London egyik leghíresebb és legnépszerűbb drámai színésznője, Miss Marie Lehr kanadai körútra indul négy színdarabbal. Miss Lehr elmondta egy újságírónak, aki elutazása előtt meginterjúvolta, hogy a négy színdarab előadásához nem kevesebb, mint ötvenöt teljesen új ruhát visz magával és minden ruhához való külön cipőt, keztyűt, retikült és természetesen megfelelő mennyiségű fehérneműt. Azt nem árulta el az angol művésznő, hogy mennyi bőröndöt visz magával Kanadába. Születtek: 239. aug. 31. Joszip János rendőraltisztnek László, 240. szept. 2. Kökönyösdi György vasúti alkalmazottnak Mária, 241. aug. 30. Hideg Lajos asztalosnak Lajos, 242. aug. 31. Szilágyi István bányásznak Róza, 243. szept. 1. Szálka Károly szekeresnek Károly, 244. szept. 3. Somkutyán Demeter erdőmunkásnak János, 245. szept. 3. Spüler Jenő bádogosnak Erzsébet, 246. szept. 1. Odrobimán Vilmos kereskedőnek Vilmos, 247. szept. 6. Rézműves Éva napszámosnak Mária, 248. szept. 1. Burger Jenő kereskedőnek Béla, 249. szept. 7. Bencze Mihály pályamunkásnak halvaszületett fiúgyermeke. Házasságot kötöttek: 81. szept. 3. Stoff György nyomdászsegéd és Frink Heléna, 82. szept. 3. Osán Flóra malommunkás és Pap Flóra, 83. szept. 7. Schmiedt M. Mendel fakereskedő és Kornreich Nelli helybeli lakosok. Elhaltak: 207. szept. 7. Wittmann Ernest postai tisztviselő fia, r. k. 2 hó, bélhurut. Kihirdetés alatt állanak: 113. Molnár Antal és Muzsnay Olga, 114. Kriszt Gyula és Podlócz Emília. A fogyasztási szövetkezetben új bort literenként 6 fejért, 3 éves ó-bort literenként 8 lejért kaphatnak a tagok. Direct, flmbulatoriului policlinican Baialiclare. _ Nr. 9/921. Árlejtési hirdetmény. A policlinica felszerelésére szükséges anyagok és tárgyak beszerzésére — felsőbb rendelet folytán — árlejtést hirdetek. A beszerzendő anyagok és tárgyak minő- és milyensége, valamint a feltételek, a policlinica helyiségében, Str. Alexandru (Erdélyi-ut) 20. sz. alatt megtekinthetők. Dat Baia-Mare la 13 Septemvire 1921. Dr. Kádár. Szülői figyelmébe jl beálló iskolai év alkalmából a gyermekes szülőknek óriási költségük fog felmerülni, ezért — arra való tekintettel, hogy ebben a szezonban nekünk is nagyobb forgalomra van kilátásunk — arra határoztuk el magunkat, hogy az iskolai szereket mélyen leszállított árakon bocsátjuk az igen tisztelt közönség rendelkezésére. Szíves figyelembe ajánljuk tehát papír- és írószerkereskedésünket, ahol a közönség mindenkor a legfigyelmesebb kiszolgálásban is részesül. Kiváló tisztelettel Hermes könyvnyomda papír- és irószerkereskedése. _____________M IJ. MJIM ——— T*il———i JP J IC német gyártmányú Ul BISB 11 lackok mint: Schleif, Praeperation, Kutschen, Lazur, Damár, Copall, Express, Brunolin, Secatin, Svéd terpentinszesz, I. a lenolaj firnisz, fehér zománczlackok, valamint francia föld és vegyi festékek kaphatók gyári lerakatban Spinetti Sándor utóda vas- és festékkereskedő cégnél Nagybányán. 1921. szeptember 15. Müller Sándor mechanikai és villanyfelszerelési vállalata. Elvállal mindennemű villany-berendezéseket, állandó raktár villamossági felszerelésekből és csillárokból, úgyszintén villany-csengőkből és mindennemű alkatrészekből.----Kerékpár, gramophon, író- és varrógépek, valamint számológépek javítása a legpontosabb kivitelben műhe-----lyemben készülnek a legjutányosabb árban.------Kerékpáralkatrészek, I. rendű külső- és belső gummik állandóan kaphatók! I . Költségjegyzékkel díjtalanul szolgál. A. m. t. közönség becses pártfogását kéri kiváló tisztelettel müllek Sándor mechanikai és villanyszerelési vállalata. Ösztreicher-féle üvegüzlet. Lakása: Dr. Vasilie Lucaciu- (Felsőbányai)utca 6. sz. alatt Takács Sándor országúti telkén érett szilvát napi áron vesz át az ___ „ESOGA“ kirendeltsége. A Szombat u. 2. SZÁMÚ HÁZ az izr. papiakkal szemben és a 7. SZÁMÚ HÁZ az izr. templom mellett ELADÓ. Az utóbbi bádogfedeles bérház, 5 kisebb és 1 nagyobb lakással. Az előbbiben egy 3 szobás utcai és 3 szobás udvari lakás van. Nyomatott a ..Hermes,, könyvnyomdai műintézet gyorssajtóján, Bala-HEare—Nagybányán. Értesítés: A lefolyt években tapasztaltam, hogy tisztelt vevőim úgy faanyagaimmal, mint pontos kiszolgálásommal teljes mértékben meg voltak elégedve, ezen körülmény arra indított, hogy raktáramat a kedvezőtlen gazdasági viszonyok dacára nagyobb választékú faanyaggal lássam el, s minthogy a faanyag ára fokozatosan esik, azon kellemes helyzetben vagyok, hogy NAPI ÁRON ALUL IS a t. vevőközönség rendelkezésére bocsáthatom fenyődeszka, léc, faragott fenyő és tölgy gömbfa, tölgy oszlop, továbbá betonhídcsövek, beton kútcsövek, beton vályúk, cement stb. anyagaimat. Nincsenek ugyan saját fűrésztelepeim, nem is ámítom a közönséget azzal, hogy az általam termelt anyagot olcsón adhatom, de van 30 évi gyakorlatom, mely képessé tesz arra, hogy olcsó forrásokból, jó minőségű anyagot szerezzek be, hivatalnokokat s minden faluban titkos ügynököket nem tartok, mi anyagaim árait csökkenti. A Nagybányára vásárolt anyagokat díjmentesen szállítom haza és a méreteket szigorúan betartom. Kornreich Manó fakereskedő, Nagybánya, str. Reg. Ferdinand (Kossuth-u.) ______ Iparvágány. Grottelim fiéla zsibói agyagárugyáran készült éssűrendíl tűzütlóúj cserépkályhákat kívánatra azonnal szállít és beállít a gyár megbízottja , Katóka Béla kályhásmester. — Régi kályhák javítását, átrakását is a legjutányosabb árban vállalja. — Megrendelések bejelenthetők az Oestreicner-üvegkereskedésben, ahol a kályha-csempék is megtekinthetők. Lengyel Lajot ni és Heinegger Gyula áll. vizsgázott műfogász. Piata Unirei (Fő-tér) 2. szám. Minden fogászati teendők szakszerű munkálatait a legjobb anyagból eszközlöm. Aranykoronák és fogsoron, foghúzás érzéstelenítéssel. Tartós fogtömések és arany hidak szájpadlás nélkül. Rendelő órák: d. e. 9—12 óráig, d. n. 2—5 óráig. A Szatmári Takarékpénztár — Egyesület Gazdasági és Népbank Részvénytársaság Szatmár legelőnyösebb napi áron eszközöl átutalásokat magyar, cseh és osztrák koronákban. Tanuló fiú a Hermes nyomdába pp* felvétetik