Nagykároly és Vidéke, 1913 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1913-01-01 / 1. szám

2 NAGYKAHOLY ÉS VIDÉ­KE héz időket minden rázkódtatás nélkül élte át, sőt Ausztria is hasonlíthatatlanab­­bul nyugodtabban bírta a válságot, míg mi csaknem tönkre mentünk. A „Balkán kérdés“, amely félszázad óta feküdte meg az európai állapotokat, remélhetőleg megoldódik és a világ fel­szabadul az aggodalmak alól. Megint hosszú évtizedekre biztosítta­­tik a béke és nincs fontosabb kötelessége sem a magyar kormánynak, sem a kö­zönségnek, minthogy gazdasági ellentálló képességünket fejlessze és a közvagyo­nosságot reálisabb alapon mozdítsa elő. Ennek nélkülözhetetlen feltétele a gaz­dasági függetlenség. Amíg ez be nem következik, addig Magyarország koldus marad, vagy­— ahogy gróf Károlyi Mihály a napokban oly kétségbeejtő őszinteség­gel beismerte — Montenegró nívóján fo­gunk vergődni. Az újévet tehát azzal a szilárd elha­tározással kezdjük meg, hogy minden erőnket összefogva küzdjünk hazánk gaz­dasági önállóságáért. Amire a boldogulá­sukért küzdő diadalmas balkáni népek képesek voltak, arra képesnek kell lennie az ezeréves magyar nemzetnek is, mert amely nemzet erre nem képes, annak el kell pusztulnia. És végül — ha ellenséges nemzetek csatája nem dúlt is annyi tengervértől áztatott földünkön — folyt a társadalom háborúja önmagával a lefolyt évben is. Ez a háború örökségünk a múltból, mely szintén megköveteli a maga áldozatait éhező, nyomorgó, kenyér után síró em­­bertömegek alakjában. Egyfelől áll a tőke a maga óriási ha­talmával, másfelől meg a vagyontalan proletárok napról-napra szaporodó tö­mege. Amott a szívós ragaszkodás vagyonnyúj­totta kényelem és hatalomhoz, a itt a vágy és sokszor mesterségesen szí­tott fanatizmus a társadalmi egyenlőség és a megélhetésnek mindenkire nézve egyforma feltételei iránt. Kié lesz a győzelem — a jövő fogja megmutatni. Mi azt hisszük, hogy az igazságé! Az igazság pedig rendszerint a közé­pen van s ez a középút nem lehet más, mint az ellentétes érdekek méltányos ki­egyenlítése. Nagy Sándor kardjával vágta ketté a gordiusi csomót, hanem azt a kötelet nem is lehetett használni többé semmire sem, így van ez ebben a kérdésben is. Erőszakosság mindig rombolásra vezet s minden rombolásnak az emberiség adja meg az árát, mert a művelődés története hézagot nem tűrvén, addig nincs hala­dás, mig a hézagot kitöltő intézmények újra ki nem épülnek. A népvándorlás kora megsemmisítette a római civilizációt s az eredmény az lett, hogy az emberi­ség haladása stagnált mindaddig, mig évszázadok munkája helyre nem pótolta azt, amit egy önfeledt pillanatban romba döntött, úgy A most dúló társadalmi harc is csak vezethet üdvös eredményre, ha a rendelkezésre álló erők a természetes fej­lődés szolgálatába állanak. Mert alakuljon a társadalmi rend bárhogyan, ez az át­alakulás tartós és üdvös csak úgy lehet, ha azokat a szokásokat és azokat az in­tézményeket, melyek az újabb fejlődés­nek gátjául szolgálnak, lassanként újak­kal pótoljuk, a meglevők közül pedig azokat, amelyek használhatók, le nem rom­boljuk, hanem inkább megerősítjük. Reméljük, hogy a múlt idők e taní­tása nem lesz eredménytelen, hanem figyelembe veszik ezt mindazok,­ akik akár hatalmuk, akár tudásuk, akár egyébb kö­rülményeiknél fogva vezető és intéző szerepre vannak hivatva s működésükkel rajta lesznek, hogy az uj esztendő a békés fejlődés esztendeje legyen. Adja Isten, hogy úgy legyen! Az uj görög katholikus püspökség székhelye. Irta: IF^ieiE5 BÉLA. Az uj gör. kath. püspökségnek városunk­ban leendő elhelyezése tárgyában megindított mozgalom mind nagyobb arányokat ölt. Mióta köztudomásra jutott, hogy a székhelyre Nyír­egyháza sem aspirál, mind szélesebb körök­ben nyilvánul meg az óhaj, hogy ezzel a kér­déssel komolyan foglalkoznunk kell s a köz­vélemény és közkívánság nyomása alatt leg­közelebb már a városi képviselőtestület is fog­lalkozni fog a kérdéssel. Ezt megelőzőleg azt hiszem, nem lesz fe­lesleges, ha a kezdeményezés és kivitel, az el­helyezés és az ahoz szükséges financiális esz­közök mikénti megszerzése tárgyában tovább­­ folytatom az eszmecserét. Kétségtelen, hogy a kezdeményezésnek Nagykároly város részéről kell kiindulnia, de feltétlenül szükséges, hogy eme kezdeménye­zést más tényezők is támogassák. Első­sorban a vármegye az,, melynek ve­zetőit az eszme támogatására fel kell kérni. Mert hiszen a vármegyének közkormányzati szempontból épp oly fontos érdeke a felvetett eszme megvalósítása, mint városunknak vá­rosi szempontból. Nem lehet közömbös arra a vármegyére nézve, melynek területén a fel­állítandó püspökségnek hivei oly nagy szám­ban laknak s melynek területén nem egyszer a nemzetiségi izgatásoknak merültek fel, egy oly püspöki nyílt jelenségei székhely léte si­gal a jelen pillanat, mely arról tészen tanú­l­ságot, hogy hetek, hónapok mily sebes szárnya­kon repülnek el, mely körülmény önkéntelenül­­ is azt a megdöbbentő kérdést teszi fel szívünk­ben : Vájjon mire egy év ismét elmúlik, össze­­gyülhetünk-e megint s életünknek vagy kedve­seink életének fáklyáját nem oltja-e ki akkorra a kérlelhetetlen halál hideg keze? Az érző szivet, gondolkodó lelket mindig komolysággal töltik el a nevezetes pillanatok s bizonyára eléggé nevezetes pillanat az a határpont az elmúló és a megújuló év között, mely az élet sebes futását, gyors eltűnését olyan meghatóan hirdeti­ ? Mi is, kik a jelen órában Istennek dicsőí­tésére e helyen egybegyültünk, ne hagyjuk nyomtalanul eltűnni ez ünnepélyes alkalmat, sőt fordítsuk azt arra, hogy az igenek örök­­igazságú intéseit szent buzgósággal meghall­gatva, szálljunk magunkba teljes komolysággal. „Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.“ Imádkozzunk ! 1. Hálát adván a múltért 2. Könyörögvén a jövendőért. I. „Járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez“, járuljunk imádsággal a kegyelem Istenéhez, erre intenek a felolvasott szent igék. Még­pedig mindenekelőtt adjunk hálát a múltakért ! Bizonyára nincsen közöttünk senki, akivel e már-már egészen elmúló esztendőben valami nevezetes és lényeges változás ne történt volna. Tekintsetek be csak önnön szigetekbe, gondol­játok csak át az elmúlt esztendőt s azt a val­lomást fogjátok tenni önmagatoknak, hogy az elmúlt esztendőben csakugyan történtek vele­tek és körülöttetek oly nevezetes változások, melyek szigeteket vagy örömmel vagy nehéz bánatot borítottak arra, töltötték el. Meglehet ugyan, hogy az első pillanatban némelyek előtt semmi ilyen nevezetesebb változás nem tűnik föl; meglehet, hogy sokan hamarjában talán úgy felelnének, hogy elmúló év minden nagyobb esemény nélkül sietett el fölöttük. De csak­hamar belátják tévedéseket. Föltekintettél-e már, kedves testvérem, az égre alkonyatkor, mikor a nap még alig tűnt el s a csillagok nem gyultak ki teljesen ? Első pillanatra nem látsz talán egyetlen csillagocs­­kát sem; de nézz csak tovább, nézz csak erősebben, gondosabban és szemeid egymásu­tán észreveszik a fel-feltünő fényt. Éppen igy vagyunk az emlékezéssel pontokat­ is. Első pillanatra talán semmi nevezetes örömet vagy semmi különösebb fájó bánatot nem találunk a múltak lapjain, de nézzük csak tovább, nézzük erősebben, keressük csak gondosabban és tapasztalni fogjuk, hogy valamint mindé1* tavasznak meg van a maga virága s mindéi* ősznek a maga sárguló levele: épp úgy meg van a mi életünkben is minden esztendőnek a maga édes öröme s a maga fájó Óh, juttassa eszedbe ez a mostani óra, bánata, hogy mind az örömért, mind a boldogságért, ami ez életben s ez elmúló esztendőben kisért, szent és forró hálával tartozol Istenednek! Akarod-e, hogy e mai este valóban áldott legyen? Akarod-é, hogy e már-már elröppenő évet keresztyénileg fejezzed be ? Akarod-é, hogy az utolsó nap utolsó óráiban igazán szent érzelmek foglalják el szivedet ? Gondold át a jelen pillanatban az ó­ esztendő édes boldog­ságát, kedves örömeit, áldott emlékeit és azu­tán mondjad, de a legszentebb, de a legbuz­góbb hálának hangján: Köszönöm neked, én Atyám, én áldott Istenem! Óh, de a mi szivünkben két édes testvér lakozik, akik igen ritkán válnak el egymástól, annyira, hogy az egyiknek nyomában rendesen nagy hirtelenséggel ott terem a másik is ; ez édes testvérek egyike az öröm, másika a fáj­dalom. Az ég sem derült mindig, a nappalt is éjszaka váltja fel, maga az élet sem lehet csupa boldogság. Minden esztendőnek van öröme, de van bánata is. Volt-e a búcsúzó esztendőben nehéz bána­­­tod? Él-e sziveden sajgó fájdalom, melyet Borult, esős idő BE nem határoz BB Eiellemes m­eleg műterem ! Pompás g^errrxelsl^épek­: I HH BH­O: ■ ■ ■ ■ G-37"öri37-ör-ü. Hsi-vitelü. fén^feép-na.g'^ItáisolÉ régi szépek­:­­u.ta.3a is. ■ [UNK] ■ [UNK] Legszebb Legértékesebb egy jól sikerült fénykép! :: Ilyen jól sikerült fényké­­pek készülnek :: Husztlik Zoltán közismert műtermében Nagy­károlyban, Kossuth-utca 5. sz. CO IM ©: NI __ o O' CT CD' . id

Next