Nagyítás, 2010. május-szeptember (2. évfolyam, 19-36. szám)

2010-05-12 / 19. szám

TÁRSADALOM • POLITIKA • KULTÚRA Példázatos tanításai a múltnak „A legutóbbi nyolc év mind az or­szág történelmében, mind az én személyes életemben olyan botrá­nyos volt, hogy őszintén mondom, csak Mohácshoz tudom hasonlíta­ni” - mondja Nemeskürty István. A Tanár úr 85. születésnapját ün­nepli, és közéleti kérdésekben ma is olyan markánsan fogalmaz, mint évtizedekkel ezelőtt. A nyugati kapcsolatokról például így véleke­dik: „Számomra most inkább az aggasztó, hogy a Magyarország la­kossága által szakadatlanul áhítat­tal nézett úgynevezett nyugati or­szágok, birodalmak őszintén támo­gatnak-e minket, vagy legyintenek. Nem is pénzzel, hanem erkölcsileg. Mintha még mindig a legyintésnél tartanánk. Ez ellen rendkívüli erő­feszítéseket kell tenni! Nem vesz­nek minket komolyan. Még mindig nem vagyunk kellőképpen tájéko­zottak a világ nagypolitikai össze­függéseiről, ezért még mindig nem tudjuk, mit kell tennünk.” Interjúnk az 5-6. oldalon ► 9* 7 72 06 1 354002 1 0 0 19 .es meg Ez a képlet megbillent 4. oldal Hihetünk-e abban, ami nincs? - interjú dr. Veres Sándorral 7. oldal Lázár Ervin: Alkonyat 11. oldal Beugrani egy kenuba - Billy Collins versei 19. oldal Grzegorz Górny: Margaret Mead tévedése Szír szirének 20. oldal 22. oldal Szepesi Attila Lyukas kétfilléres Fiókom zugában görgő cérnaspulni, csorbult bugylibicska, gesztenye, golyóstoll, kokárda, reszelt gomb, csipkés csigahéj és lyukas kétfilléres. Kajla kétfilléres karika-lyukában napra-holdra látni, varjakat terelő ködgomolyba látni, visszaleselkedni tovatűnt időbe. Kölyökkori utcák tovakanyarognak: ószeres rikácsos, szurtos szeneslegény, gubbaszt sánta koldus, sramlizene kattog bolydult vásártéren. Sramlizene pattog, bodor bárány béget, szódáskocsit húznak muraközi lovak, borjas tehén bőg és krumplihalom előtt bohóc figurázik. Sanda kártyavető jövőd magyarázza: rangrejtett királyfi - talpig bakacsinban lépnek gyászhuszárok, mezítláb szökdécsel cigánylány a hóban. (Esterházy Péternek, hatvan utánra) Jön a sintérkocsi, rácsa mögött gubbaszt szőre-hulló kuvasz, morgó komondorral összemarakodik nyelve-lógó vizsla, ördög puli, tacskó. Hentes vaskampóján csurom-vér ökörfej, harckocsik vonulnak, fekete hadoszlop, templom kapujában üdére ellen füstöl nagyszakállú pópa. Nagyanyám libát töm karácsonyváróban, lyukas zoknit stoppol, horgos csillag­mintás csipketerítőket, szótlanul takarít, lábasokat zörget. Apám dérrel-dúrral bevágja az ajtót, hórihorgas árnyék magát se találja, álmodni se tud már, nagyot sercini, aztán kuplét dudorászik... Elfeketült arcok, görbült szögek, ollók, ezüst angyalhajak, rozsda-marta patkók, rég megállt karóra, kavics, sárgult fénykép, lyukas kétfilléres. Nem elítél, beszervez „Megkövetem a hazai társadalmat, hogy a magyar evangélikus papok elhitték, hogy a kommunista dikta­túra erősebb, mint az Isten, mert ez előbbitől féltek, míg Istentől nem. Az Úr irgalmazzon nekik!” - fogal­mazott Ittzés János evangélikus püspök megrendítően az Egyházül­dözés és egyházüldözők című konfe­rencián, amelyet három történelmi keresztény egyház szervezett a múlt héten a Sapientia Főiskolán. A két­napos tanácskozás előadói kemény őszinteséggel beszéltek az egyházak Kádár-kori helyzetéről. A háború előtt az egyházak a magyar társadalom szerveződésé­nek legjelentősebb mozgatói voltak. Államként működtek az államban, de együttműködve vele: szociális, oktatási, kulturális hálójuk átfonta az egész nemzetet. Társadalmi presztízsük óriási volt. 1945 és 47 között a koalíciós kormányok teljes vallásszabadságot hirdettek, ez részben működött is. A katolikus egyháztól az 1945-ös földreform so­rán elvették földjeinek négyötödét, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a földbirtok bevételéből isko­lát vagy épp kórházat működtet-e a legnagyobb számú hívővel rendel­kező keresztény egyház. A hazai né­metek egy részének kitelepítésével az evangélikus egyház vesztette el híveit. A magyar zsidóságot megti­zedelte a holokauszt, vidéken alig maradtak, mondhatni Budapestre korlátozódott hazai jelenlétük. A kommunista ideológia ateista eszmerendszer, az általa ígért osz­tálynélküli társadalom, kis eufémiz­mussal élve: földi mennyország, nem volt összeegyeztethető a túlvi­­lági lét elsőségét és a földi életet en­nek szolgálatába állító keresztény­séggel. A társadalom szellemi álla­potának megváltoztatása és kultu­rális átnevelésének első lépése az egyházak visszaszorítása volt, így Rajk László belügyminiszter már a koalíciós években megkezdte a had­járatot ellenük. 1946-ban betiltották az egyházakhoz tartozó társadalmi szervezeteket. Főleg az egyházi ifjú­sági közösségek helyébe újakat pró­báltak létrehozni, így a betiltott Cserkészszövetség tagjai - ha nem lett volna homlokegyenest más az ideológia - átigazolhattak volna a szovjet pionírmozgalom másolata­ként létrehozott úttörőszervezetbe vagy a Dolgozó Ifjúság Szövetségé­be. Az iskolákat államosították, 1949-től a hitoktatást fakultatívvá tették, a tárgyat tanuló nebulók szá­ma drasztikusan fogyott. 1948-ban lemondatták Ravasz Lászlót, a Re­formátus Egyház Egyetemes Kon­­ventjének elnökét, az evangélikus Ordass Lajos püspököt koncepciós perben elítélték, csakúgy, mint a ma­gyar katolikus egyház vezetőjét, a társadalom körében nagy respekt­­nek örvendő hercegprímást, Mind­­szenty Józsefet. 1950-ben felszámol­ták a szerzetesrendeket, tagjait in­ternálták. Létrehozták az Állami Egyházügyi Hivatalt, az egyházak politikai irányítási szervét. Azt a kérdést, hogy miképpen állunk, ked­ves elvtársak, ebben az esetben az állam és az egyház szétválasztásá­nak kérdésével, nem volt ildomos feltenni. A történelmi egyházak élén álló új vezetők megkötötték a kény­szerű alkut a hatalommal, így az a paradox helyzet alakult ki, hogy a hívek és az alsópapság nemcsak a kommunista vezetéssel - politikai szinten - került szembe, hanem az egyházi felsővezetőkkel is. Folytatás a 2. oldalon ► Cifra palota, paneláron Az elmúlt hónapok botrányainak so­rában is kiemelkedő umbuldának számít a budai Postapalota értékesí­tése: az állami tulajdonú Magyar Posta ciprusi cégnek adta el bagóért, hogy helyette egy Guernsey szigetén bejegyzett cégtől béreljen aranyáron székházat. Nem nehéz felfedezni, hogy az ügylet egyfajta sorba illesz­kedik: a kormányzati negyed tervét, az MTV-székház, a MÁV-székház el­­költöztetését hasonló érvek alapján kezdeményezték a szocialista-sza­baddemokrata kormányzatok. A szakmai köntösbe bújtatott in­dokok körülbelül úgy fogalmazha­tók meg, hogy a korábban használt épületek elavultak, felújításuk drá­ga lenne, újat építeni meg sokáig tart, kedvezőbb bérelni, azaz beülni a készbe, még marad is fejlesztésre az eladott, jellemzően jó helyen lévő régi székház árából. Vajon mit szólt volna Sándy Gyula műépítész vagy Hauszmann Alajos professzor, ha megtudja, hogy a népszövetségi köl­csönből épített Postapalotát a kései utódok külvárosi panelházakra jel­lemző négyzetméteráron adták el? Írásunk a 23-24. oldalon ►

Next