Nagyszeben és Vidéke, 2000 (7. évfolyam, 1-6. szám)

2000-01-01 / 1. szám

! /'ter'deJt/o zu , KÖZÉLETI KULTURÁLIS LAP VII. évfolyam 1. szám Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom­padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükben biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! (Reményik Sándor) 2000 december Emlékezés a 13 aradi honvéd táborokra 150 év távlatából is összeszoruló szívvel és tiszteletteljesen lehajtott fejjel gondolunk rájuk. 13-an voltak, s közülük csak 6 volt magyar. A többiek közt 1 német, 1 szerb, 1 horvát, és 4 osztrák küzdött a szabadságért. A silány gondolkodású rágalmazók nem restellték meggyalázni emléküket, hősi haláluk után rájuk fogva, hogy Erdélyben gyilkoltak. Azonban a történelmi tények bizonyítják, hogy ők soha nem léptek Erdély földjére. A szabadságharc célja, s így a 13 tábornoké is a Habsburg iga lerázása és az itt élő nemzetiségek felszabadítása volt. Ezt éppen különböző nemzetiségű összetételük bizonyítja lgjobban. A magyar szabadságharc oroszok segítségével való leverése után a 13 aradi tábornokot az aradi vár börtönébe zárták. Haynau,a véreskezű katonai diktátor halálra ítélte őket. Az aradi vár foglyai hatodikára virradóra elvégezték földi dolgaikat. Leveleket írtak s azokat a lelkiatyák által feleségeikhez juttatták el. Szombat volt, október hatodika, borongós őszi nap. Az aradi várból dobpergés hallatszik. Reggel öt óra. Fél hétkor megjelent a hatodik kapunál Anton Uthyaka főporkóláb, nyomában négy honvédtábornok: Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid és Sweidel József. Mindegyiket pap vezette a karjánál fogva. A szomorú menet lekanyarodik a vár alatti jobboldali sáncba. A bogáncsos, burjános mező a négy hős Golgotája. A négy tábornok imádkozik. Fedetlen fővel, fekete attilában, fehér ingben, és kesztyűvel állnak. Valamennyien egyformán egy elnyomott nemzet hős vértanúi ők... Elhangzik a parancsszó. Mind a négyen letérdelnek. A sorból kiválik 12 katona, szemben állnak a hősökkel. A parancsnok kirántja kardját... egyszerre dördül el a 12 lövés. Három attilára kibuggyan a piros vér, három hős élettelenül rogy a földre.... De az egyik még térdel. Habár vérzik, nem esett össze. Erre három katona odarohan és közvetlen közelről reá lő... Elvégeztetett.... Rideg őszi borongó reggel. Az aradi vár alj­ában ugyanezen a napon a hátramaradt 9 tisztet készülnek akasztani. Még az avar is fázik, reszket a fű, a halál rideg szele áramlik a levegőben... Már elő is áll­t a hóhér. Brünből hozták a gyalázatos munkára.... Megkezdi munkáját, s lassan, rövid idő alatt ott függött mind a kilenc tábornok a gyászos emlékű Haynau bitófáján. A halottak arca szép volt, el se torzult a szenvedéstől... Aztán a kivégzőszázad visszavonult s jött két alkalmi sírásó egy nagy gödörbe temették mind a kilenc vértanút... És Arad felől özönlött a nép a szent helyhez­, ők nem gyalázkodni, hanem imádkozni, könnyeket hullatni. . 150 év után az aradi mezőre száll vissza a gondolatunk s a meggyalázók hangjainak közepette is tudjuk, érezzük,­ mi, nemes lelkűek többen vagyunk, mert a jó mindig erősebb a gonosznál. S „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk” szentistváni majd bethlengábori gondolattal felerősödve bízunk a nemes érzelmek győzelmében. És most újból fejet hajtva a Nagy 13 előtt, egy szóval mondjuk: Emlékük legyen áldott! Kalmár Zoltán Tizenhárman voltak Golyóval végeztek velük: KISS ERNŐ, született 1810-ban Temesváron. 49 éves, özvegy, gyremektelen, róm. kath .vallású. Dúsgazdag családból származott. 1848-ban a szabadsághac mellé állt, szolgálatával és pénzadományaival is. Bánságban hősiesen harcolt az elnyomó hatalom ellen. Soha nem harcolt Erdélyben. SCHWEIDEL JÓZSEF, sz. 1796-ban, Zomborban, osztrák nemzetiségű, 53 éves, róm. kat. vallású, nős, öt gyermek apja. Őrnagy volt I. Sándor orosz nagyherceg huszárezredében. 1848­-ban azonnal csatlakozott a magyar szabadságharchoz. Vezető szerepet játszott, Buda katonai parancsnoka volt. Soha nem járt Erdélyben. DESSEWFFYARISZTID, sz. 1802-ben az Abaújvármegyei Csákányban. Az osztrák hadseregben szolgált. A szabadságharc kitörésekor a honvédséghez csatlakozott. Sikeresen harcolt az osztrákok ellen. A felsőmagyarországi hadsereg vezére, de az alsómagyarországi ütközetekben is részt vett és az augusztus 9.-i temesvári csatában is küzdött. Soha nem járt Erdélyben. LÁZÁR VILMOS, sz. 1815-ben Nagybecskeren. 34 éves, róm. kat. vallású, magyar, nős, három gyermek apja. Már fiatal korában a katonai pályára lépett. Később a civil életbe tért vissza, majd 1848- ban beállt a honvédség kötelékeibe és részt vett a szabadságharcban. ÉszakMagyarországon és a temesvári ütközetben harcolt, de sohasem Erdélyben. Akasztás volt a végzetük: AULICH LAJOS, 1791-ben sz. Pozsonyban, 57 éves, katolikus, nőtlen, osztrák nemzetiségű. Az osztrákok által felbújtogatott szerbek ellen harcolt, majd Észak-Magyarországon, Isaszegen győzelmes csatát vívott az osztrákok ellen. Visszafoglalta Pestet Windischgrätz osztrák hadvezértől. Soha nem harcolt Erdélyben. PÖL VON PÖLTENBERG ERNŐ, sz. Bécsben 1813-ban, 35 éves katolikus, nős, három gyermek apja, osztrák nemzetiségű. Az osztrák hadseregben a huszárezred kapitánya volt. 1848-ban Magyarországra helyezik ezredével együtt. Itt nemzetisége ellenére a magyar forradalom híve lett. Magyarországon a kápolnai csatában tüntette ki magát. Soha nem harcolt Erdélyben. KNÉZICH KÁROLY, 1808-ban született, a horvátországi Gajavacban. 41 éves, katolikus vallású, horvát nemzetiségű, nős, két gyermek apja. Lembergben szolgált, 1848-ban Magyarországra jött és a szabadságharc mellé állt. Kitűnt a Tápió hídjának visszafoglalásában, a komáromi csatában, Buda ostrománál. Soha nem harcolt Erdélyben. L­AHNER GYÖRG­Y, 1795-ben született Besztercebányán, 5­3 éves, katolikus, osztrák nemzetiségű, nős egy gyermek apja. 21 éves korában lép a gyalogezredbe. Becsületes, kitartó munkája eredményeként rohamosan halad a ranglétrán. Felszerelési felügyelő és a nagyváradi fegyvertár vezetője. Nem volt a harctéren és Erdélyben sem. NAGY SÁNDOR JÓZSEF, Nagyváradon sz. 1804-ben. 45 éves, katolikus, nőtlen, magyar. Előbb a császrái hadseregben szolgált, de 1848-ban a forradalom mellé állt. Számtalan sikeres harcban vett részt a mai Magyarország trületén. Buda ostrománál az első között volt, aki felhatolt a várba. Soha nem harcolt Erdélyben. GRÓF LEININGEN WESTERBURG KÁROLY, 1819-ben sz. A németországi Ilbenstadtban. 30 éves, lutheránus vallású, német nemzetiségű, nős, felesége a magyar Sissány Eliz. A szabadságharc mellé állt. Részt vett a szerbiai, komáromi, váci csatákban. Az oroszok ellen is hősiesen küzdött. Nem harcolt Erdélyben. GRÓF VÉCSEY KÁROLY, sz. Pesten 1807-ben, 42 éves, katolikus, nős, gyermektelen. A császári seregben szolgált. 1848-ban ezredével együtt a forradalom mellé állt. Harcolt a szerbek ellen, Szolnoknál. Elfoglalja Arad várát, részt vesz a temesvári csatában, visszavonult Lugosig, majd Arad mellett (Soborsinn­ál) látva a szabadságharc gyászos kimenetelét, ágyúit megsemmisítette és Borosjenőnél az oroszok előtt leteszi a fegyvert. Nem harcolt Erdélyben. TÖRÖK IGNÁC, 1795-ben sz. Gödöllőn, 54 éves, rom. kát nőtlen. Magyar, katonai tanulmányait Bécsben végezte. Később a magyar testőrségben szolgált. A komáromi erődítmény parancsnoka volt. A szabadságharc vége felé Aradon szolgált. Nem vett részt harcokban. DAMJANICH JÁNOS, 1804-ben sz. A bánsági Szása községben, 45 éven, görökeleti vallású, szerb nemzetiségű, nős, gyermektelen. A császári hadseregben szolgált, 1848-ban a szabadságharc mellé állt. Legnagyobb ellensége volt azoknak a szerbeknek, akik a forradalom ellen fellázadtak. Egyik legvitézebb katonája volt a szabadságharcnak­­ győzelmet, győzelemre halmozott. Nem harcolt Erdélyben. Dicsőség illeti őket hősi tetteikért! Kegyelettel emlékezünk rájuk! ZSILKÓ JÁNOS Hóhérakasztás Michael Biberbauer töprengései, minekutána írásban utasittatott, hogy neki kell dr. Jakob Julius Haynau táborszernag­’ot eltemetnie Megjegyzés: A költemény a Romániai Magyar Szó 1999 febr. 27-28. számából vettük át. Rettenet egész délelöttöm És nem tértem még jóformán magamhoz, Mióta azt a k. und k. pecsétest, kezembe nyomta s odébbállt a postás. Több bujkált bennem, mint meglepetés. Be kell vallanom: félek, szörnyen félek. Nyilván valami készül ellenem. Mert mint a gráci evangélikus Hitet gyakorlók, ezidőszerinti Egy sz­ál protestáns (protestáló) papja, Német létemre, magyarbarát lettem. És jött a Burgnak kókuszreszelékes Vitriolban meghengeregetett, Személyemre szabott „csínytevése”, Hogy én, a nyeszlett, örök ellenzéki Társaimtól, megtűrt, szégyeneik Biberauer, fogom eltemetni "kedvelt hívük földi maradványait”. Beültem a kopott bőrfotelbe. Szemem előtt a processziók jártak Gróf Batthányi, az a Tizenhárom, Több mint százhúsz, akasztott, kivégzett, Ezerkétszáz Kufsteinba börtönzött... Láttam ezt a konok Rendteremtőt Talj­ánok közt, Garda-tó környékén, Bresciában, vérengző Hiénát. A londoni Barkley üzemekből ki­tuszkolták, mint utolsó rongyot, Szitkok kopogtak az esernyőjén Brüsszel főterén eső helyett. S most azt várnátok részemről is el, Hogy koporsója tölgyfa fedelén, az Átkoknak átkát én is eldöngessem. Wilhelmine egész éjjel hallja Lépteim a felette levő Emeleti dolgozószobámból. Járkálok folyvást, faltól itt, falig, Majd: hátraarc! És azon nyomban: vissza! Már végi­gjártam­ az Egyenlítőt, Míg azt gyomrozta Isten ki belőlem, Hogy ezt a férget Mitbrundernek hívjam. Aztán... mindenki elcsendesedett, Én ráletem az illendő Igére, Wilhelmine békén elszúnyókált, A Bibliámba belebóbiskoltam. De akkorra már kész volt a beszédem Felirtam még a címet is fölé: „Baron von Haynau koporsójánál, Ezernyolcszázötvenhárom Március tizennyolcadikán A gráci templomban elmondta, Michael Biberbauer, lelkész.” Állok, mint egy Krisztus a szószéken. Alattam a sok m­egilletődött, Bakacsinból ki-kilrándító Sajnálatát megjátszó tömeg,­ Díszövszázad, díszegyenruhában Deszkák között egy pondró,a halott, Bársonypárnákon sok kitüntetés, Dús éremrendek, csillagok, keresztek... És felveszem a textus igevereset, A Héber levél kilenc huszonhétből: Elvégeztetett dolog, hogy az emberek Egyszer meghaljanak, utánaÍTÉLET! H” Isten nyugtassa Ó hiénasága, JÉíj itt a földön majd hatvanhét évet. a íír (Belényes, 1999. Február 2.)

Next