Nagykároly és Vidéke, 1919 (36. évfolyam, 2-14. szám)
1919-01-08 / 2. szám
XXXVI. évfolyam. Nagykároly, 1910. január 8. 2-ik szám. TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. SläagJeSeäiik mindein szerdán. Előfizetési árak: Egész évre.......................20‘— kor, Félévre ...................... 10*— „ Negyedévre........................5'— „ Egyes szám........................—'50 Tanítóknak egész évre . . 16‘— „ . Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rétiei Károly. Laptulajdulos és kiadó : „Nagykárolyi Petőfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi utca 37. — Telefon78. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közeltetnek. Hylttór sora 1‘80 K. Kéziratok nem adatnak Ttom Halálra Ítélték az ezeréves Magyarországot nemcsak ellenségei, hanem saját polgárai is. Megszoktuk már határainkon a farkas vonulást hallani, vérengző fogukkal sokszor tépték-marták cafatokra legdrágább kincsünket , a magyar haza szent fogalmát; éjjel-nappal emésztett a gond miatta, tűrtünk, szenvedtünk és minél jobban ütöttek, annál kitartóbban, annál szilárdabban állottunk. Ez az egy szentségünk volt, egyetlen pont, melyre nézve egyetértettünk, egyet akartunk mi — széthúzó magyarok. És most hova lett ,ez a pont ? A jelszavaknak, a juiűivdiÁácTnak, a gyülekezéseknek, a szervezkedéseknek hullámzó, kavargó zűrzavarából valahogyan kimaradt ez a nemzetünket éltető fogalom és már-már félünk, hogy a politikai és társadalmi forrongás magasra fűtött hőfoka megölte, kiirtotta a magyar szivekből. Furcsa szelek fújnak. Valamikor réges-régen — lehet már talán jó öreg kéthárom hónapja — a kis gyerektől a totyogó aggastyánig mindenki a haza bajával „foglalkozott.“ Beszéd volt nagyrész csupán, de ez a beszéd állott mégis a magyar gondolkozás középpontjában. És most ? Szidjuk a régi rendszert, a régi bűnöket, a régi bajokat és nem látjuk meg, nem törődünk az újakkal. Pedig ugyancsak burjánzanak körülöttünk az uj bűnök, az uj bajok és a rémrendszer helyett nem igen látjuk az újat. Éltetjük az uj kormányt, de magára hagyjuk ! •Honnan, ugyan honnan szakadt reánk a bábeli zűrzavar ? Onnan bizony, mert elfelejtettük, hogy a haza mindnyájunké. Nem a főuraké, de nem is szocialistáké, nem is a radikálisoké, hanem mindnyájunké : magyaroké ! Négy év keserves keresztjét hordozta a magyar katona a harcterek leírhatatlan szenvedésein keresztül és nem rokkant össze alatta, mert úgy tanulta, úgy érezte és úgy akarta, hogy a hazáért teszi. És most kábult fővel hallja mindenünnen fülébe ordítani, hogy egy szó sem igaz ebből, hogy hazug célokért villogtatta fegyverét, ontotta vérét, hogy ő szűkölködött, más meggazdagodott. És elhiszi, hogy nem a hazáért harcolt, de a keserű kábrándulás bosszúszomjától ösztönözve nem hajlandó többé elismerni, hogy haza mégis van, hogy ezt megvédeni szent kötelesség, hogy ez a haza nemcsak a miénk, hanem az utódoké is. Hazatértek szegény harcosok, vérük fénye mocsoktalanul ragyog, seggbe fejüket nem köríti az ezerszer kiérdemelt győzelmi koszorú, jutalmat ott sem kaptak, itthon is többet vártak és tengernyi szenvedésükért sokan bosszút akarnak állani az itthonmaradottakon. De lassan jó vitézek, értsük meg egymást. Voltak itthon csakugyan közöttünk olyanok, kik bűnös módon húzták ki magukat a kötelesség teljesítése alól, voltak piócák is, kik ravasz számítással szipolyozták ki keserves filléreinket, de volt itt egy olyan társadalom is, melynek csupán t»*_r 4“k dobogott, amely lemondott a fehér kenyérről, csak ti ne éhezzetek, lerongyosodott, hogy nektek jusson több ruha, adakozott, pedig maga is koldus volt. Templomainkban ti értetek szállt az ima, hajlékainkban a ti nevetek csengett, lapjainkban a „mindent a katonákért“ jelszó virított. Ezerszer megsirattunk minden csepp kiomlott magyar a vért, ezerszer megátkoztuk azokat, kiknek háború csak a gazdagodás, a pöffeszkedés, az ostoba gőg lajtorjája volt, ezerszer hívtuk az Istent, hogy meg titeket, verje meg azokat . . .áldjon Reánk nézve a háborúnak csak annyi örvendetes eredménye lett, hogy ti hazatértetek. De most ti feleljetek hazaszerető magyar katonák, honnan és miért vettétek alkatokra a vandalizmus átkos igéit? Egyesek bűnéért, rendszerek romlottságáért szabad-e saját fajodat meggyülölni, szabad-e a hazát elfeledni ? A letűnt korszaknak kétségen kívül megvoltak a sokat emlegetett nagy tévedései, sőt voltak bűnei is, de ne hallgassuk el, hogy voltak erényei is. Tökéletesen felesleges, sőt határozottan káros ezeket az erényeket is a régi hibákkal együtt temetgetni. Most minden büdös, ami a régi világból maradt, ami a régi világ jellemző sajátsága volt, aminek neve tradíció, pedig épen ezek a történelmileg kialakult nemzeti sajátságok adják a magyar állam élő testét. Királyság nélkül ellehetünk, sőt emberi méltóságunk érzete meg is követeli ennek bukását, de a magyar állameszme megbukása után vajmi kevesen örvendünk a köztársaságnak. Félünk : annyira lefoglalja a jelent a múltnak temetgetése, hogy nem marad idő megalapozni a jövendőt. Félünk, hogy ha még sokáig szegezhetjük ilyen módon koporsójába a „régi Magyarországot“, az utolsó koporsószeg beütése után nem találjuk meg az „új Magyarországot.“ Ne keressetek hazatért katonák itthon ellenséget, kívülről jön az most is ! Ezer sebtől vérzik ügyig ez a szegény Magyarország és ha ti is szúrtok rajta egyet, az lesz az utolsó, abba bizonyosan belepusztul. Ne bolygassátok, ne fordítsátok fel addig a régi rendet, míg meg nem alkottuk az újat. _________________Ligeti Imre: Takarékoskodjunk a villannyal. hírek Az utóbbi napokban nagyon kellemetlen szállingóztak városunkban a villanyvilágításról. Ugyanis ot ott terjed vz a hír és az igaz is volt, hogy oly kevés a város villamosműnél a nyersolaj, hogy már a tartály fenekéről kanállal kell meríteni és egy két nap múlva városunkban teljesen megszűnik a villanyvilágítás. Hála Istennek, hogy nem igy van, mert sikerült annyi nyersolajra szert tennünk, hogy városunk köz- és magánvilágitása — ha a villannyal takarékoskodunk — legalább hat hétre biztosítva van. Ha figyelembe vesszük, hogy mily rettenetes dolog lenne az, hogy akkor, amikor kőolaj nincs, gyertya sem kapható, a város nem tudna villanyvilágítást nyújtani, ha meggondoljuk, hogy mi lenne ennek következménye a személy- és vagyonbiztonság szempontjából, akkor valóban borsódzik a hátunk ennek gondolatára. Mindnyájunknak közös érdeke tehát az, hogy takarékoskodjunk a villannyal amennyire csak lehet és szigorúan betartsuk városunk h. polgármesterének a villamos világítás korlátozására vonatkozó rendeletét. A „Nagykároly Keresztény Szociális párt" szervezkedő gyűlése. Jámbor igék tüzes kirobbanása remeg bele a lelkünkbe, logikátlanul zakatoló agyunk valami csodálatosan lázas és mégis szelíden lecsöndesülő várakozással teli. Simogató melegség öleli körül a szivünket, csüggedt és bizó lelkünk alázatos és mégis büszke. Eszmék és végtelen perspektiváju elgondolások biztató realitásán csügg ragyogó szemünk. Riasztó végtelenségek és fárasztó messzeségek kuszáit, zavart színü távlata fúródik bele agyunkba. Akarunk, de nem azt, ami mindennap magasabbra szökteti árnyékát köröskörül. Látjuk a megaláztatástól s a piszkos megrugdalástól elszomorodott, szegény hazánkat a végtelenségek ijesztő mélysége felé rohanni , kiáltani akarunk, hogy féket az őrülten száguldó szenvedélyekre. Ne szaladjunk sebes irammal a rettenetes felfordulásba és nyomorba, ideges