A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 2007

Kása Árpád: Utazás az Európai Unióba

végre valahára elérkezett az a pillanat, amikor szabadon utazhatunk az Anyaországba. Hála a nagy, hatalmas Európai Uniónak, nem kell más, csak a személyink, meg némi pénz. Összeszedjük a sátorfánkat és el is indulhatunk a Nagyvilágba, hogy hazahozhassuk utána tapasztalatainkat. Nos így tettem én is, amikor gondoltam egyet és rokonlátogatás címmel útnak indultam, hogy megismerkedjem a szomszédos ország fejlettségének titkaival. Arra már nem is gondoltam, hogy mindezt 838 forintból (ami kb. 10 új lejnek felelt meg akkor) és 3, napjainkban használatos új lejből meg is úszom. A kétnaposra tervezett utazásom pedig elhúzódott egy egész hétig, de nem is ez a fontos. Inkább az, hogyan jutottam el a rokonokhoz, akik jelenleg Pilisjászfaluban élnek, nem messze a helyi vasútállomástól. Ezért most átváltok tegező módba és megpróbálom a gondolataid közé beékelni a kiruccanást, utazás előtt egy nappal mindent, amire szükséged lesz, feljegyzel egy kis „cetlire”, a szekrényed tartalmát gondosan összehajtogatva, pár percen belül kiteríted az ágyadra, majd összeszeded közülük a fontosabb kellékeket. Aztán a fürdőszobát is kirámolod, hogy véletlenül sem maradjon otthon semmi. Előszeded az ócska, poros utazótáskádat és mindent szépen, egyenként becsomagolsz, közben kipipálod a jegyzetedből a már meglévő holmikat. Marad némi hely a táskádban, előkeríted a konyhából az otthonról (faluhelyről) hozott szilvapálinkát, hogy a rokonságnak is jusson a hazai ízekből, persze nem árt, ha az utazás előtti furcsa érzéseket feloszlatod egy - két felesleges felessel. Mire mindent kétszer is átnézel, elmúlik éjfél. Jobbnak látod, ha kipihened magad az út előtt. Az éjszaka hosszú, nagyon lassan telik, már hajnali három is elmúlt, de egy szemhunyást sem tudsz aludni. Mire sikerül elszenderedned, felver az ébresztőóra. Fél nyolc van, összeszedsz mindent és útnak indulsz. A sarki újságárustól beszerzed a napi információt, majd veszel egy villamosjegyet. Felpattansz az egyes villamosra.­­ Nem tévedés, nem a hármasra, az az állomáshoz visz, nem vonattal mész, mert az nagyon drága, akkor jobban megérné autót bérelni és egy napra átmenni Magyarországra... uttazás az Európai Osunióba­n

Next