Nagyszeben és Vidéke, 2012 (13. évfolyam, 61-62. szám)
2012-02-01 / 61. szám
2 2012/2 Benedek Elek Szent Istvánnak, a magyarok első királyának volt az öccse a bújdosó herceg, Béla, s ámbátor a király kedvelte a vitéz herceget, mégsem volt maradása a magyar hazában, idegen földre kellett bújdosnia. Akkor történt ez, mikor István királynak egyetlen fia, Imre, meghalt. Mindjárt összesúgtak-búgtak az udvarbeli népek* akik többnyire németek valának mivelhogy német volt a királyné s gonosz praktikával azon mesterkedtek, hogy ne a király, hanem a királyné atyafiságából való herceg legyen a király István halála után. Hiszen ha csak ebben mesterkedtek volna! Gyilkost béreltek, hogy ölje meg a szent életű királyt. S éjjel, midőn aludott a király, csakugyan be is lopódzott a gyilkos a szobába. Lábujjhegyen lépett a király ágyához, s felemelte tőrét. Aztán nézte, sokáig nézte az alvó királyt. S amint nézte, egyszerre csak remegni kezdett a keze: kihullott belőle a tőr. István király fölriadt a hangos koppanásra. S ím, ott térdelt előtte a bűnbánó gyilkos. - Kelj fel és távozz! - mondá a király szelíden. - Isten bocsássa meg bűnödet! Mikor az udvarbeliek megtudták, hogy mi történt, fordítottak egyet a dolgon, s ismét összesúgtak-búgtak. Szájról szájra adták, hogy a király atyafisága bérelte fel a gyilkost. Vazul, a Mihály fia meg Endre, Béla és Levente, a Kopasz László fiai. Hamis beszédekkel elámították az öreg királyt, s aztán nem is kérdezték többet, a királyné parancsára Vazult börtönbe vetették, s ez még nem volt elég: ólmot öntöttek a fülébe, a szemét pedig kivették, hogy sohase lássa többet Isten szép világát. Bizonyosan így tettek volna a Kopasz László fiaival is, ha István király észre nem veszi az ördögi praktikát. De azt is látta, hogy az ő véréből való véreinek nincs itt maradása, mondta hát nekik: -Menjetek, fussatok idegen földre! Itt a fűszál is felállott ellenetek. Várjátok idegen földön az idők javulását. Ne féljetek, veletek lesz az Isten, visszakerültök ti még a magyar földre! Sírt az öreg király, könnybe borult szemmel búcsúzott a három magyar herceg, s éjnek idején, hogy ne lássa, ne tudja senki, hová, merre mennek, elindultak az idegen földre. Mentek, mendegéltek erdőkön, pusztaságokon át, gáttalan utakon, mígnem egyszer, Lengyelországba értek, ottan is a lengyel király városába. A bujdosó herceg Hiszen éppen jókor értek oda: különös nagy becsűje volt ott akkor a talpig vitéz embereknek, mert a pomeránok királya háborút üzent a lengyel királynak, s el is lepte volt már az országot rettentő nagy sereggel. Hanem mit gondolt, mit nem a pomeránok vezére, mikor szemben állott egymással a két sereg, azt mondta a lengyel királynak: - Hallod-e, lengyel király, állj ki velem bajvívásra, vagy álljon ki valamelyik fiad! Mert az nem igazság, hogy a katonáink egymást öljék, pusztítsák, piros vérükkel a földedet áztassák. Öreg ember volt a lengyel király, a fiai meg növendék legényecskék, gyengék a kardforgatásra, a pomeránok vezére pedig nagy, erős ember, igazi óriás. Mondta a király: -Jól mondtad, pomeránok vezére, nem igazságos, hogy a mi katonáink egymást öljék, pusztítsák, piros vérükkel a földemet áztassák. De az sem volna igazság, hogy én öreg ember létemre kiálljak veled bajvívásra. (folytatás a 3. oldalon) Imre herceg Imre herceg temetése Endre király megkoronázása Béla párbaja A híres székely-magyar mesemondó Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án, meghalt 1929. augusztus 17-én. Újságíró, a magyar gyermekirodalom neves személyisége, a magyarok történelmének közérthető nyelvű előadója. \