Nagyszeben és Vidéke, 2005 (9. évfolyam, 44-46. szám)

2005-01-01 / 44. szám

A nagyszebeni Tanácstorony (Orth István grafikája) IX. évfolyam 44. szám KÖZÉLETI KULTURÁLIS Megjelenését támogatja a COMMUNITAS LAP Alapítvány Liliomszál, liliomszál, Idegenhez mért hajoltál? Mért öleli karcsú szárad, Mért felejted a fajtádat? A fajtádat, a hitedet Szerelmed tüzére tetted. Messze látszik lobogás Mi lesz, ha lesz hamvadása? És a hölgy „stemplizett“, szakadatlanul. A rekordok könyvébe illő az a kitartás, amivel követi a sorrendet: „stempliz“, aláír, megszámolja a papírokat, félreteszi a paksamétát, újat vesz elő és folytatja az idegölő munkát. Tévedés ne essék: nem neki idegölő, hanem nekem, az áldozatnak, aki pontosan 15 perce állok a népszerű bank egyik irodaablakánál. Művelődési egyesületünknek részére szeretnék folyószámlát nyitni. Ezért állok itt ,“mert másképp nem tehetek“, és a nyitott irodaablakon benézek a nagy csarnokba, ahol (megszámoltam) nyolcan teszik a magukét. Türelmesen várok és hogy valamivel elszórakozzam, eszembe jut az 1930-as években készült magyar filmjáték, amiben Kabos Gyula, a kitűnő komikus, irodafőnöki szerepben, egy frissen alkalmazott fiatal lányt tanít meg iratokat - pesti zsargonnal mondva- „stemplizni”, vagyis iratokat lepecsételni. A stempliző hölgy az ablaktól kb. egy méterre zakatol a pecsét nyomóval. Rám se hederít. Az iroda csarnokában nagy a sürgés - forgás, a bankügyek intézése sok munkát ad. Látom ezt abból is, hogy az egyik távolabb álló bankdémon asztalára, az egyik, valószínűleg „ alkolléganő“ egy üveg Coca-Colát és két tányér nyalánkságot helyez el, nagy udvariassággal. Ezt a pillanatot használom ki, hogy jelezzem, miszerint élek, és amikor az ünnepelt felemeli a fejét, összeszedem minden bátorságomat és férfias hangon beszélok: „Kérem, alázattal, lenne szíves valaki engem is kiszolgálni ?!“ Erre, szuperelegánsan, divatbemutatóba illő léptekkel megjelenik előttem egy hódító külsejű hölgy, bájos mosollyal érdeklődve óhajom iránt. A dolgok előzménye az, hogy néhány nappal ezelőtt egy banktisztviselő, ugyan­ebben a bankban felvilágosított, mit kell tennem egy bankkontó nyitása céljából és egyben a kezembe nyomott egy paksaméta iratot, amit kitöltve, aláírva, lepecsételve hozzák vissza, mire működőképes lesz a kapcsolatunk. Nem úgy a hölgy ! Bájos mosollyal fűszerezve mondanivalóját, négy űrlapot nyújtott át nekem, avval a céllal, hogy miután átolvastam írjam alá, pecsételjem le és adjam vissza. Kábé húsz perc alatt átestem a dolgon és az ablakhoz somfordáltam. „Minden jó“, mondta a bankdivathölgy és evvel a bank j­ogtanácsosához merészkedett, aláírás végett. F­ellélegeztem: végre meg van oldva a bankkérdésem. Rövid öt perc múl­va visszaj­ött a hölgy és el nem múló bájos mosollyal közölte, hogy nem­­ jó az egész, mert a paragrafusok melegágyában éretté vált jogtudós szerint, még a következőket szükséges beszereznem­­ numeró­t. annak a bírósági határozatnak a hiteles másolatát, amelynek alapján az egyesület jogi személyként bejegyeztetett. „Elnézést, asszonyom,” szóltam a művelődési egyesület elnöki hangján, ’’itt van az egyesületünk alapszabályzata (statut), amelyre a bíróság ráírta, méghozzá írógéppel, hogy 446/1994-es számmal bejegyeztettünk mint jogi személy. Az írást lepecsételték azzal a pecséttel amelyre az van írva, hogy Judecătoria Sibiu.Minek még egy iromány, amellyel ugyanazt bizonyítjuk?” „Mindegy“, mondta a divathölgy, „az kell!“ Punktum! „És most menjünk tovább,“ mondta az oktatói hangú hölgy.”Bocsánat, tisztelt asszonyom, hogy beleszólok a gondolatmenetébe“ mondtam gentleman-i hangon, ”de az iskolában rámtukmált logikai ismereteim szerint ez azt j­elenti, hogy azt bizonyítom, ami bizonyítva van, még pedig abból a célból, hogy az előbbi bizonyítás a végből legyen bizonyítva, miszerint valóban bizonyított az ami amúgy is bizonyítva van. Most már értem! Menjünk kérem tovább,­ mondtam enyhe gúnnyal. És szólt a bankhölgy eképpen:­­numeró 2. ’’Mivel az egyesületük 1994-ben jegyződött be, szükségünk van egy olyan iratra, amelyből kitűnik, hogy mikor alakult az egyesület. Mikor volt az esemény?” kérdezte bájosan. „1993. szeptemberének őszbe hajló hónapjában, amikor még nyíltak a völgyben a kerti virágok,“ válaszoltam csodálkozva a bürokrácia eme körmönfont marhaságán:­­numeró 3. ’ ’Egy jegyzőkönyv másolat, amelyet annak a közgyűlésnek az alkalmával készítettek, amikor a bankkal való pénzkezelésre feljogosították az arra kiszemelt, kinevezett személyeket.“ Értem, gondoltam magamban. Tehát ez arra való, hogy igazoljuk, többek között, miszerint én és feljogosított társaim azok vagyunk, akik vagyunk és nem azok akik nem vagyunk! Világos, mint a holdvilágos éjszaka hold nélkül! - numeró 4. „ Egy bírósági igazolás, hogy egyesületük be van jegyezve és nyilván van tartva az egyesületek és alapítványok (Registrul Asociațiilor și Fundațiilor ) regisztrumába.“ Ekkor kezdett bennem birizgálni a vérnyomás, amit súlyosabb esetben úgy mondanak, hogy a guta környékezett.. De mély lélegzetet véve, legyűrtem a bürokrácia mechaniációi által keltett undoromat és udvariasan elköszönve, vettem a papírjaimat és sarkon fordultam. A bankhölgy még hódító hangvétellel utánam szólt:“ Remélem jól fogunk együttműködni.“ Isten ments, gondoltam magamban, hiszen egy pénzösszeg kivétele esetén még az önéletrajzomat is kérhetik. Mielőtt fejrevalómat feltettem volna, hátra néztem: a néma bankjelenség még mindig stemplizett. A pecsétnyomónak messze szólt a recsegő hangja. Kalmár Zoltán 2005. január­ ­ I­­­I.-i Ijb * ■ tÉtii f £ f , 'i »«fii ' ~ •wOikxi­ : §! it 2, p ^ ff <: jt !&­­ just, fi: w ® 1' *■> " i U> $f1 •••••••■ . ■ ■; A nagyszebeni Magyar Ház József Attila SZÉPSÉG KOLDUSA . ;­ Versemmel hogyha megelégszel * - Kínáltam úgyis már egyszer ~ Fogadd el: véres, könnyes ékszer. Ó, zordon Szépség, trónusodhoz jöttem, Bús koldusod, ki elfáradt szegény. Vér­rózsák nyíltak lábam vak helyén, De trónusodhoz mégis elvetődtem. Ó, zordon Szépséd, mosolyogsz fölöttem S hallgatva ülsz a dús Élet hegyén. Egy ájult lelket hoztam. Az enyém És fölajánlom Néked összetörten. Örökkön verte mákonyos varázsod, Most oly hideg, mint néma mosolygásod. S várna reá száz büszke viadal. Ó hívd életre ápoló szavakkal, Illesd meg omlokát meleg ajakkal! Ó szépség, nézz rá: olyan fiatal. Szépség koldusa volt a címe József A­ttila azon verses kötetének, amelyhez Juhász Gyula írt előszót. Juhász Gyula költői pályája A magyar impreszionista költészet jelentős képviselője, s a Holnapos mozgalom kezdeménye­­zője éltének és tanári pályájának nagy részét vidéki magányba töltötte, távol az irodalmi köz­pontoktól. Ezért került a Nyugat írói körének második vonalába, Babits Mihály és Kosztolányi mögé. 1883-ban született Szegeden. Édesapja betegsége miatt a kisiparos nagyapja nevelte. A családban hűségesen ápolták Kossuth szellemét és a Habsburg hatalom iránti ellenszenvet. Ezek a hagyományok, illetve érzelmek viszhangzottak korai verseiben. Előbb a teológiára iratkozott be, de hamar rádöbbent arra, hogy költői tehetsége az irodalmi pályához köti, ezért folytatta tanulmányait a budapesti Egyetemen, ahol kapcsolatba került a korszerű irodalom híveivel. Az egyetem elvégzése után vidékre került. Előbb Máramarosszigeten, később Léván, és Szakolcán tanított. Nehezen viselte el a vidéki elszigeteltséget, hiszen korábban a budapesti lakók munkatársa volt. Ennek tulajdonítható, hogy a gyenge idegzetű költő töbször is öngyilkossági kísérletet tett, szerencsére ekkor még eredménytelenül. Ebből a vidéki magányból akkor szabadult meg, amikor Nagyváradra helyezték. Ez a város már a reneszánsz korában fejlettebb volt a többi vidéki városokhoz képest. Ott szervezte néhány költőtársával együtt 1908-ban a Holnapos irodalmi csoportot, amely két antológiát adott ki (1908,1909) Holnap címmel bemutatta a modern költészet alkotóit, s nagy vihart kavart a kor művészi életében. Nagyváradon ismerte meg Sárvári Anna színésznőt. Az iránta érzett forró szerelem teljesen reménytelen volt. Habár egész életében rabja volt ennek a szenvedélynek, a boldogság elérhetetlen volt számára. Anna nem viszonozta a tanár-költő érzelmeit. Korai lírájára hatást gyakorolt a modern francia költészet, és Reviczky Gyula szomorú hangulatú költészete. Az Ima című versében már észlelhetjük ezt a pesszimizmust: „Nagy boldogság, nagy fájdalom/ Ne látogasson enegmet meg; Szelíd borongást adj, Uram,/ Szegény szívemnek.”- írja. Nagyon szenvedélyes olvasó volt, szabadidejének nagy részét a könyvei között töltötte, s ezzel magyarázható, hogy több költeményének forrása az olvasmány-élmény, s nem a közvetlenül átélt valóság. Ebből az elégikus hangulatból Ady Endre költészetének hatására sikerült eltávolodnia. Néhány költeményében közvetlenül érzékelhetjük az Ady hatást. Ilyen költménye a Gályarabok, A csavargó dala és A munkások. Ez utóbbiban azt írja, hogy a költőnek sors­közösséget kell válalnia a munkásokkal. A nagyváradi éveket nagy hozzáértéssel mutatja be Indig Otto Nincs szebb jövendők májusánál című monográfiájában. A mozgalmas váradi évek után újból vidékre kerül, Szakolcára, ahol végre megtalálja önálló költői hangvételét. Erre vall híres verse, a Magyar táj, a Magyar ecsettel című. Valamelyest hasonlít Ady Endrének A magyar ugaron című verséhez, de azzal ellentétben valóságos tájat fest kiemelve annak prózai vonásait. A fényhatások és­­ az akusztikai érzetek fokozzák a vers művészetét. Az impresszionista tájkép egyúttal szimbólikus is, amely egy pontosan meg nem határozható bánatot áraszt. íme mit lát az alkonyi tájban a költő: „szürke és komor fák, bús víz, holt ág, a búbánat iszapja” stb. Mindezek azt sugalmazzák, hogy elégedetlen a korbeli valósággal. Szakolcán írta a legkiválóbb szerelmes verseket, amelyeknek az ihletője Sárvári Anna volt. Ezeknek a verseknek a legfőbb gondolata a lemondás, hiszen akkor már csak távolról rajonghat az ünnepelt színésznőért. Anna már nemcsak a szerelmet jelenti számára, hanem az elérhetetlen boldogságot, s a letűnt ifj­úságot. Erről így vall a költő: „ Azért szeretlek, Anna, mert nagy emlék, / A tünde múlt hárfája vagy, / Mert fölzokog egy nagy bús végtelenség, / Ha visszazendül távozó szavad.” Ezt az Annát a költői képzelet teremtette meg, ezért nem pusztulhat el soha, a költő által örökéletűvé vált. „Annának már koronája készül /Aranyból és gyémántból szűz egekben, / Ő nem szédülhet már le semmi égből, / Anna örök, mert Annát én szerettem!” ( Folytatás a második oldalon )

Next