Nagyszeben és Vidéke, 1996 (3. évfolyam, 1-7. szám)

1996-01-01 / 1. szám

Vigyázza mikor bes És áhítatta a szót, A nyelv ma­i végső mened«. A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! Reményik _______KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAP______ 111. évfolyam 1. szám 1996. január Újévi remények Minden év vége és kezdete a számvetések­ ideje. Mérlegeljük az elvégzett munkát és új feladatokat tűzünk magunk elé. Az eltelt esztendő legörvendetesebb eseménye kétségtelenül a jugoszláv népek békéje. Vége az értelmetlen öldöklésnek, az elűzött családok visszatérhetnek otthonukba és megkezdődhet a romokban heverő ország újjáépítése. Mennyi hiába kiontott vér, hány ártatlan ember halála szárad a bűnösök lelkén! Vajon mikor fogják az emberek végre megszívlelni a krisztusi tanítást: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” A békére törekvő budhistáknak is van egy törvényük, így szól: “Halljátok mindnyájan ezen törvényt, S ha hallottátok el ne feledjétek: Amit magatoknak nem kívántok, Soha másnak ne tegyétek!” A béke az emberiség legnagyobb kincse. Békében lehet családot alapítani, békében lehet gyarapodni, lehet alkotni. De erőszakos, békebontó emberek mindig voltak és a jövőben is lesznek. Egy megújuló világ küszöbén állunk. Végre észbekapott öreg kontinensünk. Olyan szövetséget akar kötni népeivel, amely hosszú időre biztosítja a nyugalmat. Azonban ez a szövetség igényes. Szabályokat állít a belépni óhajtók elé és mérlegre teszi tetteiket. Érdekes hasonlóságot fedezhetünk fel az Ószövetség törvényei és az Új Európa szabályai között. Azar nem engedte az ígéret Földjére a hitetleneket és törvényszegőket. Kevés túlzással mondhatjuk, hogy az Egyesült Európa az Új ígéret Földje. Nincs mit keressen ott, aki nem hajtja végre előírásait, a szószegő, ravasz, hazug, fecsegő, aki orruknál fogva akarja vezetni a legújabb kor szövetségének a megalkotóit. A Föld az emberé! Azé, aki lakja. Mi ráalapoztunk egy kőbevésett történelmet. Ez bizonyít. Kőváraink, templomaink, iskoláink, mind-mind menedékes kultúránknak, anyanyelvünknek. S a templom és iskola megtartásának jelszava mellé illesszük oda a két elmaradhatatlan követelményt fennmaradásunkért való küzdelmünkben: a Családot és a Hitet! Kalmár Zoltán Petőfi Sándor Befordultam a konyhára... Befordultam a konyhára, Rágyújtottam a pipára... Azaz rágyújtottam volna, Hogyha már nem égett volna. A pipám javában égett, Nem is mentem én a végett! Azért mentem, mert megláttam, Hogy odabenn szép leány van. Tüzet rakott eszem adta, Lobogott is, a­mint rakta; Jaj de hát még szeme párja, Annak volt ám nagy a lángja! Én beléptem, ő rám nézett, Aligha meg nem igézett! Égő pipám kialudott, Alvó szívem meggyúlódott. Befordultam a konyhára... 'Petőfi Sándor: Szülőföldemen Itt születtem én ezen a tájon Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye, Mintha dajkám dalával van tele, Most is hallom e dalt, elhangzott bár: "Cserebogár, sárga cserebogár! ” Úgy mentem el innen, mint kis gyermek, És mint meglett ember úgy jöttem meg. Hejh azóta húsz esztendő telt el Megrakodva búval és örömmel Húsz esztendő... az idő hogy lejár! "Cserebogár, sárga cserebogár” Hol vágtok, ti régi játszótársak? Közületek csak egyet is lássak! Foglaljatok helyet itt mellettem. Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem. Hogy vállamon huszonöt év van már... "Cserebogár, sárga cserebogár” Mint nyugtalan madár az ágakon, Helyrül helyre röpköd gondolatom, Szedegeti a sok szép emléket, Mint a méh a virágról a mézet, Minden régi kedves helyet bejár... "Cserebogár, sárga cserebogár" Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasipot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz méh, lovam inni kíván. Megitattam, gyi lován, gyi Betyár... "Cserebogár, sárga cserebogár " Megkondul az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló, Haza­megyek, ölébe vesz dajkám, Az altató nóta hangzik ajkán, Hallgatom, s fél álomban vagyok már... "Cserebogár, sárga cserebogár".... —J A XVII. században és a XVIII. század első évtizedeiben egy sajátos irodalom bontakozott ki: a Habsburg­­ellenes függetlenségi harcok költészete. Ennek a gazdag szellemi kincsnek a tanulmányozását és összegyűjtését a múlt század híres történetírója, Thaly Kálmán kezdte meg. Háttere és forrása a kuruc - labanc harcok története. Az első Habsburg-ellenes hadjáratot Bácskai István indította a XVI. század első évtizedében. Zrínyi Miklós kiváló költő és hadvezér felismerte, hogy a törökök kiűzése után a magyar függetlenséget a Habsburg hatalom veszélyezteti. Az 1670-es években az osztrákok ellen összeesküvést szőtt Wesselényi Ferenc főnemes. A császári hatalom leleplezte, és a résztvevőket halálra ítélte. A Habsburg abszolutisztikus törekvések erősödése elvezetett, Thököly Imre vezetésével, a fegyveres harcokhoz. Legfőbb támogatója a nemesség volt, amely rendi függetlenségét védelmezte a Habsburgokkal szemben, s ugyanakkor küzdött protestáns hitének szabadságáért is. A kuruc szó első ízben a Dózsa György vezette parasztfelkelés idejében tűnt fel, s keresztest jelentett. Később azokat nevezték kurucoknak, akik küzdöttek a Habsburg elnyomás ellen. A labancok osztrák hatalmi érdekeket védtek - rendszerint pénzért. A kuruc felkelés katonái közül sokan végvári katonák voltak. A kuruc küzdelem legdicsőbb korszaka 1703-tól 1711-ig tartott a II. Rákóczi Ferenc által vezetett függetlenségi mozgalom idején, amelyben nemcsak magyar, hanem román és szlovák kurucok is részt vettek. A kuruc költészetet régebb nemesi és népi költészetre osztották fel, de az ilyen jellegű tagolás az “osztályharcos”, kommunista irodalomszemlélet találmánya. Tartalmi és formai szempontból nagyon gazdag költészet, és közel áll a népköltészethez. Több vers szerzője ismeretlen. A szigorú osztrák cenzúra miatt a szerzők helyesebbnek találták azt, hogy a nevüket titokban tartsák Kik alkották ezeket a verseket? Nemesek, szabadparasztok és jobbágyok, katonák és civilek, protestáns papok és prédikátorok. A legtöbb kuruc vers nem jelent meg nyomtatásban, hanem kéziratos énekeskönyvekben. A leghíresebb ezek közül a Bocskor-daloskönyv. Tematikai szemp­ontból nagyon változatosak. Katonaénekek illetve toborzók, szerelmi és mulattató dalok, közéleti költemények, a haza romlásán a törökök és a német pusztítások miatt kesergő énekek, a bujdosásra kényszerült katonák és üldözöttek panaszai. A legértékesebbek a XVII. század végén és a XVIII. század elején keletkeztek. A bujdosóversek közül a leghíresebb a Buga Jakab éneke: “Mit búsulsz kenyeres, midőn semmid sincsen? Jó az Isten, jót ád, légy jó, reménségben! Fölnyílik az idő majd a gyönge fűre, Hová két szemünk lát, elbujdosunk ketten.” A kuruc katonák szilaj jókedvét balladaszerűen ábrázolja a Csinom Palkó vers, amelynek közismert a dallama is: “Csínom Palkó, Csínom Jankó, Csontos kalabérom, Szép selymes lódingom, Dali pár pisztolyom. A kalabér illetve karabély rövid csövű puska, a lóding tölténytartó. A szegénylegény éneke a Katonák nyomorúságát tárja fel a kuruc harcok hanyatlásakor. “Nincs becsületi a katonának Mint volt régentén a kurucoknak. Szegény legénynek olcsó a vére, Három rézforint szegénynek bére, Azt sem költheti el szegény végtére, Melyért méreg, Kínzó féreg, Forr a szívére. Az ismeretlen szerző, társai nevében a fejedelemnek panaszkodik: “Igen kedveltük a kurucságot, Oly igen kaptuk, mint egy újságot, Nyerünk, gondoltuk, oly szabadságot Oltalmazzuk S szabadítjuk Szegény hazánkat.” A kuruc versekben gyakran feltűnik a hazafias pátosz és az önző, szűklátókörű főnemesek bírálata, pl. Thököly haditanácsa, Két szegénylegénynek egymással való beszélgetése. Ez utóbbi verset nagyra értékelte Ady Endre is. Ő írta meg a 20. századi változatát, amelyben az első világháború borzalmait panaszolja el. Több vers összefügg II. Rákóczi Ferenc személyével. Ezek közül a leghíresebb a Rákóczi-nóta, amely 1848- ig tiltott vers volt, de nem merült feledésbe, mert a szabadságra sóvárgó nép kedvelt éneke lett. “Jaj, régi magyar nép! Az ellenség téged miképp Szaggat és tép! Mire jutott állapotod, Romlandó cserép. Mint egy kedves eleven kép, Voltál olyan szép Magyar nép.” A kuruc korban gyönyörű szerelmes versek is keletkeztek, ilyen pél­dául az “Áll előttem egy virágszál” és az “Ellopták szívemet” című vers. “Ellopták szívemet, jól érzem, Az ki ellopta is, ismerem. Szolgád vagyok, tiéd vagyok, Megkötözött rabod vagyok, Édesem”... 1711 után habár elfojtották a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot, tovább élt a kuruc költészet. 1728 körül keletkezett az őszi harmat után bánatos hangú vers. A bujdosó kuruc legények szívesen énekelték a tábortüzek mellett a Krasznahorka büszke vára dal­t,s a tárogató hangja mély fájdalmat tolmácsolt. “Krasznahorka büszke vára Rá borult az ég homálya Tornya felől az őszi szél Rég­múlt dicsőségről mesél, Rákóczinak dicső kora, Nem jön vissza többé soha.” Józsa Benjámin A KURUC KÖLTÉSZET I

Next