Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-07 / 1. szám

2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE nagyon meg kell gondolni, hogy tisztviselői otthonok létesítése a város a fejlődésének megfelelően oldassék meg. Nagykároly városának érdeke, hogy a tisztviselőknek kellemes otthont nyújt­son és erre nézve tőle telhetőleg meg is tett mindent. Létesített villanyvilá­gítást, kövezte utczáit, mi tekintettel a város nagy kiterjedésére és aránylag csekély népességére, nagy áldozatokba került, azonban új utczák kövezését, rendezését, nem kívánhatjuk addig, míg a már meglevő utczái is nincse­nek kiépítve. A tisztviselők érdekét tekintve is helyesebb, ha a város belterületén épít­keznek, mert a város területén kívül eső hely a város összes intézményeitől távol esnék s nemcsak a gyermekne­velés, de még társadalmi szempont­ból is éreztetné ez kártékony hatását. A város belterületén valamivel drágább a telek, de annyival több is az értéke mindig. Ma még a város belterületén annyi telek kínálkozik az építkezésre, mint ahány tisztviselő fog belemenni az építkezésbe, midőn tettre kerül a dolog s ma még városunkban a belső részen is oly árban kapható a telek, mint amennyiért máshol még a külső részeken sem. Ha tehát komoly tisztviselőinknek szándéka és az építkezés pénzügyi része biztosítva van, nézzenek széjjel a városban s nem egy megfelelő telket fognak találni czéljuk elérésére, de attól a tervüktől, hogy a városon kívül eső területen létesítsenek telepet, áll­janak el. Újévi üdvözlések­ zésére s a válaszban rendszerint hivat­kozás történik a politika homloktérben álló kérdéseire, mely nyilatkozatok al­kalmasak a vitás kérdések tisztázására, esetleg új ideák felvetésére, megterem­tette az évforduló politikai jellegét. Ez a politikai vonatkozása az új esztendő­­nek azonban nemcsak a fővárosban, az országos pártok tagjainak vezéreik előtt való testületi megjelenésében s az itt elhangzó beszédekben nyilatkozik meg, a szokás átcsapott a perifériákra is. Mint minden évben, úgy az idén is megtörténtek nálunk az újesztendei tisztelgések, melyekről az alábbiakban számolunk be: A helybeli függetlenségi és 48-as párt elnöksége újév napjának délelőtt­jén megjelent Dr. Falussy Árpád fő­ispánnál, üdvözölte,hogy ez az újév alkalmából Dr. Adler Adolf pártelnök, a kül­döttség szónoka elmondotta, hogy azért jelent meg az elnökség a vármegye főispánjánál, mint a párt díszelnökénél, hogy őt üdvözölje s megragadja az alkalmat, hogy a párt nevében kije­lentse, miszerint öt — szeretett hazánk, vármegyénk és városunk javát czélzó működésében — tőle telhetőleg teljes odaadással fogja támogatni. Egyúttal biztosította a függetlenségi főispánt és a párt egyik díszelnökét a párt bizal­máról, ragaszkodásáról és szeretetéről s úgy neki, mint egész családjának a függetlenségi párt nevében boldog új­évet kívánt. A főispán a párt ezen üdvözlését­­ meghatottan köszönte meg és beszé­dében hosszasan fejtegette a nehéz politikai helyzetet és azt a küzdelmet, amelyet a függetlenségi pártnak és a jelen időben folytatni kell az önálló nemzeti bank létesítése érdekében, amidőn egyrészről rendületlenül meg kell állani a pártnak elvei mellett, másrészről — a múlt szomorú hibáin okulva — nagy óvatossággal kell pártnak minden lépését megtenni, ne­m hogy elhirtelenkedéssel és felesleges lobbanékonysággal veszélyeztessük azt a jövőt, amely pártunkat habár lassú, de biztos győzelem bekövetkeztével kecsegteti. Kéri a pártot, hogy higgadt meg­fontolással kísérje az eseményeket, ne engedje magát az elbukott régi rendszer hívei és a vallási gyűlölködésből élős­ködő, megbízhatatlan elemek által be­­folyásoltatni, hanem hallgasson józan magyar eszére, hazafias lelkének sugal­latára és biztos nyugalommal várja be azon eseményeket, amelyeket a nemzet vezérei — élükön Kossuth Ferenczczel — a nemzet jövő átalakulása és biz­tosítása érdekében a legközelebbi na­pokban előkészítenek. Kéri végül a megjelenteket, hogy legyenek iránta bizalommal s ismételve megköszönve a szives megemlékezést, a megjelenteknek őszinte szívvel kíván boldog újévet. A vármegyei tisztikar a távollevő Ilosvay Aladár alispán helyett Ilosvay Ferencz árvaszéki elnök vezetése alatt tisztelgett a főispánnál. A tisztelgők szónoka Ilosvay Ferencz meleg szavak­kal ecsetelte azt a ragaszkodást, amely­­lyel a tisztikar minden egyes tagja a főispán iránt viseltetik, mint aki három éves kormányzása alatt a tisztikarral szemben mindenkor méltányos és igaz­ságosnak mutatkozott és a hozzáfor­dulók irányában atyai jóindulattal vi­seltetett.­­ A főispán válaszában meg­köszönte az irányában megnyilvánult elismerés és hála szavait és a maga részéről kijelentette, hogy a vármegyei tisztikar működésével a legteljesebb mértékben meg van elégedve. A tiszti­kar megszabadulva a múlt salakjaitól, ma teljes odaadással és szorgalommal Ama sajátos szokás, hogy az újév alkalmával a politikai vezérférfiakat elv­barátaik felkeresik jókivánataik kifeje­fésszínes és egymás mélyebb, benső meg­értése nagyon csekély. A társadalmi osztályok között még nagyobbak ezek a határvonalak. A polgárember a regényekből s a színdara­bokból ismeri meg az arisztokraták életét, amelyről neki jóformán semmi fogalma sem volt; a kereskedő maga előtt látja a tudós életét, a tudós a katonáét, a katona a hit­térítőét stb. És pedig nem külsőségekben. Megismeri gondolatait, vágyait s törekvéseit. Szóval, ha nemzeti irodalmunk nem volna, milyen szegényesek volnának ismereteink embertársaink dolgairól, bajairól, érzéseiről s ezzel együtt mennyivel gyöngülne az ös­­­szetartozás érzése, mert főképen az irodalom világa mindig az emberi törekvések rokon­ságát, egységét hirdeti, az irodalom az az erő, mely a társadalmi osztályok között az összetartozás érzését föntartja. De az irodalomnak legnemesebb része, a szive a költészet. Ha egyszer nemzetünk múltjának s jelenének költészete elpusztulna, olyan volna a magyar társadalom képe, mint tavas­szal a rét virág nélkül, mint az em­ber lélek nélkül, mert az elkobzott alkotmány az elvesztett szabadság fegyverrel vissza­szerezhető, de a magyar költészet elherva­­dása nemzetünk örök halálát eredményezné. Mi adja meg tehát honi költészetünknek a megbecsülhetetlen értéket? Talán a külső, a zengzetesség, a ragyogó nyelv, a színes hasonlatok s a tőről metszett magyaros ki­fejezések ? Kétségtelenül a költészetnek ezek is fontos alkatrészei. A lényeg azonban a belső, a tartalom, a gondolat és érzés . . . Az a kérdés már most, hogy melyek nemzeti költészetünknek azon eszméi és ér­zései, melyek századról-századra élnek, tehát halhatatlanok? Azok, amelyek a magyar­­ költői szellem legmélyéből fakadnak: a hit,­­ a hazaszeretet s a szerelem . . . A XVII. században hazánkban török és német dúlások folynak, vallási egyenetlensé­gek és viharok a nemzet egységét táborokra szakasztják. És ez áldatlan állapotban a nemzet lelkében az a gondolat érlelődik meg s emberöltőről-emberöltőre az a mélységes eszme száll át, hogy a magyarok Istene azért verte meg az országot, a törököt azért küldte a nyakára, mert igaz Istenétől elpártolt s az igaz vallás egységét megbontotta. Majd a nemzet méhéből napvilágot lát egy halhatat­lan költő, korának legnagyobb katonai láng­elméje és legkiválóbb politikusa, gróf Zrínyi Miklós, ki a százados koreszmét felfogja, lelkének izzó tűzében kialakítja s megteremti legértékesebb vallásos és nemzeti hőskölte­ményünket, a Szigeti Veszedelmet, melyben a nemzeti egyesülés gondolata az isteni ki­­engesztelődés eszméjével olvad össze .... A keresztény hit szelleme ihleti meg nem egyszer legjelesebb klasszikus költőnknek, Berzsenyi Dánielnek lelkét is, kinek vallás­erkölcsi elveket hirdető ódái közül csupán a Fohászkodás­ra, az isteni mindenhatóság, bölcseség s az emberi megnyugvás e fönsé­­ges himnuszára hivatkozom. Ebben milyen fölemelő hangon hirdeti a költő: Isten ! kit a bölcs lángesze föl nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: Léted világit, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet. Te hoztad e nagy Minden ezer nemét A semmiségből, a te szemöldököd Ronthat s teremthet száz világot, S a nagy idők folyamát kiméri... Buzgón leomlom színed előtt, Dicső! Majdan, ha lelkem záraiból kikél, S hozzád közelb járulhat, akkor A mi után eped, ott eléri. Bizton tekintem mély sírom éjjelét! Zordon, de ó, nem lehet az gonosz, Mert a te munkád, ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják ... Irodalmunk fejlődését tovább kisérve figyelemmel, láthatjuk, hogy Tompa Mihály egész költészete vallási alapon nyugszik, költeményeinek alapeszméi a hit s az er­kölcsi világ talajából fakadnak. Arany János monumentális műveit szintén a tiszta er­kölcsi elvek és törvények szerint építi föl. • váljon Madách Az Ember Tragédiájában az emberi küzdelmet nem az égi reménynyel, az Istenbe vetett erős bizalommal teszi-e megnyugtatóvá, vigasztalóvá és fönségessé ? Nemzeti költészetünk tehát minden korban a szív mélyén lakozó vallásosságból merítette magasztos eszméit és örök érzéseit. * * * Hazai költészetünk másik forrása: a ha­­zafiság gondolata s a honszerelem érzése. Hogy mi a haza fogalma, megfelel rá Vö­rösmarty a lángelme világosságával s az érzelem igazságával, midőn igy szól: Ez a föld, melyen annyiszor Apásd vére folyt. Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Bölcsőd az, majdan sírod is, Mely ápol s eltakar.

Next